Tavasz, szerelem: Második történet: Puha szellő

A törtfehér színű, csillogó ruha pajzsként simult a testemre, ugyanakkor magabiztossággal is felruházott. Ma pedig különösen szükségem volt a magabiztosságra, ha fel akartam magamra hívni Konrád figyelmét. Nem csak a munkám múlott ezen, hanem a szerelmi életem is. Oké, a munkámat nem veszítem el, de ha beégek, előtte az nagyban megfogja nehezíteni a jövőben megejtésre kerülő interjúkat.
– Na, készen állsz fiúcskám? – vigyorogtam izgatottan a mellettem ülő Norbira.
– Elmondanád miért mentem én ebbe bele? – kérdezte lefejelve a kormánykereket.
– Mert én vagyok a kedvenc unokahúgod – rebegtettem rá a szempilláimat mire felnyögött és kiszállt a kocsiból.
Én is kikecmeregtem az autóból, megálltam a lehetetlenül magas tűsarkakon és lesimítottam a ruhámat. Ahogy felpillantottam azonnal elakadtam a lélegzetem a virágba borult vadszilvafákat látva. Az út két oldalán hosszasan sorakozott vagy 10 ilyen fa és mind előkelően és feltűnően magasodtak, felhívva mindenki figyelmét arra, hogy nagyon is itt a tavasz.
– Nézd – nevettem a fákra mutatva, majd a kezébe nyomtam a telefonomat, hogy készítsen rólam pár fényképet, mielőtt bemegyünk a rendezvénycsarnokba.
Norbi a szemét forgatva tett eleget a kérésemnek, én pedig az út közepére tipegtem és szembe fordulva vele pózba vágtam magam, kezemet a magasba lendítettem és a kamerába nevettem. Szerettem a tavaszt, na! A legszebb évszak volt a négy közül. A nyár dög meleg volt és minden szimpla zöld volt, az ősz az elmúlásra emlékeztette az embert és kezdett cidri lenni, a tél pedig kopár volt és szomorú. De a tavasz a megújulást hordozta magával, a reményt, hogy az idei talán jobb lesz és te is új ember lehetsz, ha szeretnél.
Mikor rám dudáltak bocsánat kérően intettem a sofőr felé és odasiettem Norbihoz. Mikor az autó leparkolt elénk és felnéztem jöttem rá arra, hogy Konrád volt az, aki rám dudált. Azonnal Norbihoz léptem, karomat a karjába fűztem és a lehető legszerelmesebben mosolyogtam rá, talán még doromboltam is volna, csakhogy hihetőbb legyen a szerepem.
Konrád amúgy maga volt a két lábon járó tökéletesség. Magas volt, szálkásan izmos, hihetetlenül gyönyörű barna szemekkel és szőkésbarna hajjal, ami a tarkójáig ért és most egy gumival fogta hátra. Focista volt a legjobb fajtából és egyben rendezvényszervező. Ő volt a most megrendezésre kerülő Sportbál megálmodója, ahol a sportolók összeültek egy estére és kibulizták magukat, valamint elismeréseket vehettek át. És a kék öltöny, amit viselt… nem mondom, hogy ellenemre volt a látvány. Igazából be kellett volna tiltani, hogy öltönyt viseljen, mert a végén baleseteket okoz. Gondolok itt törött autókra vagy éppenséggel átnedvesedett bugyira. Na, nem mintha velem ezt történt volna!!
– Sziasztok – köszönt Konrád kettőnk közt járatva a tekintetét.
– Csá, haver – köszönt Norbi és megpróbált távolabb tolni magától, de úgy tapadtam rá, mint egy pióca. – Kísérő nélkül?
– Akit elhívtam volna már foglalt – vonta meg a vállát. – Odabent találkozunk – pillantott rám, majd elindult a bejárat felé.
– De, hé, engem nem is hívott el – ráncoltam össze a homlokomat és Konrád után bámultam, aki visszanézett rám egy pillanatra.
– Mert talán nem rád célzott?
– Bunkó – morogtam, mire Norbi felnevetett és átkarolta a vállamat.
A csarnokba belépve azonnal tátva maradt a szám a dekoráció láttán. Visszafogott volt, de mégis varázslatos, a rózsafalba pedig azonnal beleszerettem, és amikor közelebbről is szemügyre vettem sikongatva állapítottam meg, hogy élő rózsákból készült. A rózsák között fényfüzér futott, ami csak még varázslatosabbá tette az egészet. Megragadtam Norbi kezét és a fal elé rángattam, hogy csináljunk egy képet. Fintorogva, de eleget tett a kérésemnek, lazán átkarolta a vállamat, mintha világi cimboránk lennénk.
– Most komolyan? – horkantottam fel.
