Hurrá, nyár! Második történet: Mindenkinek más

Zóra (10 éves)
Mindenhol fehérbe és feketébe öltözött diákok voltak. Ez volt az elvárt viselet a nyolcadikosok ballagásán és minden más ünnepen. Nem szerettem az ilyen alkalmakat. A blúz kellemetlenül birizgálta a bőrömet, a harisnyám már a negyedik helyen szakadt ki hiába vigyáztam rá. Tudtam, hogy az anyukám nem fog neki örülni, de nem tehettem róla. Ahogy a mosdóból sétáltam vissza az osztálytermünk felé, egy pillanatra megtorpantam a nyolcadikosok osztályterme előtt. Tágra nyílt szemekkel, irigykedve figyeltem, ahogy boldogan mosolyogva közös képeket készítenek, nosztalgiáznak az elmúlt 8 évről. Ők már végeztek, hamarosan maguk mögött hagyják ezt az iskolát és új életet kezdenek. Új embereket ismernek meg, új barátságokat kötnek, mások lesznek, mint, akik ebben az iskolában voltak. Én is más akartam lenni. Menő akartam lenni és nem a lúzer lány, akit mindenki csak bántott.
– Szia Zóra – lépett ki az ajtón Bence, az egyik nyolcadikos srác. – Minden rendben tökmag? – borzolta össze a hajamat.
– Azt hiszem – biccentettem bár a szemem könnybe lábadt.
– Hé – guggolt le elém. – Bántott valaki?
– Nem csak… nem akarom, hogy elmenj. Ha elmész mindenki újra bántani fog és te vagy az egyetlen barátom!
– Továbbra is barátok maradunk és továbbra is szomszédok leszünk, ne feledd.
– Tudom, de… nem leszel itt.
– Zóra – sóhajtott fel Bence mire ráemeltem a tekintetem. – Nagyon erős, intelligens és okos lány vagy! Ez az utolsó nap! Mikor újra visszajössz, már egy évvel idősebb leszel. Használd ezt ki! Tudom, hogy képes leszel megbirkózni a szemtelen srácokkal. Gyere, elkísérlek – fogta meg a kezem mosolyogva.
Bólintottam és szorosan a kezébe kapaszkodtam. Minden lépés után nőtt bennem a félelem, ám, amikor Bence megpuszilta az arcom megnyugodtam. Már csak pár óra. Pár órát kell kibírnom, aztán itt a nyári szünet. 2 hónapig nem fogom látni az osztályomat. 2 hónapnyi nyugalom lesz az életemben. Leültem a helyemre és az órára szegezve a tekintetem vártam az utolsó csengőre.

Bianka (18 éves)
– Megcsináltuk ribik! – ordítottam teli torokból, majd kiittam a pezsgős üveg alján lévő italt és a hajóról beleugrottam a Balaton hűvös vízébe. Ahogy a felszínre úsztam hallottam, hogy a barátaim fütyülnek és tapsolnak. Zoli a hajó szélére guggolt és a fejét csóválva felsegített a fedélzetre, aztán mindketten elterültünk a hajópadlón, amitől kirobbant belőlem a nevetés.
– Tiszta víz vagy – tolt el magától.
– Bírnád, ha mástól lennék nedves? – kuncogtam fel.
Zoli a szemembe nézett, ajka játékos mosolyra húzódott, majd magához vont és megcsókolt.
– Később mástól is az leszel – ígérte mire kellemes borzongás áradt szét a testemben.
– Na, ne most nyalakodjatok már! – jött oda hozzánk Nati és a karomat megragadva húzni kezdett. – Most buli vaan! Végre leérettségiztünk! Nincs több korán kelés!
– Beszélj a magad nevében – nevetett fel Zoli és kibontott egy sört.
– Uncsi munkás – fintorgott Nati majd vigyorogva felém fordult. – Te és én viszoont…
– Egész nyáron csak lógunk!
– Se munka, se kötelezettségek csak a buli és a megérdemelt pihenő – emelte meg felém ünnepélyesen a vodka narancsát.
Mosolyogva koccintottam vele majd Zoli mellkasának dőltem és felpillantva rá nem akartam elhinni, hogy itt volt velem. Zoli és én a gimi elején finoman szólva nem kedveltük egymást. Ő a jó tanulók csapatát erősítette, én pedig a bulizós liba voltam, aki imádott lógni és bátran feleselt a tanárral. Aztán valahogy a végzős évünk elején összegabalyodtunk és eszünkbe sincs kioldani ezt a Gordiuszi csomót.
– Mire gondolsz? – pillantott le rám a homlokát ráncolva.
– Hogy az idei lesz életünk nyara – suttogtam mire elmosolyodott és egy csókkal pecsételte meg a szavaim.

