Szembesülés

Péter viszonylagos nyugalomban nőtt fel, de nagy szegénységben.
Nem volt egy buta gyerek, így hamar felismerte, hogy a nyugalomnak ára van. Egy kies tanyai részen lakott az anyjával, egyforma távolságra a cigánysor és a város központja között. Szerencséjükre a tanyájuk közel volt egy gépállomáshoz, ahol nappal szorgos munka folyt, éjjel pedig kutyás őrök vigyázták a rendet.
Még fiatalabb korában több barátja is a cigánysori gyerekekből került ki. Így szinte
naponta szembesült azzal, hogy az apátlanság nem mindig jár hátránnyal. Itt azt
tapasztalta, hogy az apák isznak, verekednek, nem kímélve a saját asszonyaikat, de még a kis gyermekeiket sem. Elejében még tetszett Péternek, hogy mindig lehetett rendetlenkedni, rosszalkodni, de történt valami, ami végképp elvette a kedvét a cigánysori barátkozásoktól.
Alig volt nyolc éves, mikor ott játszva, egyszer megérezték, a valahonnan érkező
finom illatokat. Elindultak az orruk után. A cigánysor egyik piciny házából jött az illat, ahol egy idős néne lakott, egyedül. Ők, fiúk-lányok voltak vagy tízen, berontottak a házba. Péter ilyesmit még csak nem is látott, hogy kopogás nélkül, csak úgy betörve az ajtót, bemenjen bárki is bárkihez.
Akkor szembesült azzal, hogy ez nem jó dolog, ezek a gyerekek neki többé nem barátai. A megdöbbenéstől mégse tudott megmozdulni. Az egész támadás nem tartott pár percnél
tovább. A gyerekek az almás süteményt tartalmazó tepsivel, egy vekni kenyérrel a hónuk alatt már el is illantak még a közelből is.
Péter nem ment utánuk. Maga se értette miért, de haza ment az anyjához. Többé nem
vágyott arra, hogy akár a cigánysori gyerekekkel, akár mással barátkozzon.

Az anyja egyedül nevelte őt. Az apja évekkel előbb meghalt. Alkoholistaként hamar
elvitte a mája. Még homályosan emlékezett arra, hogy dülöngélve és rossz szagúan
átkozódik. Így értékelte, hogy az anyja nem törekedett arra, hogy neki új apát szerezzen.
Annál is inkább, mert a két sógorán kívül a környezetében nem ismert csak olyan férfiakat, akik ittak.
Nem volt kialakult elképzelése az életéről, meg hogyan is lehetett volna egy alig kilenc éves gyereknél – de azt tudta, hogy nem azt az életet akarja élni, amit itt a környezetében lát.

Nem tudta meg sosem, hogy az anyja honnan értesült a cigánysori esetről, de onnantól együtt mentek a városba.
Az anyja munkahelyet változtatott, hogy reggel bekísérhesse az iskolába, délután meg
vele jöjjön haza. A hétvégeken meg hol az egyik, hol a másik nővére vitte el magához. Péter nem tudta, hogy ilyenkor az anyja napszámba járt, vagy takarítani házakhoz, hogy a
munkahely változtatásból kieső keresetet valahogy pótolni tudja. Ha ezt nem teszi meg, Péter akkor sem ment volna többé oda a cigánysorra. Gyermeki lelke mélyén érezte, hogy ez
mennyire helytelen dolog, amit akkor tett. Igazából nem is tetszett neki az ottlét.
Évvégére a tanulmányi átlaga kiemelkedő lett. Annyit kért csak az anyjától, hogy vigye át a másik iskolába, a kisgimnáziumba. Mire elérkezett a kis érettségiig, már a városban laktak egy más környezetben.

Ekkora már kialakult elképzelése volt arról, hogy mi is akar lenni. Gépészmérnök.
Igazán azt nem tudta, hogy ez mit is takar, de azt igen, hogy nem a legkönnyebb szakma, amit nem egy könnyű iskolában lehet megszerezni. Végül, ha kis kerülővel is, de bekerült álmai főiskolájára. Érettségi után először szakmát tanult, autószerelést. Ez egy jó alap volt a főiskola gépészmérnöki karán.
Ekkora már érett volt annyira, hogy lássa, hogy a tanulásának ára van – édesanyja
egészsége. Szinte észrevétlenül őszült meg anyja haja. Nem is tudta mikor, azt sem, hogy
miért, de egyszer csak azt látta, hogy az anyja haja hófehér.
Megdöbbent. Anyja szinte sosem panaszkodott, csak tette a dolgát. Hol itt, hol ott, de mindig akadt munkája, ami azt is jelentette, hogy ha nem is dőzsöltek, azért megéltek, főleg így, hogy az apja után járt neki az árvaellátás is. Persze csak addig, amíg tanul. Ösztönösen érezte, hogy igyekeznie kell az iskola befejezésével, mert anyja nem sokáig bírja erővel, hogy dolgozni járjon.

Péter a főiskola után szakoktatást vállalt a helyi szakközépiskolában. Nem sok volt a
bruttóbére, de legalább engedték, hogy mérnök-tanári diplomát szerezzen.
Jó tanárnak tartotta magát, és fontosak lettek számára azok a fiatalok, akik a keze alá kerültek.
Sok tizenöt-tizenhat éves fiú az általa még gyerekkorából ismert cigánysorról került az
iskolába. Ezek a fiúk klikket\’ alkottak. Nem akartak vegyülni az általuk sápadt-arcúaknak nevezettekkel. Többször volt rendbontás is emiatt, mert hergelte egyik csoport a másikat. Egy ilyen összetűzés alkalmával még egy bicska is előkerült.
No, ekkor lépett közbe az iskola vezetősége.

