Álomvilág: Második történet: Élj tovább!

Rengetegen eljöttek, de nem is csodálkoztam. Derek mindenkiben mély nyomot hagyott, akivel valaha is váltott pár szót. Néztem a feketébe öltözött gyászoló embereket, és a könnyek ellepték a szemem. Ez nem történhetett meg, ez csak egy rémálom volt. Nem halhatott meg! De a koporsó és az azt körül álló gyászoló család megcáfolta a tagadásomat. Elment és magával vitt mindent. Magával vitte a szívemet és mindenem oda lett. Szorosan behunytam a szemem, és nagyokat nyelve próbáltam leküzdeni a torkomban keletkezett hatalmas gombócot.
– Sajnálom.
Derek hangja alig volt több suttogásnál, mint egy nyári szellő simogatása. Kinyitottam a szemem és a mellettem álló férfira pillantottam. A látványa szíven ütött és csak még jobban megsebzett. Meghalt, de mégis itt volt. Azt hiszem megőrültem, beleőrültem abba, hogy elvesztettem. Teljesen elvesztem és az emlékébe kapaszkodtam, hogy túléljem ezt a mérhetetlen fájdalmat. Mert máshogy nem tudtam elviselni, a szívem helyén tátongó ürességet. Nélküle nem létezett holnap.
– A tegnap éjszaka annyira valóságos volt – nyögtem ki. – Igazi volt – sírtam el magam.
– Mert az volt. Igazi, az úr ajándéka, hogy együtt legyünk, mielőtt elmegyek. Annyi mindent el akartam mondani neked, annyi minden állt előttünk…
– De te elmentél. Itt hagytál engem – csuklott el a hangom és beletúrtam a hajamba. – Magamra hagytál és nem tudok nélküled élni. Derek! Nem tudok élni a gondolattal, hogy már nem vagy, hogy soha többé nem látlak az utcán, hogy soha többé nem botlok beléd a Tescoban, a pénteki Tesco randik alkalmával. Soha többé nem írhatok neked részegen üzenetet, hogy másnap szégyenkezve bocsánatot kérjek.
– Ne csináld ezt! – kérte megtört hangon. – Fáj, hogy sírni látlak! Helen, ne sírj!
– De, ha egyszer fáj, akkor mit csináljak? Nem kapok levegőt Derek! Nélküled léteznem sincs értelme!
– Igenis van értelme! Helen annyi minden áll még előtted – szólt rám szenvedélyes tűzzel a szemében.
– Nélküled ugyan mit számít? Hát nem érted? Magaddal vittél mindent és még csak esélyt sem adtál, hogy megmentselek. Eltaszítottál magadtól, mert azt hitted nem vagy méltó a szeretetre. De én szerettelek és nem fogok nélküled élni!
– De igen fogsz! Élned kell Helen! A kedvemért, kérlek! Ne hagyd, hogy a fényed kialudjon, olyan sok mindent adhatsz az embereknek! Legyél szerelmes, legyél boldog és őrizz meg a szívedben!
– Itt bent – tapasztottam a mellkasomra a kezemet. – Nincs semmi!
– Helen – kérte közelebb lépve hozzám és gyengéden megfogta a kezem. – El kell engedned! Csak úgy mehetek el és lelhetek békére, ha tudom te jól vagy!
– Nem vagyok jól és nem akarlak elengedni! Nem tudlak. Veled együtt meghalt egy részem és utánad fogok menni. Annyira fáj Derek! Annyira fáj! – zokogtam a mellkasába fúrva a fejem. – Csak most kaptalak meg! Nem lehet, hogy csak ennyi járt nekem!
– A szívedben tovább élek Helen! A történeteidben ott leszek, életre keltesz a szavaiddal és sosem hagylak el! Mindvégig veled leszek!
– Ígéred? Ígérd meg, hogy nem mész el!
– Itt leszek – suttogta és lehajolva ajkával betapasztotta az ajkam.
Kétségbeesetten kapaszkodtam belé, ajkam mohón tapadt az ajkára, testemet rázta a zokogás. Aztán egyszer csak vége volt. Derek elment, a kezem pedig bénultan az oldalam mellé hullott. A könnyeim megállíthatatlanul ömleni kezdtek, a tehetetlen fájdalom megbénította a testemet és a lábaim felmondták a szolgálatot. A fűbe markolva zokogtam, a körmeim alá befészkelte magát a föld, és a lelkem fájdalma elviselhetetlenül ostromolta a testemet.
– Sss… semmi baj – suttogta egy gyengéd hang és két erős kar fonódott körém, majd állított talpra.
– Derek? – kérdeztem reménykedve.
– Annyira sajnálom. Tudom mennyit jelentett neked – suttogta a hang. – Minden jogod megvan hozzá, hogy a családdal gyászolj.
A hang tulajdonosa Derek unokaöccse Jason volt, aki most odavezetett a sírhoz és mindvégig átölelve tartott, amíg a szerelmemet eltemették. Akkor már nem érdekelt, hogy mások mit gondolnak, nem érdekelt, hogy Derek az egyetemi professzorom volt, nem érdekelt, hogy megtudják szerettem ezt a férfit. Nem volt bennem szégyen, csak mérhetetlen fájdalom.

