Megjött a tavasz. Végérvényesen és visszavonhatatlanul. Ez nem csak a kiskertek zöldbe borulásából látszik és az ibolya-mező megjelenéséből, hanem abból is, hogy kis kertvárosi közösségünkben megjelentek a gyűjtögetők. Ki párban, ki szólóban, ki csoportosan de lassan ellepik kis közösségünket.
A minap épp a nárciszaimat kapálgattam, amikor egy a kerítésnél álló, rendezett ruházatú hölgy szólított meg. Első nézettre valami hivatalos embernek néztem, mivel egy mappa volt a kezében.
– Hölgyem, csak egy pillanatra. Ide jönne? XY vagyok és egy beteg kisfiúnak gyűjtök. Ne gondolja, hogy nem hivatalos. Itt van az igazolványom és az engedély a rendőrségtől és a hivataltól is – villantott iratokat.
Nekem nem nagyon akaródzott ugyan a nárciszaimat itt hagyni, de a kíváncsiság végül is a kerítéshez hajtott. Első amit láttam egy Excel táblázatos papír volt ami kézzel tele volt írva számokkal, nevekkel és címekkel, néhol mobil számot is láttam, így a kerítés másik oldalán. A zömében ötezer, valamivel kevesebb tízezer és pár háromezer volt írva azonos kézírással.
A hölgy még előadta, hogy egy ágyba-beemelő szerkentyűre gyűjtenek egy beteg kisfiúnak, akit az egyedülálló anyuka nevel és igen szegény és a kis család már nem bírja ezt a megpróbáltatást.
– Igazából csak százharmincezer forintba kerül ez a szerkentyű, de ennek az anyának ez is nagyon sok pénz.
Elővett a hölgy egy hivatalosnak látszó papírt amin több helyen is vörös színű kereszt volt látható.
– Mint látja még a Vöröskereszt is támogatja a gyűjtésünk – győzködött kedves határozottsággal.
– Meg szabad néznem a támogatókat – nyújtottam a kezem a lista után.
Minden gond nélkül a kezembe adta a kerítésen keresztül. Gyorsan megszámoltam a sort. Az első oldalon huszonöt sor volt és mint láttam már több oldal tele volt írva.
Pénzügyesként mentem nyugdíjba, így nem volt gond egy gyors számítást végeznem. Nem lapozgattam csak a legfelső lapot összegeztem, igaz nagyvonalúan. Tíz tízezrest, tíz ötezrest és öt háromezrest vettem figyelembe. Ez testvérek’ között is százhatvanöt-ezer forint csak az első oldal szerint, és még hol van a másik kettő oldal, ugyan ennyi és eloszlású számok összeadása.
Örömmel tájékoztattam a hölgyet, hogy bőségesen megvan már a százharminc-ezer forintos ágy-beemelő ára. Sőt!
A nő rám nézett, hóna alá csapta a dossziét és feltűnő gyorsasággal továbbállt.
Pénzgyűjtők tavaszi rajzása
(korrajz)
Kedves Etel!
Kedves Zsófi!
Ezt a dolgot nagyon nehéz kiszűrni. Illetve azt felismerni, hogy ki az aki valódi jót cselekszik és ki az aki szélhámos és csak a pénzre "utazik". Most evvel a nővel megúsztam. A másik, hogy nem igazán lehet "okos" az ember. Mikor megelégeltem, hogy folyton becsapnak a gyűjtögetők akkor taktikát váltva kiválasztottam a szegénysoron egy családod, hogy na én őket fogom támogatni. Vittem is a krumplit és minden féle-fajta friss zöldséget ami a kertemből kikerült, amit én és családom is eszünk. Nem túlzok, de volt, hogy rájuk rohadt a paradicsom, pedig paprikát és hagymát is vittem, így meddig tartott volna kis lecsót készíteni, pár üveg savanyút eltenni. Higgyétek el sajnáltam a gyerekeket (nem tudom hány volt: sok) hisz a zsíroskenyér is finomabb kis paprikával, paradicsommal, de ha lefőzött volna az anyuka egy lábas lecsót ahhoz egy kis kenyér és finom eledel akár hidegen, akár melegen. A lényeg, hogy ez az egy családnak szóló segítségem is befuccsolt. Most úgy segítek, hogy időnként felajánlom a zsák krumplit az ingyenes ebédosztóknak. Ez az, ami eddig bevált. Annyira, hogy még érte is jönnek.
Kedves Etel! Kedves Zsófi!
Örülök, hogy olvastátok kis írásom.
Szeretettel: Róza
Kedves Róza !
