Tavasz, szerelem: Kilencedik történet: Hány éves vagy, királyfi?

Hány éves vagy, királyfi?

Hámlott a vakolat, a barnára festett ajtókról lepattogzott a máz. Olyan ócska és megalázó az egész – gondolta. Ha kinyílik az ajtó, és mögötte ott áll a nő, akkor úgy folytatódik minden, ahogy eddig, több mint egy éve. Idáig kölcsönkért lakásokban, olcsó szállodákban találkozgattak. Télen sikerült egy egész hétvégét kettesben lenniük, szép hegyi panzióban, svédasztalos reggelivel, de nem volt kedvük kibújni az ágyból. Úgy érezte magát, mint egyetemista korában. A szerkesztőségben próbáltak egyszerű munkatársként viselkedni, hogy ne derüljön ki, mi van köztük. Milyen banális, hétköznapi és közhelyes – húzta el a száját. A főnök meg a beosztottja, kész kabaré, tréfának is gyenge. Mégse tudott szabadulni a nőtől. Nem volt ez szerelem, eszébe se jutott felrúgni érte mindent, csak kellemes időtöltés. Ezért is akart bérelni egy kis lakást, valami félre eső helyen, ahol még véletlenül se botolhatnak bele ismerősbe. Arra persze nem gondolt, hogy bár belvárosi kerület, de mégis ilyen pocsék, elhanyagolt a ház. Amikor megjelent a hirdetés, azonnal felhívta a számot és látatlanban le is foglalta. Szoba, konyha, fürdőszoba, amire használni akarják, arra jó lesz – vigyorodott el kajánul. Mert Ziával beszélgetni nem lehetett, legfeljebb a celebekről meg a ruhákról, minden pletykát betéve tudott, a szeme csillogott, amikor bizalmas szexi kis történeteket írogatott. De micsoda teste van! – nyalta meg a szája szélét önkéntelenül is. Második emelet, jó magas és itt-ott kicsorbultak a lépcsők, penész meg valami lekozmált káposztaszag facsarta az orrát, s mire felért, izzadság csorgott végig a hátán. Fene se tudja, mire neki ez a viszony, még magyarázatot se tudna adni, ha Vera egyszer rájönne. Mert ő igazi társ, diákkori szerelem, a három kislányuk anyja, művelt nő. Szeptembertől újra tanít, a legkisebb gyerek óvodás lesz, a nagyobbak iskolások. Micsoda szép két hetet töltöttek a tengernél! – és szinte érezte a hűs hullámokat, persze csak az egyik ajtó nyílt ki, s egy foghíjas öregasszony kancsított ki rajta. Te jó ég, hogy néz ki ez a kóceráj! – nézett le az udvarra, és savas íz gyűlt össze a szájában, mint foghúzás után. A jobb hátsó hatosból megint kiesett a tömés, húzta rajta végig a nyelvét. Jó magas épület, tán valamikor a múlt század elején építették. Az udvarban az az ellenszenves kis emberke tologatta a kukákat, akivel akkor találkozott, amikor elindult felfele belőle. Csak remélni tudta, hogy Zia nem fut össze vele. Mert a lány utálta az ilyeneket, messziről kikerülte a kéregető hajléktalanokat is, és ha véletlenül buszra vagy metróra kellett szállnia, utána tucatszor kezet mosott, és kis parfümös üvegből levendula illatot fröcskölt magára. Nem is kedvelem a levendulát – torpant meg. A tengerparton levendula fagyit kért a középső lánya, aztán eldobta, hogy olyan íze van, mint a szappannak. Vera haragudott, hogy kár volt érte pénzt adni, de ő csak nevetett, és vett helyette pisztáciát. Vera néha olyan kisstílű tud lenni, meg spórolós, mint az anyja. Megint lenézett az udvarra, már üres volt, a nagykapu egyik szárnya ferdén lógott, az utcáról benzingőz csapott be, piszkos kis papírfecnik keringtek a csordultig teli szemetesek között. Egyre bizonytalanabb lett, talán mégse ezt a lakást kellett volna választani, főleg úgy, hogy nem is látta.
Zia igazi belvárosi nő volt, s búgó hangján annyiszor elmondta már neki, hogy mennyire látszik rajta, hogy igazi nagyvilági férfi. Dicsérgeti az ízlését, egy-egy megjelent cikke után dicshimnuszokat zeng, már néha idegesíti. Nagyvilági? Egy kis zsákfaluból jött, és nem szívesen megy vissza, vagy por, vagy sár piszkolja be a kocsit. Régen nem járt otthon, de pénzt rendszeresen küld, nem mondhatnak rá semmi rosszat. Vera nem ért vele egyet, hogy nem a pénz a lényeg, hanem a szeretet, és a lányok is szeretik a falut. Ő nem. Anyja mise után még sokáig ott áll a kis templom előtt, és mindenkinek mutogatja a fényképeket, aki még hajlandó megállni, meg dicsekszik a fővárosban élőfiával. Megborzongott, vizes inge a hátára tapadt. Mit keres ő itt, ebben az elhanyagolt házban?
Elmúlt negyven, kívülről nézve megvan mindene. Csak a lendület, az torpant meg valahol út közben. A regény, amit meg akart írni, sose készült el. Ott hever a fiókban a vázlat, az első két fejezet kész, kis papírdarabokra írva egy-egy gondolat, kulcsszó, pedig hónapokat töltött csak kutató munkával. Jó lett volna nagy íróvá válni! – sóhajtott, aztán lenyomta a kilincset, az ajtó nyikkant egyet, nem volt kulcsra zárva. Megkönnyebbülten sóhajtott, Ziának nyoma se volt.
A csálén álló asztalon egy régi újság hevert, a mesénél volt kinyitva.
– Hány éves vagy, királyfi? – így kezdődött.
– Negyvenegy – válaszolt félhalkan.
Nem nézett vissza, úgy ment ki az ajtón, észre se vette, hogy kiejtette kezéből a felesleges lakáskulcsot. Ma ő megy a lányokért az iskolába.