Megsárgult lapok – Hatodik történet

Ha nem is megsárgulva, de kissé szakadozva kaptam vissza egy régi írásomat egy kedves ismerősöm lányától, aki az óta visszatért Teremtőjéhez.
Itt történt a közelemben, nem sokkal az után, hogy ide költöztem:

„Még tavaly, 2002 tavaszán, Pünkösd előtt történt, amikor Judit szomszédasszonyom felhívta figyelmemet egy furcsa jelenségre: a másfél éves pici lánya nagyon szeret hintázni, melyet felállítottak a kertjük végében, ahol is határosak vagyunk a hátsó idős szomszéd, Bözsi néni kertjével is.
A kis Eszterke még nem tudott beszélni, csak a papa-mamát próbálgatta. Egy ideje nem lehetett a hintára ültetni, mert mereven nézte a Bözsi néni házának sarkát, kis kezével még mutatta is, hogy „papa”, aztán félősen menekült a hinta tájékáról is. “Papa-papa, ismételgette, arra nézve, a semmibe”!

Kb. két héten keresztül ugyanez történt minden hintához való közeledésnél és nekünk is fejtörést okozott ez a jelenség.
Miután nem bírtam tovább, átmentem Bözsikéhez sűrű bocsánatkérések között – nehogy megijedjen – és elmondtam neki az utóbbi napok tapasztalatait. Meglepetésemre Ő nagy örömmel nyugtázta ezt a hírt, mondta: „ó, hát itt van az én Gáborom, a férjem, hisz most Pünkösdkor lesz 16 éve, hogy meghalt!” Megnyugodva hallgattam a szép emlékeit és azt, hogy mennyire szerették egymást. Majd kért, hogy látogassam meg máskor is, hisz ő már rég ágyhoz kötött beteg. A kertben sem látjuk egymást, nem válthatunk szót, ahol régebben ő is szorgalmasan mindig munkálkodott, különösen oda figyelme a kerítés melletti terület tisztán-tartására. Majd hívott cseresznyét szedni, s én örömmel mentem, mert az én fám még kicsi, nem lakhatok jól belőle.

2003 van, s olyan gyorsan múlt el az év, hogy szinte észre sem vettem. Már elfogyott a korai cseresznyém, viszont ott piroslik Bözsike óriási cseresznyefája, ingerkedve kelleti magát, s csak a rigók tobzódnak rajta.
Boldog örömmel vagyok a növényeim között, ültetgetek, gazolok, s közben sajnálkozó gondolatok törnek fel bennem, hogy egyszer sem mentem át Bözsikéhez. De a másik gondolatommal már ki is mentem magam, mert hát egyre nehezebben küszködök én is egyedül a sok tennivalóval, aztán ez a meleg is elviselhetetlen. Nem megy már semmi úgy, mint fiatalabb koromban.
Így folytatnak párbeszédet bennem gondolataim, amikor Judit átszól a kerítésen, hogy most telefonáltak, miszerint Bözsikét ebben a pillanatban temetik!
Megdöbbenek! Csak állunk szótlanul! Megáll a gondolat és a szerszám a kézben.

Tegnap múlt el Pünkösd. Tehát pont egy éve volt az évforduló, amikor az elhalt férj eljött feleségéhez s a 17. évfordulón élete párja is 82 évesen távozott vele.
/A jelenséget, vagyis a szellemet mi nem láttuk, csak a kisgyermek láthatta, aki nemrég hagyta ott a szellemvilágot – ők még érzékelik a számunkra láthatatlant, kommunikálnak is velük – megszületett, hogy teljesítse vállalt életfeladatát itt a Földön!

Boldog örökél-etet kívánva búcsúzom Tőlük itt, a munka mezején.
Kelt Rákoskeresztúron, 2003. június 10-én.”

Kézhez kapva és újra olvasva:
Budapest, 2014. október 22.

“Megsárgult lapok – Hatodik történet” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Viola!

    Szeretettel gratulálok, igaz történetedhez!

    /mami/

Szólj hozzá!