Játszótér – Kilencedik történet

Összes megtekintés: 549 

Na, mit szólsz, milyen csodálatos ez a játszótér? Minden van benne, ami kell. Tökéletesen biztonságos és gyönyörű.
Tudod, sok gyermekes apaként rengeteget dolgozom, hogy a gyermekeimnek a legjobbat adjam. Ugye csodaszépek az én drágáim. Ott vannak, látod? És azok is amott, nemcsak szépek, okosak is. Na, jó, kicsit elfogult vagyok, de melyik apa nem az? Igen, igen, ilyen sok gyerekem van, mi ezzel a gond? Ja, hogy hogyan bírom?

Nem ment ám minden olyan zökkenőmentesen az elejétől. Az első lányommal voltak gondok, de aztán szépen minden a helyére került. A fiúk közül némelyik verekedős és valljuk be, nem mindegyik tud beosztással élni de a panaszkodás távol áll tőlem. Azt azonban túlzás nélkül állíthatom, hogy mindent megadok nekik. Tényleg mindent. Az én gyerekeimnek csak annyi a dolguk, hogy játszanak, tanuljanak, fejlődjenek. Amiből nem engedek, hogy mindig időben hazaérjenek. Ezt mindig előre megbeszéljük ahogy az összes feladatot is. Tudom, úgy tűnik, hogy kicsit engedékeny vagyok. Mégis gondoltad volna, hogy ennek ellenére van olyan gyerekem, amelyik fél tőlem? Valaki azt mondta, hogy szigorúan megbüntetem, ha rosszat tesz. Na, ez aztán tényleg nagyon távol áll tőlem. Én csak azt várom el, hogy szeressék magukat és egymást. Azt szeretném, hogy soha ne feküdjenek le haraggal és mindig azt tegyék a többiekkel, amit ő maguk is szeretnének kapni. Ennyi. Minden csakis értük történik. Az étkezésükbe sem szólok bele, sokkal fontosabb, hogy mi “jön” ki a szájukon, mint az, hogy mi “megy” be.
Látod ott azokat, ők még kis butuskák és olykor gonoszkodnak a többiekkel, mert még tudatlanok, nem is sejtik, hogy mit csinálnak. Közösen kell megtanítanunk őket. Nem úgy, hogy megbüntetjük, vagy megmondjuk nekik, miben mit kell látniuk, hanem hogy megmutatjuk, merre nézzenek és persze jó példával járunk elöl. A többi már az ő dolguk.
Bármit kérhetnek, én megadom nekik, csak szólniuk kell. Minden szavukat lesem, de néha annyit fecsegnek össze-vissza, hogy komolyan nem tudom, mit is akarnak igazából. Majd megtanulják, hogyan kell kérni, teremteni. Némelyikük olykor haragos. Neki sokszor el kell mondani, hogy mennyire szeretjük. Kevés az önbizalma és sokat bántották. Ott az a másik, ő állandóan nyakig mocskos. A múltkor egyik testvére akart segíteni neki kimászni egy pocsolyából, de nem engedte, így mindig visszacsúszott. Őt így szeretem. Olyannak amilyen.

A végén úgyis megértenek mindent, remélem még idejében, hogy legyen idejük boldognak lenni ezen a csodálatos bolygón. Hiszen csak ez a dolguk.
Félelem nélkül élni az életet.

“Játszótér – Kilencedik történet” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Még csoda, hogy ez a sok gyermekes apuka, aki sokat dolgozik, kimegy a gyerekeivel a játszótérre. Bár kissé önajnározó, aki mindent megad értük. remélem olyan is.
    Ügyesen ellemezted a gyerekeket – ahányan annyi félék.
    Üdvözlettel,
    Etel

Szólj hozzá!