Napló: Tizenötödik történet

Kovácsék új házat vettek a városközponthoz közel, úgy döntöttek mire a lányuk Judit iskolás lesz jobb ha a városba költöznek, legalább nekik sem kell mindennap utazni a munkahelyre.
Már évek óta benn laktak mikor eljött az ideje a felújításnak a tetőtől a pincéig. Először is lehordták a padláson lévő régi lomokat.
Judit nagy érdeklődéssel kezdte a lomtalanítást, remélve valami érdekes kincsre lel az ott felejtett kacatok közt. Több doboz volt, némelyikben régi ruhák, másikban könyvek, füzetek, mind átnézte őket, mikor kezébe került egy kisebb csomag, becsomagolva szalaggal átkötve. Izgatottan bontotta ki. Egy napló volt benn.
– Most mit csináljak? Valakinek a naplója. Kinyithatom? Beleolvashatok?
Kíváncsisága nagyon erősen ösztönözte, hogy belenézzen.
Az első oldalon egy fényképpel találta szemben magát, két fiatal lány volt a képen az egyik magas szőke, igazi szépség, a másik alacsony göndörödő barna hajú, szomorú tekintetű.
Képek alá írva; a szőke szépség Kata, a másik Dorka.
Tovább lapozva olvasni kezdte:

1968, 06 hó.
Dorka vagyok, a mai napon elkezdem a naplómat írni. Úgy érzem muszáj leírnom fájdalmam, mert már nem bírom tovább, nem tudom, mi lesz velünk. Anya ma elment végleg, csak egy levelet hagyott, hogy ne várjuk, mert soha nem jön haza, új életet kezd valahol máshol, hollétét nem akarja tudatni velünk! Itt maradtam 13 évesen apuval, és a 4 éves kis húgommal. Nehéz volt idáig is, mert szüleink váltak, sok volt a vita, apu sokszor kifogásolta anyu alkoholhoz való kötődését, amit persze tagadott, de jól láthatóan ha titokban is, de ivott, ilyenkor durva és agresszív volt. Sok fájdalmas, végig sírt éjszaka után mentem reggel iskolába. Ennek most vége, össze kell szedni magamat és tovább élni. Apunak dolgozni kell egyre többet, hogy tudjon rólunk gondoskodni, de nekem is segítenem kell. A kis húgomat nevelni kell! Úgy érzem ma hirtelen felnőttem, sok mindennel nekem kell megbirkózni, tanulni, Hugit óvodába vinni, érte menni, vigyázni rá. Nincs senki családtag aki segítene, lelki támaszom Kata aki az ovi óta barátnőm, vele tudom megbeszélni gondjaimat, biztatást, bátorítást csak tőle remélhetek.
Nem fogom sajnálni, sajnáltatni magamat, nem panaszkodok, ezért írok naplót…

Judit tovább olvasta, nem tudta letenni, Dorka leírta a hétköznapok gondjait, bajait , felelt az iskolában, Hugiért ment az oviba, apa dolgozik, úgy tűnt ha nehezen is, de megbirkózott a feladattal. Befejezte az Általános Iskolát.

1969 09
Iskolának vége, apu biztatására gimnáziumba jelentkeztem, nagy szerencsémre Katával egy osztályba kerültem, így nem voltam annyira magányos, csak ő ismerte problémaimat, a többiek kicsit furának tartanak, nem barátkoznak velem, nincs közös témánk .Mig ők vidáman tervezik mikor, kivel, hol szórakoznak, az én gondolataim a háztartás vezetése körül forognak. Apu amit tud mindent meg tesz értünk, de a munka mellett kevés az ideje, sok feladat hárul rám.

Judit tovább olvas, sokszor a sorok közt is, ahonnan láthatatlanul tör felszínre a fájdalom.
Az évek lassan telnek, közeledik a gimnázium vége, a ballagás az érettségi.

1973 03
Napjaink telnek a megszokott tempóban, apu dolgozik, Hugi megy iskolába, készülök az érettségire, vezetem a háztartást, mikor úgy mondhatjuk, derült égből csapott be a villám, eddigi megszokott életünk ritmusa felborult. Apu beteg lett! Gyors kivizsgálás következett, diagnózis lesújtó, van még hátra talán pár hónap. El akarta titkolni, hogy minél később tudjam meg a szomorú igazságot, de láttam nagy a baj. Hónapról hónapra gyengébb volt, láthatóan közeledett a vég! Mélységes fajdalommal, de elmondta mi a baj, ami sajnos nem gyógyítható. Arra kért legyek nagyon erős, minden körülmények között le kell érettségiznem, segítenem kell a húgomat! Azt hittem ezt már nem élem túl, de összeszedtem magam és úgy döntöttem, erős leszek, harcolok és felnövök a feladathoz amit rám mért a sors azt elviselem,
Hugom nagyon együtt működő, mindenben a segítségemre van.
Apu állapota gyorsan romlik, már kórházban van, kérem az égieket, hogy legalább a ballagásomon lehessen jelen, de nem adatott meg. Egy héttel előtte elment. A lelkem egy darabja vele halt, de a maradékát ígéretemhez híven össze szedtem, A felnőtté válás kapujában, azt hiszem többszörösen felnőtt lettem!

