Nyakig sár(m)os

Volt valami, amit sokan nem tudtak rólam, de legfőképpen Medox nem ismerte ezt az oldalamat. Mégpedig azt, hogy verhetetlen voltam a farkasszemezésben a makacsságommal pedig simán bekerülhettem volna a Guinness rekordok könyvébe. Sőt még kiemelt helyet is kaptam volna.
– Róza – emelte meg a hangját Medox és a kocsinak támaszkodva ingerülten kutatta az arcomat.
– Medox – mosolyogtam gúnyosan, mire behunyta a szemét és két ujja közé csippentette az orrnyergét.
Ahogy behunyta a szemét, azonnal ellazultam és szórakozott mosoly költözött az arcomra, de, amint újra a szemembe nézett kihúztam magam és megacéloztam magam. Több kell nekem pár kedves szónál, ahhoz, hogy beszálljak a kocsiba és elmenjek vele a telkünkre az isten háta mögé
– Apád dühös lesz, ha nem érünk vissza időben, én pedig az állásommal játszom, nem tudom feltűnt-e.
– Maszek vagy, nem játszhatsz vele – vágtam vissza.
– Az Isten szerelmére. Mindez azért van, mert kikosaraztalak? – röhögött fel kínjában.
– Pont ez az, hogy semmit se tettél. Lógva hagytál, mint egy nyulat, miután lenyúztad róla a bőrt! Nem tudom miért gondoltad azt, hogy úgy tehetsz mintha semmise történt volna. Ez nem ilyen egyszerű, bár lehet, hogy neked igen! Te nem érzel semmit!
– Akkor add ide a nyamvadt kulcsokat és majd én elmegyek érte – mordult rám és kinyújtotta felém a kezét.
– Idegenekre nem bízunk semmit és te az vagy! Egy idegen – sziszegtem, majd feltéptem a kocsiajtót és beültem az anyósülésre.
Medox ugyancsak dühösen vágta be magát mellém, majd becsapta az ajtót és anélkül, hogy becsatolta volna magát, csikorgó kerekekkel kihajtott az útra. Menet közben csatolta be magát, de csak akkor, amikor kiértünk a főútra, ám a sebességen nem változtatott. Az üléshez lapultam és megszeppenten néztem rá. Úgy vezetett, mint egy eszelős, amit persze tudtam, de azt gondoltam vissza fogja magát, mások előtt. Nos, nem tette és legnagyobb pechemre imponált, hogy ennyire seggfej volt. Naná, hogy gond volt velem a toronyban, amiért azok után is szerelmes voltam belé, hogy simán elsétált miután szerelmet vallottam. Csak bólintott és elsétált! Ökölbe szorult a kezem, ahogy az arcát fürkésztem vezetés közben és magamba ittam a látványt. Soha nem voltam még hozzá ilyen közel, soha nem szívtam vele egy levegőt és soha nem ültem még ebben a kocsiban. Most pedig minden vágyam teljesült, csak kár, hogy már minden hidat felégettem és már nem volt esélyem bebiztosítani magamat az anyósülésen.
– Ó Istenem ne sírj már – szólt rám.
– Nem sírok – töröltem meg a kézfejemmel az arcomat majd szipogva az ablak felé fordultam és csendben néztem a mellettünk elszáguldó tájat.
A jelenlétét minden egyes porcikámmal érzékeltem, mintha a kezdetektől belém lett volna kódolva. A barátaim azt mondták rám, hogy hülye vagyok, és reménytelen álmokat kergetek, én pedig hiába magyaráztam, hogy ez valami sokkal több. A zsigereimben éreztem, hogy Medox számomra a nagy ő, csak valamiért elcsesződtek a dolgok és ő nem érezte ugyanezt irántam. Olvastam már reménytelen szerelmekről, amik az idő múlásával kikoptak, de amit én éreztem az teljesen más volt. Az első pillanatban, ahogy megláttam tudtam, hogy ő az. Hogy minket egymásnak rendeltek. Talán nem kellett volna lerohannom őt a parkolóban, amikor megláttam és szerelmet vallani neki. De Istenem, annyira aranyos volt, ahogy segített egy idős hölgynek bepakolni a csomagtartóba, hogy mindent hátra hagyva odarohantam hozzá és szerelmet vallottam.