– Ja, várj, így az igazi – mutatott ördögvillát és a nyelvét kinyújtva a kamerába kacsintott, ami mögött a fotós szorgosan lőtte a képeket.
Sóhajtva ragadtam meg a kezét és helyeztem a csípőmre, amit ő azonnal a derekamra csúsztatott, én pedig vissza le. Még egy ideig szórakoztunk ezzel, aztán nagy nehezen elkészült a cseppet sem romantikus fénykép, majd az asztalunkhoz sétáltunk. A focicsapat asztalához ültünk le, de csak akkor tudatosult bennem, hogy Konrád fog velem szemben ülni, amikor ő is helyet foglalt és kicsit meglazította a nyakkendőjét.
– Mázlista vagy, amiért neked nem kell ilyet viselned – mosolygott rám.
– Szerintem néha hasznos tud lenni – vágtam rá azonnal, mire meglepetten elnevette magát én pedig elvörösödtem.
– Egek Norbi, a barátnőd kikotyogja a hálószoba titkokat.
– Szíve joga – mondta Norbi unottan, mire erősen bokán rúgtam az asztal alatt. – Akarom mondani, nagyon nehezen tesz féket a nyelvére. Szeret dicsekedni az adottságaival – magyarázta, mire kerekre nyílt szemekkel rábámultam.
Mikor Konrádra néztem ő, szórakozottan mosolyogva nézett vissza rám, majd a pillantása a karomon végig futó tetoválásokra vándorolt. Munkaidőben általában hosszú ujjú blúzt viseltem és igazából most először láthatott engem lenge öltözetben. Sajnos sportújságíróként nem tehettem meg, hogy minden nap szexi ruhákat viseljek, de mindig próbáltam valami extrát belecsempészni az aznapi szettembe. Láttam, hogy az ajka szólásra nyílt, de végül nem mondott semmit, csak előre dőlt és kinyitotta az egyik behűtött pezsgőt. Figyeltem, ahogy szakszerűen belecsavarta a dugóhúzót, majd a térde közé szorította az üveget, a dugó pedig hangos pukkanással kicsusszant az üveg szájából.
– Pezsgőt?
– Én vezetek – hárította el Norbi.
– Ami azt illeti te is – mutattam Konrádra, mire helyeslően bólintott és a sajátja helyett az én poharamba töltött.
Mosolyogva a kezembe vettem a poharat, majd a pereme felett ránéztem, aztán behunytam a szemem és belekortyoltam. Sosem voltam oda az alkoholért, de amikor ittam, akkor kiélveztem minden cseppjét. Hagytam, hogy a buborékok szét robbanjanak a számban, majd megnyaltam az ajkam, megszerezve az elkószált cseppeket és kinyitottam a szemem. Konrád tág pupillákkal bámulta az ajkamat, majd megint lazított egyet a nyakkendőn és nyelt egy hatalmasat. Figyeltem, ahogy az ádámcsutkája fel le mozgott nyelés közben és életemben nem láttam még olyan szexi dolgot. Flangált ő már előttem félmeztelenül, sőt egyszer a pucér fenekét is volt alkalmam megcsodálni, de egyik sem indított be annyira, mint a nyaka. Valószínűleg előző életemben vámpír voltam.
– Csókolj meg – hajoltam hirtelen Norbihoz, ő pedig azonnal hátra hőkölt és rémülten rám nézett.
– Biztos, hogy nem! Undorító! Fúj!
– Légyszi!
– Baszki Zsani nem! Belementem, hogy eljátszom a pasidat, de smárolásról nem volt szó! Kurvára megdug a szemével, szóval akár véget is vethetünk ennek a nevetséges színjátéknak!
– Komolyan? – csillant fel a tekintetem, mire Norbi felnyögött és az asztalra támaszkodva beletúrt a hajába.
– Oké, nem játszom tovább ezt – röhögött fel végül.
– Minden rendben? – kérdezte Konrád.
– Persze – legyintettem mosolyogva. – Norbi csak…
– Hol is ismerkedtetek meg? – kérdezte Konrád kíváncsian.
– Egy buliban.
– A szülőszobán, ami azt illeti – mondta velem egy időben Norbi. – A mai napig nem megy ki a fejemből a kép, amikor Kinga néni megmutatta ezt a kis szarost. Bár angyali volt a külseje én tudtam, hogy rengeteg fejfájást fog még nekem okozni.
– Komolyan? – kaptam levegő után. – Miért nem mondtad el, hogy tudtad ki vagyok?
Norbi és Konrád egymásra meredtek, én pedig rájuk és csak pislogtam, amikor mind kettejükből kirobbant a nevetés. Ide oda kapkodtam a fejem közöttük, majd idegesen felhajtottam a pezsgőt megszegve a szokásomat, hogy élvezem az ízeket, majd duzzogva hátra dőltem és vártam, hogy kiszórakozzák magukat.
