Jelmezbál: Kilencedik történet: A maszk

Odakint a hideg, február közepi szél lengette a kopár, deres faágakat. Kata semmire sem vágyott jobban ezen a fagyos, holdtalan estén, mint hogy egy forró fürdőt vegyen, aztán befeküdjön az ágyba. Férjével szerette volna megünnepelni a születésnapját, de Tamásnak ezen a napon is túlóráznia kellett, az utóbbi időben nagyon sokat dolgozott. Férje harmincas éveinek közepén járt, míg ő éppen az ötvenkettőt töltötte be.
Kata kimászott a kádból, belebújt a fürdőköpenyébe és a bolyhos papucsába. Vizes, vörös, hosszú haját tarka törölközőbe csavarta, leült a fésülködő asztala elé. A tükörben újabb ráncokat fedezett fel az arcán. Nehezen fogadta el az idő múlását, de úgy döntött, ha már megállítani nem tudja, legalább megpróbálja késleltetni. Elővett egy tubust, majd gyakorlott mozdulatokkal felkente a zöld színű, uborkás maszkot, amikor váratlanul elment az áram az egész házban.
– Még ez is! – dohogta, aztán elindult az emeleti hálószobából le a nappaliba. A lépcső tetején a nő megtorpant, mintha járkált volna valaki odalent. Azzal nyugtatta magát, hogy minden ajtót és ablakot gondosan bezárt, így a korlátot fogva, bátrabban lépkedett lefelé a baljós sötétségbe burkolózott földszintre. Közben előbújt a felhők mögül a Hold és fekete árnyakat rajzolt odalent a perzsaszőnyegre.
Kata a nappaliban egy nagy, barna, antik tükör előtt haladt el, és kis híján szívinfarktust kapott saját magától. El is felejtette, hogy ott van a tükör, pedig éppen előző nap rakták át az új helyére. Jóízűt nevetett zöld maszkos tükörképén, aztán a faragott íróasztalhoz lépett, kihúzta a fiókját és megtalálta a zseblámpát, amit egy kicsit noszogatni kellett, hogy rendesen világítson.
A nő éppen be akarta tolni a fiókot, amikor megpillantotta a nevére szóló, nagy összegű életbiztosítási kötvényt. Kata elgondolkodott, talán mégsem ismeri annyira jól a férjét. Tamással ugyan vannak kisebb vitáik, a munka miatt kevesebb időt tudnak együtt eltölteni, viszont szeretik egymást. Ráadásul Tamás nagyon figyelmes tavaly karácsony óta: akkor halt meg Kata édesanyja, az örökségből pedig szépen meg tudnak majd élni.
Mondjuk, az is igaz, hogy Katát majdnem agyoncsapta az áram, mert nem vette észre, hogy a hajszárító kábele megrepedt, meg érte még néhány kisebb baleset, és itt ez a kötvény, de hogy Tamás a biztosítási összegért bántaná, az azért mégiscsak túlzás! Nem kellett volna délután azt a krimit megnézni.
Kata a szeme sarkából érzékelte, hogy nem messze tőle megmozdult egy árnyék, villámgyorsan végigklimpírozott a nyitott zongora billentyűin és hangos dorombolással a lába mellett termett.
– Luca, te boszorkány! – kiáltott ijedtében a fekete macskájára, így az inkább eliszkolt a nappali egyik sötét zugába.
Miután Kata heves szívdobogása kissé alábbhagyott, elindult a konyhába a villanyóraszekrényhez, ám amint belépett, felsercent két torta tűzijáték.
– Meglepetés! – És pár másodperc múlva Tamás, meg néhány jó barát nevetésétől zengett a ház. Kata uborkás arcmaszkja osztatlan sikert aratott. Még ugratták is, hogy lám, mindjárt farsangra is készült. Míg Kata leszedte a maszkot és felöltözött, előkerültek a tányérok, poharak, italok, felszelték a tortát. Tamás mindenről gondoskodott. A társaság hajnali háromig ünnepelt.
Miután a barátok elmentek, Kata visszament a nappaliba, Tamás pedig követte.
Kata megállt a nagy, barna, antik tükör előtt, majd szembefordult a férjével.
– Be kell vallanom valamit. Megtaláltam azt a nagy összegű életbiztosítási kötvényt a fiókban, és én pár pillanatig azt hittem, nem véletlenül nem szóltál róla… – De a nő nem folytatta, csak bűnbánóan tördelte a kezét.
Tamás először értetlenül nézett, aztán elkerekedett szeme.
– Beszéltünk már róla, hogy kötünk a nevedre egy biztosítást. Sok gondod van mostanában, csak segíteni akartam.
A férfi gyengéden magához ölelte a tükör előtt a feleségét:
– Ugye, tudod, hogy nagyon szeretlek és nem bántanálak soha! – suttogta a fülébe Tamás, miközben szembenézett önmagával és ördögi vigyor suhant át a tükörképe arcán.