Sajnos nagyon sok az ilyen jellegű adománykérés. Nem is azzal van a baj, hogy segítséget kérnek , hiszen valóban vannak olyan súlyosan rászorult beteg emberek, akiknek szükségük van anyagi támogatásra a műtéthez. A módszer
az. ami nem helyénvaló. Van lehetőség más módszereket is alkalmazni pl. csekket átnyújtani, rendezvények bevételének felajánlását / önkormányzati hozzájárulással
megszervezni orvosi igazolás alapján/ kérni, személyes kapcsolatteremtést létrehozni, a befolyt összeget hivatalosan átadni stb./ Én erre is láttam már jó példát.
Rengeteg emberben benne van a segítő szándék.
Magam részéről találkoztam én is ilyen esettel és el kell
mondanom sokszor szégyenérzet fogott el amikor visszautasítottam a kérést, mert hátha mégis sürgősen szüksége lehetett volna a pénzre az illetőnek a műtéthez. Én ezért szoktam ilyenkor csekket kérni, de legtöbbször nem tudnak adni.
Időszerű témát vetettél fel és helyes útmutatást is adtál
arra vonatkozóan, hogy nem beszéltél mellé, hanem
a cselekedeteddel rávilágítottál nem kell mindent elhinni.
Bár nem mindenki látja át ilyen frappánsan a lényeget.
Ebben jó társad volt a szakmai képzettséged is.
Szeretettel gratulálok, bruxinelli
Kedves mami!
Megszoktam, hogy történeteidet a való életből, a veled megtörtént dolgokból szövöd. Csak gratulálni tudok figyelmességedhez hiszen hány meg hány ilyen eset történik házalókkal, akik hamis igazolványokkal gyűjtögetnek.
Tetszik írásod.
Szeretettel, Etel
Kedves Judit!
Való igaz a meglátásod neked is. Mifelénk is elszaporodtak ezek a gyűjtögetők. A minap meg látom a TV-ben hogy a Gyermekrák alapítvány vezetője micsoda vagyonra tett szert az emberek adományából. Mivel ismerem az alapítványaikra vonatkozó törvényi előírásokat sajnálatos módon csak egy jó könyvelő kell és máris legális a magáncélra az adományozott pénzek. Sajnos a törvény csak azt mondja ki, hogy a befolyt pénzekből rendezhetők a költségek és csak a költségekkel csökkentett összeg az amit el kell juttatni az adományozottaknak. Szerencsésebb lett volna ha ezt is %-ják. ennyi százalék amit el kell juttatni az adományozottaknak és a többi % ami a költségekre felhasználható. Ez lenne a reális. Amikor a törvény megszületett senki se gondolta hogy a "guruló forintokból" milliárdok is befolyhatnak. Remélem az új kormány ezt is rendezi.
Kedves Judit! Örülök, hogy olvastad kis írásom.
Szeretettel: mami
Kedves Mami!
Már annyi a "hivatalos kéregető", hogy az ember már meg sem hallgatja őket! Gyűjtenek – állítólag – a vakoknak, a beteg gyerekeknek, a kutyáknak, macskáknak, időseknek, és mindenkinek aki valamilyen szinten részvétet ébreszthet. Valóban igazolványokat tolnak az ember orra alá, és hivatalosnak látszó papírokkal kábítják a kiszemelt áldozatot.
Hol van már az elmúlt korok barátságos, patriarchális világa, a kisvárosok "saját koldusa", akit be lehet hívni a házba, le lehet ültetni, aki beéri egy kis kenyérrel, szalonnával adomány gyanánt, akire még a gyereket is rá lehet bízni egy időre, míg az édesanya kiszalad az éléskamrába, s aki, ha a háziaknak nincs pénze, még ad is a magáéból, mint Móricz Zsigmond novellájában.
Valódi ez a korrajz, amit írtál.
Judit
Erzsike!
Nem. De gimnáziumba oda jártam, illetve Csanádpalotára a Makói Gimnázium kihelyezett tagozatára. Mezőhegyesen gyerekeskedtem. Írtam is egy írást a Tinédzsereket erről az időről. Sokan nem is tudják, hogy az első magyar teátrum direktora, Kelemen László, Csanádpalotán alussza örök álmát. Mint fiatal KISZ-ista, lelkesen gondoztam Kelemen László sírját. Azok a szép idők… Jó, hogy van mire emlékeznem!
Ölellek: Róza
Kedves Róza!
Gratulálok a novelládhoz, nagyon gyakori téma. Sajnos az ember már sokszor nem tud segíteni, hiszen mindenki terhét nem képes a vállára venni. Néha tudni kell nemet mondani. Bárcsak ne kellene.
Pályatársak voltunk, én is könyvelő voltam. Kíváncsian várom a választ. Véletlenül nem Makóra jártál a Közgazdasági Technikumba?
Szeretettel üdvözöllek: Erzsi