– Kimentem cigizni – vetettem oda morcosan.
– De te nem is cigizel – tárta szét a kezét Norbi nevetve.
– Most már igen – vágtam csípőre a kezem majd sarkon fordultam és indulatosan a kijárat felé masíroztam.
Az udvarra kiérve vettem egy mély levegőt, majd az erőteljesen jácint illatot követve a kis kertbe mentem és leültem a kőpadka szélére. A nap erőteljesen odasütött így nem kellett attól félnem, hogy gyönyörködés közben esetleg megfázok. Csalóka volt ám ez a tavasz, hiába sütött szépen a nap, simán benyelhettél egy náthát, ha túlságosan lazára vetted a figurát. Sóhajtva lepillantottam a lila virágtengerre és a szememet behunyva vettem egy mély levegőt. Egyszerűen nem tudtam betelni ezzel az illattal, olyannyira, hogy letérdeltem a földre és előre hajolva közelebbről is megszimatoltam őket. A jácint volt az egyetlen olyan virág, ami megőrizte az erőteljes illatát. Na, meg az orgona és a liliom, de a jácint különleges volt számomra a legenda miatt, ami körbe lengte. A görög mitológia iránt mindig is különös vonzalmat éreztem és a jácint a monda szerint Hüakinthosz spártai király földre hullott véréből nőtt ki, miután Apollo a napisten legyőzte őt. Ez volt az egyik változata, a másik kettő volt a szerelmi legenda, amiben Apollo és Hüakinthosz szerelmesek voltak egymásba, de egy ókori sport játszása közben az Apollo által elhajított diszkosz eltalálta Hüakinthosz homlokát, aki belehalt a sérülésbe. Valaki azt mondja, hogy véletlen volt, más szerint féltékenységből Zephirosz ráfúj a diszkoszra, aki szintén szerelmes volt a spártai királyba.
– Mit csinálsz? – guggolt le mellém Konrád, mire ijedten felsikkantottam és olyan nagy hévvel pattantam fel, hogy megtántorodtam és egyenesen rázuhantam Konrádra, aki kiterült alattam és felröhögött. – Tudod, minden álmom volt virágillatban fürdőzve bámulni a ragyogóan kék eget és a bárányfelhőket figyelve Pán Péter után kutatni.
– Csak ennyi volt az álmod? – kérdeztem vöröslő fejjel és lekecmeregtem róla, majd a kezemet nyújtottam felé, hogy felsegítsem.
– Nem, sok álmom van – válaszolta és leporolta a nadrágját majd felnézett rám és elvigyorodott. – Szóval…
– Szóval tudsz mindent – sóhajtottam fel és leroskadtam a padkára.
– Kíváncsiak voltunk meddig mész el a színleléssel – ült le mellém és kinyújtóztatta hosszú lábait.
– Mindvégig tudtad?
– Nos, igazából Norbival nálam söröztünk, amikor te felhívtad és elkezdted hadarni a zseniális tervedet.
– Úristen – temettem a tenyerembe a fejem. – Most biztos flúgosnak tartasz.
– Aranyosnak tartalak – bökött oldalba.
– Még rosszabb – hördültem fel szörnyülködve. – Aranyos lehet egy újszülött kiscsikó, aki próbálkozik a lábra állással, a vékony kis pálcikái segítségével, de… egy lányra azt mondani, hogy aranyos egyet jelen a barátzónával.
– Az én szótáramban nem – mondta csendesen mire ránéztem, ő pedig elmosolyodott. – Feltehetek egy kérdést?
– Amennyit csak szeretnél!
– Miért nem jöttél oda és kérdezted meg, hogy…
– Mert ez nem egy sulis bál, hanem egy Sportbál a felnőtteknek, ahová nem ciki, ha egyedül érkezel – vágtam a szavába, mire felkacagott.
– Norbi említette, hogy felkészültél minden lehetséges kérdésre. Szerinted, meg tudlak lepni?
– Nem tudom, tegyél próbára – sütöttem le a szemem zavartan, majd ránéztem.
Konrád lehajolt letépett egy szál jácintot, majd a fülem mögé tűzte, aztán hatalmas tenyerébe fogta az én apró kezeimet és a pillantása az ajkamra esett.
– Megcsókolhatlak? – kérdezte csendesen.
– Ó – kerekedett el a szemem meglepetten, mire elmosolyodott, aztán az arcomra csúsztatta a tenyerét és magához vonva megcsókolt.
Az ajka érintése az ajkamon olyan volt, mint a puha szellő simogatása. A szőr felállt tőle a karomon és megborzongtam, de nem a kellemetlen módon, mint, amikor fázik az ember. Ez nagyon is kellemes érzés volt és igazi. Ó, de még mennyire, hogy igazi!