Eltemettük aput, a kollégái mindenben a segítségemre voltak, Megkérdezték gyászjelentést kell – e feladni a helyi lapban? A válaszom nem, nem szeretném, ha az anyám tudomást szerezne róla! Nem tudnám elviselni a jelenletét!

1973 05
Eljött a ballagás napja, könnyeimmel küszködve, de elballagtam. Utána, mikor mindenki ment ünnepelni a családdal, barátokkal, mi a húgommal, hazamentünk, velünk nem ünnepelt senki, kimentünk a temetőbe, virágot vittünk apunak, így köszönve meg amit értünk tett.
Nehéz volt ilyen lelkiállapotban az érettségi, de sikerült. Álmaim, hogy tovább tanuljak elszálltak, Eldőlt a sorsom dolgozni kellett, pénzt keresni, hogy meg éljünk. Mivel betöltöttem tizennyolcadik évemet igy hivatalosan is a húgom gyámja lehetek.

Egyhangú szürkeségben teltek a napok, az évek, Hugi nevelése, iskola, majd szakközép.
Hugi ballagása érettségi, kérdés hogyan tovább?

1982 12 30
Kata barátnőm hívott, nem tölteném e vele a szilvesztert? Barátságunk nagyon tartós volt, igaz, hogy ő egyetemre járt, de ha haza jött, első útja hozzám vezetett. Hirtelen nem is tudtam mit válaszoljak, minden féle társaságtól elszigetelten éltem idáig, még talán viselkedni sem tudok, úgy ahogy szokás, próbáltam mentegetőzni, hogy lehet nem jó ötlet, de ő hajthatatlan maradt, mondta nincs kifogás, ideje kimozdulnod, jössz velem, hivatalos vagyok egy baráti buliba, és mivel tudod nincs társam, akivel mehetnék, megkérdeztem vihetem e a legjobb barátnőmet, a válasz igen volt, jönnöd kell. Nem sérthettem meg Katát, bár nem nagy kedvvel, de elutaztam hozzá. Elérkezett az este, elmentünk, már többen voltak a család határai, a feleség Kata évfolyam társa volt az egyetemen, kedves volt mindenki, valahogy nem éreztem jól magamat, azt hittem mindenki engem néz, megbotránkoznak sete suta viselkedésemen. A társaság vidám volt, jó kedvű, csak én húzódtam meg az egyik sarokban csendben legszívesebben láthatatlanná válltam volna, ha valaki szólt hozzám próbált velem beszélgetni nem sok sikerrel, mert csak arra voltam képes, hogy kimondjam; igen, nem.

Mikor már azt gondoltam bárcsak atomjaimra bomolva megsemmisülnék, Kata jött oda hozzám, egy jóképű vendéggel és bemutatott bennünket egymásnak.
Komlósi Gábor vagyok, mondta határozott, végtelenül barátságos hangon. Alig tudtam a nevemet kimondani a meglepetéstől. Mire ő mondta bocsáss meg, ha esetleg zavarlak, de egész este csak téged figyellek, szépséged elbűvölt! Nagyon szeretnélek megismerni, találkozni veled! Zavartan mondtam, mi az hogy a szépségem, hiszen apró vagyok, szürke, egyszerű semmit, mondó jelentéktelen senki. Ott van a sok szép csinos lány, miért én tetszenék? Ő bársonyosan meleg hangon válaszolt, hogy nekem te tetszel, számomra te vagy a legszebb, a belső kisugárzásod és a lelki szépséged fogott meg!

1983 05
Ezután többször, majd sokszor találkoztunk, nehezen, de sikerült neki elhitetni velem, hogy engem is lehet szeretni! Ráébresztett arra, hogy én is tudok szeretni.
Már megszerveztük az esküvőt, ami szűk körben lesz, nem lesz más vendég, csak a húgom, Kata és Gábor barátai. Úgy döntöttünk egyenlőre, mig a testvérem élete is kialakul addig keres munkát a városban, mivel műszaki mérnök igy van rá esély, hogy talál, aztán majd valamikor eladjuk a városi házat és a fővárosba költözünk.

Ezekkel a sorokkal elköszönök a naplómtól és az eddigi életemtől most az esküvőnk előtti napon véglegesen lezárom ezt a fejezetet, reményekkel teli új életet kezdek.
Becsomagolom naplómmal együtt a múltat, egy doboz mélyebe rejtem, talán ott porlad örökké,

Judit megrendülve csukta össze a régi naplót.
– Nem hagyom porladni! Titkon a fiókom mélyén őrzőm és ha bármilyen nehézség vár rám eszembe jutnak Dorka szavai, ha ez a törékeny gyenge lány ennyit kibírt ennyi nehézséggel megbirkózott én sem futamodok meg!