Az a tekintet azonban mindent elárult. Gábor némi félelemmel lépett a hölgyhöz, a bemutatkozásnál katonásan összecsapta a bokáját, fejével biccentett egy picit. Eszter apró meghajlással fogadta a bókot, tapintatosan kedves mosolya bátorítóan hatott a férfira.
– Már azt hittem, soha nem kér fel – szólalt meg kicsivel később, már a táncparketten. Karját Gábor vállára helyezte, mélyen a férfi szemébe nézett. Szavait inkább biztatásnak, mintsem intelemnek szánta.
– Miből gondolta, hogy nem kérem fel?
– Hát, hogy úgy tétovázott az elején.
– Na, hallja, ilyen szúrós tekintetű gardedám mellett más férfi is habozott volna a helyemben.
Eszter elmosolyodott.
– A keresztmamám. Ő olyan ártatlan, mint a ma született bárány. Még nem evett meg egyetlen fiút sem az ismerőseim közül. De azért mellette biztonságban érzem magam.
– Akkor jó. Így már nyugodtan táncolhatunk.
Azon az estén jól érezték magukat. Nekik tetsző volt a zene, a hangulat és a társaság is. Beszélgettek. A társalgásban Eszter volt a kezdeményezőbb.
– Mivel foglalkozik? – kérdezte egy röpke pihenő alatt.
– Fotózom.
– Csak úgy magánszorgalomból, vagy hívatásosan.
– Hívatásosan.
– Művész? – kíváncsiskodott tovább a lány.
– A munkáim alapján azt mondják rólam, hogy művész vagyok. Egyébként egy magazinnál dolgozom, fotóriporterként.
– Csakugyan?
Eszter málnaszörppel frissítette magát, elgondolkodva révedt poharába. Azon töprengett, mit is mondana minderre a keresztanyja. Bizonyára csettintene egyet amúgy úrinő módjára a nyelvével, ez igen, harsogná világnak, jól szituált fiatalember, remek ember, ráadásul pénzkereső is. Aztán még hozzáfűzné: jó parti lenne ez neked, lányom.
Elmosolyodott ezen. A keresztanyján. Ott ült velük szemben az asztalnál, ásványvizét kortyolgatva, árgus szemekkel figyelt. Le nem venné Gáborról a tekintetét, gondolta Eszter. Aztán vége lett a szünetnek, újra táncba mentek.
– Szép foglalkozása van – szólalt meg a lány.
– Az – bólintott a férfi. – Szeretem.
– Mi az, ami a legfontosabb benne ahhoz, hogy az ember jól csinálja a dolgát?
Gábor egy pillanatra elgondolkodott.
– A szem. A látás. Jó időben érezni és elkapni egy adott pillanatot, egy mozdulatot, egy rezdülést. Érzék és jó szem, az kell hozzá, hogy észrevegyük a fontos történéseket.
– Igazán szép – nyugtázta a lány. Belekarolt a férfiba, s a gardedámhoz kísértette magát. – Most mennünk kell.
Gábor kissé csalódottan nézett Eszterre, szíve szerint marasztalta volna még.
– Sajnálom – mondta. – Remélem, hamarosan találkozunk.
A lány búcsúzóul kézcsókra nyújtotta a kezét.
– Hát persze. És egyszer majd rólam is készíthetne egy képet.
A fotó. Eszter izgatottan készült a napra, órára, percre. A legjobbat akarta kihozni magából. A teraszon várta a férfit. Néhány lépést tett felé, szerető jó barátként köszöntötték egymást.
– Kedves, fantasztikusan jól néz ki – szólt ámulattal a fotós, parányi csókot lehelve a lány arcára. – Gyönyörű! – kiáltott fel újra és újra Eszter kezét szorongatva, majd néhány lépést tett hátrafelé, hogy még többet láthasson a csodából. Egyszerűen lenyűgözte a lány szépsége.
– Köszönöm – szólt Eszter kedvesen, s hogy elpirult, a férfi így még vonzóbbnak találta.
Ma is jól emlékszik arra a napra. Órára, percre. A fotózásra. Az egyetlen képre, ami megmaradt örökül. Bejárta vele a fél világot. Sajnos, már Eszter nélkül.
Hogyan maradtak el egymástól, ma sem érti. Csak hajtogatja magában: édes, édes-drága emlék! Ha akarna, sem tudna szabadulni tőle. Az a lány örökre megigézte. Behunyt szemmel is őt látja, ott ül vele szemben egy asztalkán, a terasz oszlopának dőlve, és csábosan mosolyog. Ahogyan a kamerába néz, maga a megközelíthetetlen tökély. Aztán az a mozdulat! A kalapját igazító nő mozdulata, amint fejfedőjét föntebb csúsztatja a homlokán, hogy árnyék se érje azt a csodálatosan szép arcot.
Istenem, de gyönyörű!, kiált fel. Aztán nagyot sóhajt, úgy mondja: kár, hogy mindez már csak egy emlék.
#
Tetszett, és mivel én szeretem, ha láttatják velem a szerző által megélt vagy kitalált, történéseket, kicsit csalódottan olvastam végig. Kíváncsi lettem volna, mi történt ezzel a két fiatallal? Így is nagyszerű olvasmány volt. Vadvirág
A beteljesületlen szerelem mindenki emlékezetében piedesztálra kerül.
Szépen fogalmazott novella.
Gratulálok: Yolla
Kedves József Pál!
Nem tudom, hogyan használod a keresztnevedet, vagy melyiken lehet megszólítani, így mindkettőt írtam.
Megfogott novelládnak a címe, az Eszter nevet nemcsak viselem, hanem szeretem is. A poén pedig az, hogy Gábor Eszter párja, illetve, nem lett az.
A beteljesületlen szerelem talán a legszebb, abba bármit bele lehet képzelni. Talán elszalasztották a pillanatot, talán nem voltak olyan erős érzelmek, hogy összekössék az életüket. Sok mindent bele lehet képzelni, azt is, hogy vajon mi történt, hiszen nem bonyolódtál bele semmiféle magyarázatba, csak a tényeket írtad meg.
Gratulálok írásodhoz! Sok szeretettel Eszter (Csató Gáborné) 🙂