Kolumbusz titkos élete
Megmondom nektek az igazat, Kolumbusz magyar volt. Már a Kristófnál gyanús lett nekem, aztán a képeit meglátva biztos lettem, hogy ilyen arccal más nem is lehet. Egy igazi Kiskun, beszélhetsz neki, amit akarsz, hiába, mert makacs. Igazából a kunok később jöttek ide és csak IV. Bélának köszönhetik, hogy magyarok lehettek, de megharcoltak az állampolgárságukért, becsülöm is őket azóta, nem szégyen, ha valaki kicsit hasonlít hozzájuk.
Ami Kolumbuszt illeti, több ráutaló jelet is találtam. A Kristóf, aki szent és vértanú is, a kevesek közé tartozik, akinek vízi múltja van, egész életében csak víz, széles folyókon segítette átkelni az utazókat, köztük egy ártatlan, mosolygó kisgyermeket is vitt át a vállán. Sejthetjük, hogy ki volt a kisgyermek és hogy ki volt az édesanyja, akinek első szent királyunk felajánlotta az országot.
Innentől a vízi kapcsolat miatt a Kristóf név szinte kívánkozott a Kolumbuszhoz. További hasonlóság volt a hajós Kolumbusz rendkívüli makacssága, az arcvonásairól nem is beszélve. Vagy a hajáról például, lehet, hogy sosem készült róla igazi portré, csak elképzelték, de akkor is.
Azt mondják, Genovában született, mi pedig rendszeresen arrafelé kalandoztunk, igaz, amit lehet, azt hazahoztunk, de hagytunk emlékeket is magunk után, ez is legalább annyira gyanús lehet. Mi van, ha esetleg rokonunk is lett? Más kérdés, hogy állítólag hajós kora előtt, fiatal korában, kalózok kezébe került és így jutott Portugáliába. Nekem, repülővel sokkal könnyebben ment a dolog.
Aztán Madeira szigetén, egy ingatag pallón, felkapaszkodtam a Santa Mariára. Ez ugye, Kolumbusz zászlós-hajója. A nagy felfedezésnél volt még a Ninja és a Pinta, de ezeket nem találtuk. A történelem furcsa fintora, hogy pont a Santa Maria állt a Funchali kikötőben, teljes épségben, hídján félszemű kapitánnyal és a hajóbárban egy rúdon szambázó óriási papagáj, aki fiatal korában még látta Amerika nagy felfedezőjét. Beszélni is tudott, de biztosan valami bennszülött nyelven.
Ekkora történelmi távlatból részletkérdés, hogy akkor miért a Santa Maria horgonyoz itt, amikor ő korallzátonyra verődve, darabokra esett szét és a hajódeszkáiból házakat építettek Hispaniola szigetén, ami rendes nevén Haiti? Az is kiderült azóta, hogy a Pinta, legénységével egyetértésben, még Kuba szigetének közelében kapitányostól eltűnt, mert a dicsőségnél fontosabbnak tartották, hogy elsőnek találjanak rá a sziget aranybányáira. Annyi volt belőlük, hogy az őslakók még az edényeiket is a kiásott aranyból készítették.
Akkor viszont az általam megjárt Santa Maria igazából a Ninja lehet, vagy nem az igazi, csak egy originál hamisítvány, a kalózkendős legénységével együtt. A Kapitány persze, az előtte álló turistacsoportnak mindent tagadott. Végül is 1492 túlságosan régen volt, az is lehet, hogy a papagáj sem az eredeti, de nincs bizonyíték, sem erre, sem arra.
A portugálok évszázadok óta keményen harcolnak Kolumbuszért, hasonlóképpen a spanyolok, ahol akkoriban az ország egyik nagy korszakát élték, Ferdinánddal és Izabellával. A királyi pár 1486-ban fogadta először kihallgatáson a már tengert látott hajóst, aki tapasztalt utazó kereskedőként, Kínának és Indiának az Atlanti-óceánon át, egy rövidebb útvonalon való elérését ajánlotta, – az ismert eredménnyel.
Végülis bejött neki az elmélet a gömbölyű Földről, csak nem sikerült elég pontosan célozni, jár neki a dicséret, mert mi lenne velünk azóta Amerika nélkül ?.
Ezért ha Barcelonában lesétálunk a Rambla korzón a tengerpartig, az utca végén ott áll a Monumento a Colón. Egy negyven méter magas oszlop, tetején a hét méteres főkapitány, Amerika felfedezője, a világ legnagyobb Kolumbusz szobra. Az oszlop belsejében lift van, a szobor, kinyújtott kezével Amerika felé mutat, illetve Kína, illetve India felé, tetszés szerint, az irány a lényeg. Lábainál pici kilátó terasz, odalenn hangyányi emberek.
Ha azt nézzük, hogy a nagy hajós kinek hozta a legtöbb dicsőséget és gazdagságot, kétségkívül Spanyolország járt a legjobban. Kolumbusz pedig ettől kezdve ingázott a két földrész között, áradt Európába az arany, néha egy két indián főnök is, küldöttségként, mutató-ba. Ők idővel a szokatlan körülményektől tüdőbajosak lettek és meghaltak, a nagy felfedező túlélte őket. El kell ismerni, izgalmas életút jutott neki, a génovai posztókészítő családból indulva, ugyanolyan kalando-zós fajta volt, mint mi, igazi kolléga, csak ő tengeren utazott és nem lovon.
Idővel még több ország szerette volna fiaként tisztelni őt, az eddig említetteken kívül Görög és Lengyelország is bejelentkezett, és valami hazai ízt én is érzek benne. Akár ő lehetne az első elvándorolt hírességünk, mint később a nyughatatlan Nobel díjasok, valamiért azok sem bírtak itthon maradni. Még eltemetve sem itthon vannak. Akár Kolumbusz, mert jellemző, hogy utazásai pedig még halálával sem értek véget, először Vallado-lidban temették el, később Sevillában, azután a karibi térségbe vitték, onnan Havannába, végül 1898-ban tért vissza Sevillába.
Végül abban is van valami magyaros, ahogy haláláig sem tudta, mekkora tettet vitt végbe. Az általa felfedett területet Ázsia keleti partjainak vélte, azt sem sejtette, hogy vagy négyszáz évvel előtte, a wikingek is jártak ott, vagy ezer körül, akár mi is kalandozhattunk arrafe-lé, persze csak a parton, ameddig lovon lehetett, még mielőtt Európába telepedtünk. – „mélységes mély a múltnak kútja” – és ezt nem én mondom, hanem Thomas Mann. Nem muszáj elhinni, de csak az a biz-tos, hogy semmi sem biztos. Mert egy kicsikét, mind-annyian magyarok vagyunk.