Együtt: Első történet: Összetart az osztály

A gimi alatt az osztály mindig is összetartott. Na jó, nem mindig, mert itt is, mint minden újonnan, különböző általános iskolákból egybe kerülő gyerekek esetében, össze kellett kovácsolódnia a csapatnak. Zoli és Jona osztályában sem volt ez másképp. Induláskor volt 35 fő az osztálylétszám, és ebből összesen 7 lány volt. Igen, akkor még meglátszott az osztály összetételén, hogy ők csak a negyedik évfolyam voltak, ahol már gimnáziumi osztályt is indított az iskola az addigi szakosztályok mellett. Talán a lányok voltak akkor még nagyon fiúsak, vagy a fiúk vigyáztak a lányokra, az idő távlatából már megfejthetetlen. De tény, hogy hamar csapattá kovácsolódtak, és nem engedtek senkit kihullani a csapatból.
Persze nem volt mindenki mindenkivel kebelbarát, voltak klikkek, de ha kellett, kiálltak egymás mellett mindannyian. Mint például akkor, amikor egy ellenőrző-beli szülői aláírás hamisítása miatt az egyik fiút ki akarták rúgni. Az egész osztály együtt járult az igazgató elé, kérve, hogy Misit ne tanácsolják el a suliból, érjék be intővel. Az igazgató – egyébként már jó ötvenes férfi, itt-ott ősz tincsekkel, de még mindig huncutul mosolygós szemekkel, amit élesen ellensúlyozott a szigorú vonás az ajkai körül – meg is jegyezte, hogy ilyen mértékű egységes összefogást még egy osztályban sem tapasztalt, és ezért végül Misi maradhatott. De nem ez volt az egyetlen példa az összefogásukra, bár talán az volt a legnagyobb tétre menő kérdés, ahol bizonyítaniuk kellett és bizonyítani tudtak.
De a tanulásban is ment az összetartás. Rendszeresnek volt mondható, hogy a tanítás után néhányan bent maradtak, rossz idő esetén a suli épületében, jó időben az iskola előtti park padjain, és ment a korrepetálás. Mindenkinek volt olyan tantárgya, ami jobban ment, amit kisujjból kirázott, míg mások szenvedtek a házi feladatokkal, vagy egyáltalán, az órai anyag megértésével. Ilyenkor azok, akiknek jobban ment, segítettek házit írni vagy az órai feladatokat még egyszer átrágni azoknak, akik kevésbé értették.
Persze a puskázásoknál és a súgásoknál is kiderült az osztály összetartása, amit a tanárok kevésbé díjaztak, és próbáltak is tenni ellene, de közel sem mindig sikerrel. Egyszer új magyartanárt kaptak – a régi veszélyeztetett terhesként egyik napról a másikra ment betegszabadságra -, aki még nem volt képben az osztály összetartásával, így nem is értette, hogy miért változtatják állandóan a helyüket a gyerekek az osztályban. Dolgozatírás volt már a harmadik héten, Victor Hugo két művéből: a Nyomorultak és az 1789 című műveiből lehetett választani, hogy ki melyiket olvassa el, a kérdéssor pedig közös volt. Érdekes módon az egyik lány köré csupa fiú ült oda. Jona volt az egyetlen, aki tényleg elolvasta végig a Nyomorultakat, a köré ülő fiúk pedig egyiket sem. És a 45 perces tanóra nem csak arra volt elég, hogy a lány a saját dolgozatát megírja ötösre, de még a fiúknak is lesúgta hármasra-négyesre a dolgozatot. A magyartanár talán azóta sem jött erre rá. Ők mindenesetre hallgattak róla.
Harmadikra – mostani nevén ez a tizenegyedik évfolyamot jelenti – már kialakult, hogy melyik órákon lehet szabadabban puskázni vagy súgni, és kik azok a tanárok, akiknél nem éri meg megpróbálni. Néri tanárnő az utóbbiak közé tartozott. Kémiát, biológiát és filozófiát tanított az osztálynak, és bizony az előbbi kettő eléggé nehezen ment sokaknak.