– Bassza meg – mordultam fel és idegesen beletúrtam a hajamba.
– Ja, valahogy én is így érzek – helyeselt, mire dühösen rámeredtem.
– Kettőnk közül nekem van jogom idegesnek lenni! Neked semmi!
– Igen és miért gondolod így?
– Nem te maradtál lógva – ripakodtam rá. – Nem neked kell itt ülnöd azzal a tudattal, hogy rohadtul elcsesztél mindent, hogy gyerekesen viselkedtél és nem neked ég szégyentől a képed, amiért olyat tettél, ami… – csuklott el a hangom és a könnyeim újra eleredtek.
– Mondtam, hogy ne sírj – morogta és az ujjai elfehéredtek a kormány körül, annyira szorította. – Róza!
– Fordulj fel Medox – suttogtam és még jobban elfordultam tőle, szinte rátapadtam az ablakra, csakhogy még véletlenül se kelljen ránéznem.
Egy órán keresztül néma csendben autóztunk, aztán Medox letért az útról és egy földúton kezdtünk el továbbmenni. Már a nyelvem hegyén volt a kérdés, hogy hova a francba megy, de nem mondtam semmit. Kifelé bámultam az ablakon, majd, amikor megállt egy elhagyatott tónak a partján kipattantam a kocsiból.
– Pisi szünet – vetette oda, majd hallottam, ahogy odébb sétált és pár pillanattal később már pisilt is.
Vörös színben kezdett el égni az arcom és ellenálltam a késztetésnek, hogy megkeressem a tekintetemmel. Egy embert nem nézünk meg pisilés közben! Még csak az kéne, hogy rajtakapjon, ahogy bámulom. Összefont kézzel, a hatalmas sártócsákat kikerülve közelebb mentem a vízparthoz és komolyan fontolóra vettem, hogy a tóba vetem magam és Istenre bízom magamat.
– Ugye tudod, rohadtul gáz lenne, ha előttem próbálnál megfulladni?
Medox szavaitól összerezzentem, de nem fordultam felé. Sírásra görbült szájjal bámultam a tükörsima vizet és próbáltam megnyugodni. Ami nem ment valami könnyen.
– Mehetünk? Nem kell pisilned?
– Nem – suttogtam, majd megfordultam és visszamentem a kocsihoz.
Mindketten beszálltunk, majd Medox tolatni kezdett, ám a kocsi visszapattant és vészesen közeledni kezdtünk egy fa felé. Az utolsó pillanatban húzta be a kéziféket, majd káromkodva felbőgette a motort és újra nekiveselkedett a tolatásnak, de a kocsi újra meg újra visszapattant.
– Ó bassza meg ezt nem hiszem el – pattant ki az autóból és káromkodva vette szemügyre a kerekeket. – Semmi baj Róza, megoldom – bizonygatta és ismét neki veselkedett, de bárhogy tekerte a kormányt, semmit sem ért el vele.
Pánik kezdte el szorítani a torkomat, pedig tudtam igazából ez nem nagy gond. Max majd hívjuk az autómentőt, aki kihúz minket. Különben is nem volt olyan, amit Medox ne oldott volna meg.
– Oké, szállj ki, talán ha könnyebb a kocsi, akkor…
Meg se vártam, hogy befejezze kipattantam az autóból és tisztes távolságban megálltam. Abban a pillanatban, ahogy a kerekek forogni kezdtek, hatalmas adag sár csapódott nekem. Jutott belőle mindenhova, az arcomra, a nadrágomra, a vadonatúj cipőmre is. Sokkos állapotban meredtem a ruháimra, majd a kocsira, ami továbbra sem mozdult, sőt egyre inkább beágyazta magát a sárba. Medox feladta a próbálkozást, kipattant a kocsiból, majd elővette a telefonját és elkáromkodta magát.
