A fogadom, szó hallatán általában mindenkinek az újévi fogadalom jut eszébe. Megfogadom, hogy jövőre nem eszek csokit, megfogadom, hogy januártól eljárok edzeni. Talán egy hétig bírod, tartod magad a tervhez, majd minden ugyanúgy folytatódik, ahogy azelőtt. Ritka az, akiben kellő kitartás és elhatározás van, hogy nap, mint nap eleget tegyen.
Aztán van, a másik fogadom. Fogadom, hogy örök hűséget esküszök, és örökké szeretni foglak. Egy eskü, a házasság kapujában állva és ezeknek a nagy része sajnos válással végződik. Ott akkor boldog vagy szerelmes, megígérsz mindent, hogy jóban és rosszban, tűzön-vízen át, de gyakran az első probléma után feltartott kézzel kihátrálsz.
Talán szkeptikus vagyok, de én nem hiszek abban, hogy egy fogadalommal egy csapásra minden megoldódik. Egyáltalán miért fogadsz meg olyat, amit aztán úgysem tartasz be? Feladod, elmegy a kedved, elhidegülsz és volt nincs fogadalom.
Miért nem élünk helyette? Szabályok nélkül, eskük nélkül úgy igazán anélkül, hogy szembe köpnéd magad, mert megint túl gyenge voltál?
Telnek az évek és te újra meg újra megfogadod, hogy most lefogyok, most elkezdek nyitni mások felé, de tettek nélkül ezek a szavak mit sem érnek. Magadban kell ezt el döntened, beindítani a folyamatot és nem vaktában kijelentéseket tenni. Mert, ha valamit megfogadsz az egy feladat, amit teljesíteni kell. Az emberek pedig általában utálnak feladatokat oldani.
Szóval ahelyett, hogy én bármit is megfogadnék, cselekszek. Mert a cselekvés teremt eredményt, nem egy hirtelen jött döntés.
Talán valamit azért én is fogadok. Fogadom, hogy nem fogadom.