Igor (32 éves)
Összefontam magam előtt a karomat és nem kerülte el a figyelmem, hogy több frissen érettségizett diáklány tekintete a bicepszemre feszülő ingre villant. Mindenkié kivéve az övé. Mióta elkezdődött az érettségi bizonyítványok kiosztása Bori még csak felém se pillantott. Ez pedig bosszantott.
– Katona Borbála – mondta ki az igazgató Bori nevét, mire ő felnézett és kék szemei végre rátaláltak az enyémre.
Nagyot nyelve figyeltem, ahogy kilépett a sorból és végre megpillanthattam a miniszoknyába bújtatott hosszú combjait. Ő nem viselt harisnyát, bőre tökéletesen napbarnított volt. Alig észrevehetően lazítottam a nyakkendőmön, amikor lelki szemeim előtt megjelent a kép, ahogy ezek a combok pár hete körül öleltek engem.
– Köszönöm – hallottam meg a halk hangját, majd kihúztam magam, amikor előttem állt meg.
– Szívből gratulálok – nyújtottam felé a kezem.
– Köszönöm – suttogta lesütött szemmel és ez a suttogás semmi volt ahhoz képest, amikor a hajamba markolva a nevemet kiáltotta a gyönyörtől, amit neki okoztam.
Mikor végre megfogta a kezem mindketten összerezzentünk a felszikrázó vágytól, amit a bőrünk találkozása váltott ki. Őszintén szólva meglepett, hogy mennyi vak idióta volt körülöttünk. Bori és köztem tagadhatatlan volt a vonzalom.
Bori elengedte a kezem és visszament a barátnőihez, akik azonnal közre fogták és felém tekintgettek. Nem bírtam megállni vigyorgás nélkül és szemeimmel szinte felfaltam Bori ünneplőbe bújtatott testét élvezve, hogy az arca egyre vörösebb lett. Most már az sem érdekelt, ha lebukunk. Ő leérettségizett, nekem letelt a kötelező gyakorlatom, most már semmi sem akadályozhatja meg a kapcsolatunkat. Semmi kivéve ő, de már volt egy tervem, hogy fogom rávenni igenis érdemes küzdeni kettőnkért.

Pár órával később céltudatos léptekkel sétáltam az ünneplő család felé. Bori éppen az unokahúgaival fotózkodott, arca ragyogott a boldogságtól vagy talán az elfogyasztott alkohol mennyiségtől.
– Igor hát csak eljöttél – lépett elém Bori édesapja és kezet rázott velem. – Féltem, hogy ínadba száll a bátorság.
– Nem tehettem, hogy otthon maradok. Fogadtam a leendő apósommal – vigyorogtam rá.
Na, igen. Miután Bori és én eltöltöttünk együtt egy felejthetetlen éjszakát, felkerestem az apját és bevallottam neki mindent. Hogy beleszerettem a lányába. Nem lepte meg a dolog, engem viszont igen, hogy támogatni kezdett. Bori nem tudta, de az apja már áldását adta a kapcsolatunkra.
– Maga mit keres itt? – rontott nekem hirtelen maga Bori és ingatag lábakkal megállt előttem.
– Hozzád jöttem – válaszoltam és tettem felé egy lépést.
– Már gratulált!
– Eljöttem, hogy elmondjam, szeretlek!
– Mi? Tessék? Én nem… – makogta sápadtan és rémülten az apjára nézett.
– Te pedig szeretsz engem – folytattam.
– Mint tanár persze – helyeselt kerekre nyitott szemekkel. – Apa ez az ember részeg, nem tudja…
Nem hagytam neki, hogy befejezni a mondatot. Szorosan magamhoz vontam és megcsókoltam a pezsgőtől édes ajkát. Egy pillanatig sem küzdött ellenem, úgy simult a karjaimba mintha mindig is oda tartozott volna. Talán azért mert ez így is volt. Hozzám tartozott.

Minden embernek mást jelent a nyár. Zóra számára megkönnyebbülést, mert nem kell találkoznia az osztálytársaival, akik folyton piszkálják. Bianka számára a nyár a féktelen bulizás ígéretét hordozza és hisz abban, hogy élete legjobb nyara áll előtte. Igor számára pedig a nyár maga az ajándék, mert végre nincs akadálya annak, hogy megélje a lelkében tomboló szerelmet.