– Nincs térerő – tájékoztatott aztán rám nézett. – Te meg, hogy… – kerekedett el a szeme, aztán kirobbant belőle a nevetés. – Jézusom, bocs – szabadkozott.
– Te alávaló felfuvalkodott féreg – támadtam rá dühösen, majd lehajoltam és felmarkoltam egy adagot a sárból. – Meg a gyenge hólyagod, amiért egy másfél órás utat nem tudsz kibírni – hajítottam hozzá a sarat, ő pedig azonnal elkezdett hátrálni.
– Ne – figyelmeztetett.
De nem álltam le. Valami átkattant bennem és nem érdekelt semmi. Nem érdekelt, hogy mit gondol rólam, nem érdekelt, hogy gyerekes vagyok és nevetséges, csak szerettem volna végre igazán kitombolni magam neki, hogy tudja mekkora törést okozott bennem. Ha a könnyeimből nem értett, majd a dühömből érteni fog. Medox a nagy hátrálásban nem nézett a lába elé és seggre ült, egyenesen bele a tócsa közepébe. Rávetettem magam és dühösen püfölni kezdtem a mellkasát, majd annyi sarat kentem szét a hófehér pólóján, hogy lassan fekete lett. Természetesen küzdött ellenem, de egy dühös nő ellen semmi esélye se volt, csak akkor, amikor elfáradtam. Akkor viszont hirtelen átfordult és a fejem hangosan placcsant a pocsolyában, a kezeimet pedig a fejem fölé feszítette.
– Állj már le – szólt rám dühösen. – Mégis mire jó ez elmondanád?
– Annyira gyűlöllek – kiáltottam rá és vergődni kezdtem alatta, hogy szálljon le rólam, de teljes testével rám nehezedett és nem tudtam mozdulni.
Ekkor jutott el a tudatomig, hogy mégis milyen pozícióba voltunk és, hogy valószínűleg életemben utoljára voltam ennyire közel hozzá. Hatalmasat nyeltem és reszketve szívtam be a levegőt, amitől a mellem Medox mellkasának préselődött. Már nyitottam a szám, hogy megkérjem, kössünk békét és engedjen el, amikor megéreztem valami keményt, ott ahol nem kellett volna éreznem semmit. Elkaptam róla a tekintetem és lesütöttem a szemem, miközben az arcom vörös tűzben kezdett el égni. Már mocorogni se mertem, csak feküdtem alatta tehetetlenül és levert a víz a feszültségtől, ami átjárta a testemet. Mikor Medox ajka súrolta az arcomat meglepetten felnéztem és hálát adtam az égnek, amiért az ő szeme csuka volt. Semmiképp se akartam megzavarni azt, amibe belekezdett, de folytatásra se mertem bíztatni, mert féltem, hogy akkor visszavonulót fúj. Így csak feküdtem és hevesen dobogó szívvel vártam. Medox apró csókjai egyre közelebb értek az ajkamhoz és ekkor már az egész testem remegett, de még mindig nem tettem semmit. Akkor se moccantam, amikor az ajka futólag érintette az ajkamat, de a szemem rebbenve lecsukódott. Medox óvatosan simogatta az ajkamat, puhatolózva, majd megcsókolt, igazán megcsókolt az önmegtartóztatásom pedig semmivé porladt. Elnyílt az ajkam, mire a nyelve azonnal utat talált a számba, az ujjait pedig összekulcsolta az ujjaimmal, miközben hozzám nyomta a csípőjét.
– Hé, minden oké veletek? – kiáltott egy férfi, mire Medox azonnal elhúzódott és a hajába túrva felpattant.
– Nem egészen, beragadtunk a sárba – magyarázta Medox és sarkon fordulva a traktoros férfihez ment, otthagyva engem a földön fekve.