Történt egy alkalommal, hogy Zoli másfél hétig volt beteg, és bizony nem készült a kémia témazáró dolgozatra, amit a többiek az ő betegsége alatt írtak meg. De első nap, hogy már gyógyultan mehetett iskolába, pont volt kémia órájuk. És Néri tanárnő nem kegyelmezett. Kiültette Zolit a mikroszkópok mellé a terem szélére. Még jó, hogy a fiú magának választhatta meg a helyét. Jona közelében ült le az egyik mikroszkóphoz, remélve, hogy a lány majd segíteni fog neki. Jona – akinek az anyakönyvezett neve ugyan a Johanna volt, de így csak a tanárok szólították – ugyanis egyike volt az osztály legjobb kémiásainak, és ráadásul a fiú-lány kémia is működött közte és Zoli között. Ugyan Néri tanárnőnél a súgásért is járt az egyes, ha a tanárnő észreveszi, de Zoli olyan kétségbeesetten nézett Jonára, hogy a lány jelezte a fiúnak: segíteni fog. De a szerencse is segített nekik, mert a tanárnő fennhangon diktálta le a feladatokat Zolinak, amiket persze Jona is leírt. Mivel pedig korábban segített már Zolinak a házi feladatoknál, tudta, hogy mik azok a feladatok, amikkel a fiú nagy valószínűséggel megbirkózik, és melyikek azok, amik esélytelenek neki a felkészülés nélkül. Így Jona úgy tett, mint aki az órára figyel és a könyvébe jegyzetel. De a könyvet úgy tartotta, hogy Néri tanárnő ne láthassa, mit csinál: egy papírzsebkendőre írta fel a vázlatosan a megoldásokat puha grafitceruzával. 15 perc alatt elkészült, miközben valahogy még egy fél oldalas jegyzetet is sikerült csinálnia az órai munkára. Aztán összefogott két zsebkendőt és a tanárnő háta mögött jelezte a Zolinak, hogy kérjen zsebkendőt.
– Tanárnő! kéne egy zsepi! – kezdett el Zoli szipogni, mire Jona már ugrott is, és adta a zsebkendőket a Zolinak.
– Az alsóban vannak! – súgta oda a fiúnak, aki egyből fogta is a felső zsebkendőt, szétnyitotta és orrot fújt.
Néri tanárnő persze egyből gyanakodni kezdett és indult volna a zsebkendő ellenőrzésére, de a hátsó sorokban a fiúk hamar kapcsoltak és elhangzott néhány beszólás arra vonatkozóan, hogy Jona biztos szerelmes Zoliba, azért ilyen készséges. A lány elpirult, közben Zoli nekiállt orrot fújni, és Néri tanárnő megállt.
– Remélem nem súgtál, Jona! – fordult szigorúan a lányhoz.
– Én, tanárnő? – felelte még mindig pipacspirosan a lány. – Én csak azért adtam neki zsebkendőt, mert…
– Mert szerelmes a Zoliba! – kurjantotta be megint hátulról Ádám.
– Magánügy! – vetett egy szigorú pillantást Ádámra, aztán újra Jonához fordult: – Ezt órán kívül intézzétek! – azzal visszasétált a pulpitushoz, folytatni a félbehagyott magyarázatát.
Az óra végére Zoli akkurátusan leírt mindent a dolgozati lapjára a zsebkendőről, és arra is figyelt, hogy a puska kimásolása után abba a zsebkendőbe is orrot fújjon, hogy a tanárnő ne kérhesse el.
A következő órára Néri tanárnő kijavította a dolgozatot, és meglepődve látta a végén a pontszámot. „Ez bizony egy négyes. Alsó ponthatár, de akkor is négyes.” – csóválta a fejét a javítás után. – „Talán mégis lesz valami ebből a gyerekből, hogy képes volt tanulni otthon a témazáróra.”
Később, már a tizedik érettségi évfordulón mesélte el a két egykori jómadár Néri tanárnőnek, hogy hogy súgta le a témazáró megoldásait Jona Zolinak.
– Tényleg ne vette észre, tanárnő? – kérdezte akkor Jona. – Én meg voltam róla győződve, hogy lebuktam, csak nem akart az osztályelsőnek beírni egy egyest, ezért inkább úgy tett, mint aki észre sem vette.
– Nem Jona, tényleg nem vettem észre. A „szerelmes vagy Zoliba” bekiabálás nyomán nem akartam feszegetni a kérdést, azon kívül talán rólad feltételeztem a legkevésbé, hogy mersz súgni. Neked volt a legtöbb vesztenivalód.
– Pedig igaz volt a bekiabálás. Azért is ült a közelembe a Zoli.
– És legalább megérte? – nézett mosolyogva a tanárnő a két egykori diákjára.
– Meg, tanárnő. Érettségi után is együtt maradtunk, bár mindenki azt hitte, csak gimis szerelem. – ölelte át Zoli Jonát, aki hozzásimult, mire a lányra nézett: – Odaadhatnánk most is, nem?
Jona bólintott, és rövid kotorászás után egy borítékot vett ki a táskájából.
– Kedves Néri tanárnő, szeretettel meghívjuk a polgári és templomi esküvői szertartásunkra. Részletek a meghívóban.
– Örökre összehozott minket az a kémia órai súgás! – mosolygott a tanárnőre a két volt diákja.

“Együtt: Első történet: Összetart az osztály” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Szólj hozzá!