Jelmezbál: Tizenegyedik történet

Jelmezbál

Olgi nem mert a tükörbe nézni. Boszorkány? Miért kellett éppen boszorkánynak öltöznie? Szeretett volna Angélához és két barátnőjéhez tartozni. Ebben a jelmezben jobban nem is különbözhetett volna tőlük. Ők a tündérek. Gyönyörűek. Biztosan a szerepüket is jól játszák majd. Bájosak, kedvesek lesznek. Minden díjat megnyernek. Miki is velük akar majd táncolni. Miért akarna egy boszorkánnyal lenni, ha három tündérrel is lehet?
Ha jelmezbál, akkor jelmezebe kell öltözni. Ez teljesen rendben van. De micsoda hülyeség, hogy egy történetet kell előadniuk a hozzá illő jelmezekben. Szívesen meghúzta volna annak a haját, aki kitalálta ezt az egészet. Miért ne lehetett volna mondjuk egy cica?
Ebben a történetben király, királyné, királyfi, hölgyek, lovagok, tündérek vannak és persze a boszorkány, aki a legcsúnyább mind között. A többiek jelmeze csodaszép! Színesek, díszesek. Miért neki kell egy ronda fekete ruhában lennie?

Nagyon el volt keseredve. Talán éppen ezért engedte szabadjára a benne rejlő rosszaságot. Boszorkányként kimondhatja, hogy Angéla és két barátnője tündéri látvány, de szívbéli gonoszság. Őt szinte naponta bántották. Folyton megjegyzéseket tettek rá. Fájt amikor leszólták a ruháját, cipőjét, de az sokkal jobban, amikor butának mondták.
– Ekkora liba! – húzta el száját tegnap Nelli.
– Mikit nem érdeklik a csúnya buta lányok – mondta Angéla. Megrázta hosszú napfényes szőke haját, hogy Olginak belesajdult a szíve.
Tudta magáról, hogy nem szép, hiszen otthon számtalanszor hallotta, olyan vagy, mint amiből a legtöbb van.
Nem akart egy lenni azok közül, akiket senki sem vesz észre.
– Királyi udvar! – szólította őket valaki.
Olgi lépett utolsóként színpadra. Meg se látják, gondolta.
A boszorkányok seprűn lovagolnak, nem? Hitelen ötlettel felpattan a seprűjére. Hajladozott, mintha a repülés szele miatt egyensúlyozna. A közönség nevetett. Megtapsolták. Megtapsolták? Olgi mindent beleadott, hogy igazi boszorkány legyen. Még a hangját is sikerült kicsit elváltoztatnia. Amikor a szerepe szerint azt kellett mondania mindenkinek van jó és rossz oldala, éppen a tündérek előtt állt. Egyenesen Angéla szemébe nézett.
– A szépség csak jó lehet – csicseregte Angéla, bár ez nem volt benne a szerepében. Két barátnője támogatóan szorosan mellé állt.
– Ha ti így, akkor én is – döntött egy pillanat alatt Olgi. – Nem szerettek ti senkit. Szépek vagytok, de üresek – Olgi folytatta a szerepe szerinti szövegét, amit azzal a mondattal zárt, amivel a szerepe szerint kellett.
Angéla és barátnői elsápadtak. Annyira meglepődtek, hogy elfelejtették a szövegüket.
Olgi mentette meg az előadást. A kezükbe adott egy-egy fürt szőlőt, hogy a szemekkel magukhoz vegyenek egy kis kedvességet, szeretetet.
– Éljen a boszi! – hallatszott a közönség soraiból.
Sokáig tapsolták őket.
Olgi arcán a mosoly tartósan meglelte helyét.
Angéla a barátnőivel dühösen vonult félre. Amikor észrevették, hogy a szőlő még mindig a kezükben van, a szemetesbe dobták.
Ezen a bálon több díj is gazdára talált. A legjobb előadás díját a Mátyás lovagjai című jelenet kapta. Olginak is tetszett.
– A legjobb szereplő díjat a Királyi udvar boszorkánya kapja.
Olgi alig hitte, hogy jól hallotta. A mellette álló Ági finoman meglökte a vállát, és a színpad felé fordította.
– Menj már! – mondta.
Olgi szeme csillogott a sok klassz voltáltól. Boldogan szorongatta nyereményét, egy doboz csokoládét.
A hangfalakból kiáramlott a zene.
Olgi előtt megállt egy szőke kisfiú.
– Csuda jó boszi voltál. Jössz táncolni? – kérdezte Miki.
Olgi, a szeplős kis boszorkány nevetve fogta meg a kisfiú kezét.