– Oké, megoldjuk! – biccentett a férfi.
Talpra kászálódtam és távolabb sétáltam tőlük. Túlságosan kavarogtak az érzelmeim ahhoz, hogy képes legyek normálisan kommunikálni bárkivel is. A part mentén sétálva találtam egy régi padot, leroskadtam rá és csak akkor álltam fel, amikor Medox dudált egyet. Mikor a kocsihoz értem pár pillanatig csak meredtem a fóliára, amit az ülésre tett, de aztán becsusszantam az ülésre és kibámultam az ablakon. Nem szóltam semmit és Medox se mondott semmit, ez az állapot pedig kitartott addig, míg elhoztuk a telekről, ami apának kellett és hazamentünk. 3 órát töltöttünk el együtt teljes csendben, ez pedig rohadtul nem volt normális azok után, hogy csókolóztunk. Éppen ezért mire hazaértünk eltemettem magamban minden reményt, hogy ennek lesz bármilyen folytatása is. Csak hiba volt, valami bekattant Medoxnál és ennyi. Azzal, hogy elsétált korábban nyilvánvalóvá tette, hogy nem táplált irántam semmilyen gyengéd érzelmet. Ha pedig mégis, akkor azt nagyon rosszul adta a tudtomra.
Már javában besötétedett, amikor apa és Medox végeztek a munkával. Addigra én megfürödtem és átöltöztem. A legkényelmesebb szettemet vettem fel, egy ugyanolyan fekete Adidas melegítőszettet, mint, ami Medoxnak is volt. Egy részem talán imponálni akart neki, de lehetséges, hogy csak még gyerekesebb leszek a szemében. Nála sose lehetett tudni, hogy mivel vonzod, vagy éppen taszítod.
– Akkor én mentem – hallottam Medox hangját az ajtó túloldaláról.
– Rendben és kösz a gyors segítséget – hálálkodott apu. – Róza, Medox megy – kiáltotta.
– Oké – kiáltottam vissza, de ennyi.
Nem akartam kimenni és újra végigcsinálni azt, amit pár hónapja. Ezúttal megkíméltem magam a fájdalomtól, ám, amikor a szobám ajtajának kilincse lassan lenyomódott hevesebben kezdett el dörömbölni a szívem. Tudtam, hogy Medox az és Isten a tanúm rá, ha megkért volna, hogy nyissam, ki vagy csak kimondja a nevem, akkor megtettem volna. Elfordítottam volna azt a hülye kulcsot, hogy be tudjon jönni, de nem tett semmit. A kilincs visszaugrott a helyére és hallottam, ahogy becsukódott a bejárati ajtó.
2 percig bírtam a fenekemen ülve, aztán felpattantam kinyitottam az ajtót és kirohantam a házból, el apa mellett, aki döbbenten nézett utánam. Nem tudom mit akartam tenni, de amikor megláttam, hogy a kocsiban ülve telefonált – és nem félúton volt az utcába, hogy utána rohanjak, mint egy filmben – elbizonytalanodtam és megálltam. Medox a ház felé pillantott, majd találkozott a tekintetünk és hirtelen azt se tudtam mihez kezdjek magammal. Pánikba esve gyűrögettem a pulcsim ujját és néztem, ahogy ráérősen telefonált és közben engem fürkészett. Egy idő után kezdtem feladni, a torkomba gombóc költözött és a düh váltakozott bennem a sírógörccsel. Csak szórakozik, velem én pedig hülye liba hagyom magam! Tehetetlenül megráztam a fejem majd megfordultam és hangosan becsaptam magam mögött a kaput, ami pillanatokkal később újra kinyílt.
– Elmondanád nekem, hogy miért…
– Mit miért? – vágtam a szavába elkeseredetten.
– Miért szeretsz ennyire? Jézusom Róza, ez… – kereste a szavakat. – Mintha… minden egyes tettemmel csak bántlak, de te mégsem engedsz el engem. Tehetek, bármit te ragaszkodsz és szeretsz engem. Miért?