A hangoskodó fiúkkal igazán nem tudtak mit tenni, mert még iskolakötelesek voltak és nem lehetett bizonyítani, hogy melyik csoport tagjáé volt az a bicska, amit megtaláltak. A rendőrség csak azért nem lett értesítve, mert mindkét kakaskodó csoport állította, hogy ők csak beszélgettek és egyik sem vállalta, hogy övé a bicska. Ráadásul ki se volt nyitva. Így el kellett fogadni azt, hogy bárki zsebéből kieshetett, aki ide járt az iskolába.
Ekkor állt elő Péter egy ötlettel. Ahogy jól megnézték ezt a két kakaskodó csoportot,
összesen pont harminckét főből állt. Legyenek ezek egy osztály. Azért, hogy mégse múljon el nyom nélkül ez az újabb rendbontás, fegyelmi tárgyalás keretén belül utalták a
harminckét fiút az úgynevezett 10/Bü, azaz büntető osztályba.
Péter lett az osztályfőnök. Az első órán, amikor a fiúkkal találkozott, két jól elválasztódott oldalon rendeződött a két csoport. Az ablak felőli oldalon a cigánysoriak, az ajtó felőliin
pedig a többiek. Mindkét oldalon az első, négyszemélyes padsor üresen maradt, annak
ellenére, hogy a hátrébb lévő négyszemélyes padokba volt, hogy hatan szorongtak. Úgy tett, mintha észre se venné.

Péter egy rendőrnővel jelent meg az első órán. A másik sokkoló dolog az volt, hogy
elővette a zsebéből azt a bizonyos bicskát és az asztalra tette. Ezen a fiúk kissé meglepődtek. A rendőrnő az asztalhoz állt és elkezdte összeszerelni a magával hozott videó lejátszót. Péter pedig elkezdett beszélni és járkálni azon a szűk helyen, amit a padok átrendezése után a fiúk meghagytak.

– Uraim! Miskolczi Péter vagyok… és ettől a perctől a maguk apja, és ha kell, az anyja, de ha ez sem elég, akkor az ítélő bírája leszek. Hivatalosan az osztályfőnök.
Azért vagyok itt, hogy magukból szakmunkást neveljek. Maguk meg azért vannak itt, hogy lakatosok, forgácsolók, hegesztők, mezőgazdasági gépszerelők legyenek.
Ezek a munkák, amik önökre várnak, a szakmák krémjei – itt megállt egy pillanatra és sokat sejtetően nézett végig a padokban ülő fiúkon -. Olyan még sosem fordult elő a
világban, hogy egy férfi, aki ezen szakmák egyikével is rendelkezik, ne élt volna meg, és nem is akárhogyan. A hölgy Horváth Piroska rendőrzászlós – mutatott a rendőrnőre – Azért jött, hogy önöknek levetítsen egy filmet.

– Kezdje – intett Péter a kezével a rendőrnő felé.

Az a függönyöket addigra már behúzta és elindította a videót.
A film arról szólt, hogy két csapat fiú kakaskodik egymással, ezért ki is zárják őket az
iskolából. A következő percekben ezek a fiúk kócosan, csapzottan, rendezetlen ruhában
sorjáznak a munkaügyi központhoz. Közben két fiú, akik a vezéralakok voltak,
összemarakodnak és az egyikük a földön marad és elviszi a mentő, a másik elfut, de elfogja a
rendőrség. Mint kiderült később, mindkét fiú szúrt. Bicskával. Beviszik őket a
gyűjtőfogházba, egy zárkába, ahol vagy húsz tagbaszakadt marcona férfi igencsak
érdeklődéssel fogadja az új és fiatal fiúkat. A többieket a munkaügyi központ kihelyezi
közmunkára.
Reggel indulnak dolgozni. Mindegyiken új munkaruha, bakancs, a vállukon lapát, seprű vagy csákány. A zebránál együtt állnak egy csapat egykorú vidám iskolás fiúval. Akkor húz el
mellettük a rabszállító, a két megbilincselt társukkal. Mikor a lámpa zöldre vált, ők a
munkásbusz felé kanyarodnak, a vidám fiúk meg az iskola felé.
Ezzel van vége a filmnek.

– Uraim! Nem azért mutattuk be ezt a filmet, hogy egy jót szórakozzanak. Ez a film a maguk választása. Öt, azaz öt percet adok, hogy aki nem akar szakmunkás lenni, és ezért még harminchat hónapig tanulni itt, ebben a közösségben, az felálljon és eltakarodjon innen! – Péter az „innen” szónál az asztalra csapott egy hatalmasat.

– Öt perc… – mutatta a kezével az óráján is, és kinyitotta az ajtót.

Ő meg a rendőrnő elkezdte szétszedni a videót, összerakva a huzalokat, berakta a
dobozába és azt meg a táskába. Persze azért figyelt, mert a padsorok között mozgolódás
kezdődött és egy fiú a cigánysoriak oldaláról elindult az ajtó felé. Ott megállt. Mikor látta, hogy senki se követi, visszament és beült a padba.

Pontosan öt perc múlva Péter odalépett az ajtóhoz és becsukta. Csak ekkor fordult a
padsorokban ülő fiúk felé és halkan, de határozottam megszólalt:

– Uraim! Életük legjobb döntése volt ez. Kezdjük a munkát!

***