A temetés után, Jason magával vitt Derek otthonába. Azt mondta talált egy levelet, amiben Derek leírta, hogy miért akarja, hogy odamenjek. Derek szerette volna, ha megismerem életének azt a részét, amit sosem volt alkalmam látni. Így hát most itt voltam a szobájában és sírva öleltem magamhoz a pólóját, amin még éreztem az illatát. Könnyben úszó szemeim, a polcra szegeződtek, amin a kupái és oklevelei sorakoztak. De nem csak azok. Ott volt az eddigi összes megjelent regényem, a bizonyíték arra, hogy nem őrültem meg. Derek nálam járt, együtt voltunk és az, hogy ez megtörténhetett egy ajándék volt. Az álmom valóra vált, ő volt az első férfi az életembe, de cserébe elvette tőlem. Inkább választottam volna azt, hogy nem szeret és él, mint, hogy együtt éljek a tudattal, szeretett, de már nincs itt, hogy ezt a szerelmet megéljük.
– Nekem mennem kell a torra. Ha gondolod, maradj, ameddig szeretnél. Később visszajövök érted!
– Azt hiszem, nem maradok. A végén sose tudnál kivinni innen – suttogtam és még egyszer mélyen beleszívtam a pólóba. – Szeretlek!
– Tartsd meg nyugodtan – nézett rám Jason szomorúan.
Magamhoz öleltem Derek pólóját és hálásan elmosolyodtam. Muszáj volt egy darabot magammal vinnem belőle, hogy tudjam valóságos volt.
Jason hazavitt, majd sokáig csendben ültünk egymás mellett.
– Figyelj, ha gondolod, valamikor elmehetnénk meginni valamit. A gyász elviselhetőbb, ha van kivel osztozni a fájdalmon.
Élned kell Helen! A kedvemért!
Derek szavai visszhangoztak a fejemben, ahogy Jasonre emeltem a tekintetem, majd aprót bólintottam és kiszálltam a kocsiból.
– Élek Derek! Hogy a regényeimben te is tovább élj – suttogtam és szorosan behunytam a szemem.
Ahogy ott álltam a távolodó kocsi után bámulva nem éreztem mást csak ürességet. Bár a nap ragyogóan sütött, a világom szürkévé vált. Derek mindent beragyogott és a hiánya egy hatalmas lyukat ütött a mellkasomba. Iszonyatosan nehéz lesz, elengedni őt, nem rá várni minden egyes pillanatban, de Jasonnek igaza volt. Nem volt muszáj magamba folytani a fájdalmat és a gyászt, elviselhetőbb volt, ha osztozhattam valakivel rajta.

Rémülten zihálva nyitottam ki a szemem, a könnyeim záporoztak, a testem reszketett, ahogy a plafonra meredtem. Oldalra nyúltam, kezemmel Dereket kerestem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy mindez csak egy rossz álom volt és Dereknek nincs baja. Amikor a kezem a levegőt markolászta pánik járta át a testemet.
– Derek – kiáltottam felülve az ágyban és magam köré csavartam a takarót. – Derek – kiáltottam most már hisztérikusabban.
Csak a csend volt a válasz. Kimásztam az ágyból, pillantásom kétségbeesetten vándorolt körbe a szobámban. Kerestem a jelet, ami arra utalt, hogy Derek jól volt, de a ruhái nem voltak ott, ahová tegnap lehajítottam. Kimentem a szobából és átsiettem a konyhába. A térdem megrogyott, amikor megláttam, hogy a két borospohár ott volt a csöpögtetőn, ahol tegnap este hagytam. Megkönnyebbülten roskadtam le a földre és a térdemnek döntöttem a fejem, miközben mélyeket lélegezve próbáltam teljesen megnyugodni. Derek jól volt, nem halt meg! De akkor hol van? Az ajtó nyitódásra felkaptam a fejem és talpra álltam. Derek lépett be a konyhába, kezében két jókora táska, majd amikor észrevett mosoly terült el az arcán.
– Jó reggelt – köszönt kedvesen és a táskákat letette az asztalra majd hozzám lépett és megcsókolt. – Hm… – mormolta és az ajkával finoman meghúzta az ajkam.
– Valóságos vagy? – kérdeztem csendesen és belekapaszkodtam a dzsekijébe.
– Bebizonyítsam? – kérdezte vissza és az ajka lecsúszott a nyakamra.
– Csak rosszat álmodtam – suttogtam és hátra hajtottam a fejem, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz.
– Sajnálom, hogy nem voltam melletted. Mit álmodtál?
– Azt, hogy elmentél – görbült sírásra a szám és a testem megremegett. – Derek fogalmad sincs, arról mennyit jelentesz nekem – emeltem rá a tekintetem.
– Hidd, el tudom Helen! Mert én is ugyanezt érzem – nézett mélyen a szemembe és elmosolyodott. – És többé már nem menekülök el az érzéseim elől! Szeretlek Helen!
– Szeretlek – mosolyodtam el és, amikor újra megcsókolt végre teljesen megnyugodtam.