– Nem tudom, talán toxikus vagyok? – nevettem el magam erőltetetten. – Nagyon jól tudom, hogy seggfej vagy, ahogy azt is, hogy valószínűleg csak 10%-át ismerem annak, aki valójában vagy. Csakhogy ez a 10% pontosan az, ami miatt messzire menekülnöm kéne tőled. Szóval jah, toxikus vagyok.
– Akkor pontosan tudod, hogy én nem vagyok jó ebben. Ebben az érzelem dologban.
– Nem kell jónak lenned abban, ami nincs – vontam meg a vállamat.
– Szóval, ha nem mutatom, ki az érzéseimet az azt jelenti, hogy nincsenek is? Ejha – füttyentett gúnyosan, mire szembe fordultam vele és széttártam a kezem.
– Akkor hajrá. Beszélj az érzéseidről. Mond el miért hagytál faképnél, hogy miért izgultál fel rám, miért csókoltál meg, miért akartál bejönni a szobámba és miért vagy még mindig itt?
– Mert nem tudtam mit reagáljak oké? Nem mindenki olyan, mint te Róza! Én nem tudok mit kezdeni a hirtelen rám zúduló érzelmekkel, pláne a szerelmi vallomásokkal. Elmentem, mert nem tudtam mit mondjak.
– Talán azt, hogy bocsi, de én nem érzek így? – segítettem ki.
– Nem mondhatok olyat, ami nem igaz. Vagyis a francba – túrt a hajába idegesen. – Nem vagyok szerelmes, nekem ez a szerelem dolog nehezen jön, de igen dögös vagy és igen felizgultam rád, mert a mellbimbót kibaszottul átdöfte a pólódat és hozzám préselted magad! Megcsókoltalak, mert meg akartalak!
– Akkor miért nem ezt mondtad? – kérdeztem elhaló hangon.
– Hogy miért? Pont neked kell ezt elmagyaráznom? – nevette el magát. – Csókoltalak volna meg, hogy azt hidd én is szerelmes vagyok? Mondtam volna azt, hogy én nem, de simán az ágyamba vinnélek? Hitettem volna el, hogy szeretlek, aztán, ha mégsem működne törtem volna össze a szívedet? Akartam veled beszélni! De nem tudtam, hogy hozakodjak elő vele érted? Mint mondtam rohadtul nem megy ez nekem!
– Oké… és akkor most mi lesz?
– Tudja a faszom. Találd ki – morogta és idegesen rugdosott egy kavicsot a cipőjével, majd, amikor a csend túl hosszúra nyúlt felsóhajtott és rám nézett. – Nem tudok neked ígérni semmit, de úgyis tudom, beleélnéd, magad aztán én lennék a szar, amiért összetörtelek.
– Akkor hagyjuk – suttogtam majd sarkon fordultam, de elkapta a kezem és visszahúzott magához. – Mondtam, hogy hagyjuk. Igazad van, nekem ez nem menne – magyaráztam és a könnyeimet nyelve próbáltam elhúzódni tőle, de szorosan a mellkasához vont és nem eresztett.
– Tudod az a baj a csókokkal, hogy ha megízleled, rohadtul többet akarsz még, akkor is, ha az eszed azt ordítja, rohanj messzire – suttogta.
– Akkor szaladj el, neked a futás a véredben van.
– A pokolba is azt kéne tennem – sóhajtott fel, majd finoman nekitolt a ház falának és le se vette a tekintetét az ajkamról. – Össze foglak törni.
– Törj, darabokra nem számít – néztem a szemébe és a térdem teljesen elgyengült, amikor a derekamra csúsztatta a kezét.
– Őrült vagy – csóválta meg a fejét.
– Tudom – leheltem mire fojtottan felnyögött aztán lehajolt hozzám és az ajkával betapasztotta az ajkamat.

Szólj hozzá!