Hurrá, nyár! Negyedik törtébet: Kamilla királykisasszony

Nyáron a hangyabolynak sok tennivalója akadt, még az esős időszak előtt be kellett fejezniük a gyűjtést. A dolgozók egészen messze vándoroltak az otthonuktól, hogy a legfinomabb falatokat szállíthassák a királynőnek. A hangyavezérek hasznos tanáccsal látták el a fiatalabbakat:
– Vigyázzatok! Akármennyire is éhesek vagytok, sohase rágjátok meg a szirmokat, mert minden virágot szellemek őriznek!
Persze könnyen beszélt a vezér, aki az árnyékból parancsolgatott, hanem azok, akik egész nap robotoltak, szörnyen megéheztek a nap végére. Az egyik hangyaúrfi, akit Tüsinek hívtak kunkori csápjai miatt, megelégelte a nehéz munkát, így elvonult a csapatától. Ínycsiklandó illat érte az egyik virágból. Felmászott a növényszáron, s máris a pihe-puha szirmok között találta magát. Hanem a porzók rejtekében megpillantott valamit.
A csodaszép tündérlány feküdt előtte, aki mocorogni kezdett a természet hangjaira s legfőképp a melléje toppanó hangya ízelt lábának kattogására. Nagyot ásítva felült.
– Hát te ki vagy? – Bágyadtan megdörzsölte a szemét, majd kerek arcán átsuhant az ijedelem árnya. Felágaskodott, szétnézett. – Hát a többiek? Hova lettek a kamillák? És hol vagyok én?
– Te vagy ennek a virágnak a szelleme? – érdeklődött Tüsi.
– Szellem?! Kikérem magamnak! Én Kamilla királykisasszony vagyok a Kamillák Birodalmából! Tudd meg, hogy családom minden tagja egy-egy kamillavirághoz tartozik. Mikor beköszöntenek a hideg napok, és az utolsó szirom is elfonnyad, a magokkal együtt téli álmot alszunk. Nyáron pedig, mikor a virágok a legszebb pompájukban tündökölnek, mi is újjáéledünk.
– É-értem – hebegte a megszeppent hangya. Alig tudta elhinni, hogy egy igazi királykisasszonyt talált egy virágszálban, akinek már-már potyogtak a könnyei bánatában. – Ne sírj, kérlek! Attól tartok, a szél teljesen más irányba sodorta a kamillád magjait, mint a családod többi tagját. Ez megmagyarázza, miért nem látod őket. De hadd segítsek! Gyere velem, a bolyban biztonságban leszel, ott majd vigyázunk rád, amíg jövőre újra ki nem hajt a virágod! S ha szerencséd van, a kamillád ugyanott fog gyökeret ereszteni, mint a birodalmad többi tagja!
Kamillának ellenkezni sem maradt ereje. Hagyta, hogy Tüsi megragadja a kezét, és elvezesse őt. A fiatal hangya a saját cellájába invitálta őt.
Hamarosan beköszöntött az esős időszak, Tüsi pedig a szabadidejét a szépséges tündér mellett töltötte. Árgus szemmel leste a kívánságait, minden sóhajtására, pillájának rezdülésére vigyázba vágta magát, s már szedte is a lábát, hogy előkerítse Kamilla szíve vágyát. Ha vendége azt mondta, éhes, Tüsi az összekuporgatott morzsaszemeivel kínálta. Ha azt mondta, szomjas, a hangya kirohant menedékéből, és egy levéltálban friss esővizet csapolt. Mohapárnát is kerített neki, nehogy megfázzon.
De bármennyire is igyekezett a kedvében járni, a királylány továbbra is a családját és a királyságát hiányolta, minden reggel sírva ébredt fel álmából. Tüsi, hogy enyhítse vendége bánatát, mindenféle ajándékkal halmozta el. Hozott kőből faragott babákat és fűszálakból font hárfát. Hangyaverseket szavalt és hangyadalokat énekelt neki. Látta, hogy az előadásai tetszenek a királylánynak, erőfeszítése nem volt hiábavaló, jobb kedvre derült a csodaszép tündér. S mikor pedig Tüsi lovagosdit játszott, felpattant egy lapos kőre, mintha lovagolna, s kard módjára lóbált egy faágat, Kamilla még fel is nevetett.
A hideg napok mind gyorsabban eliramodtak, mígnem a hangya egyszer csak azon kapta a királykisasszonyt, hogy rendkívül halovány, szinte átlátni rajta, mintha tényleg kísértet lenne.
– Azt hiszem, közeleg az idő – mosolyodott el Kamilla. – Mindjárt itt a nyár, a kamillám már szólít. Hamarosan virágot bont, és akkor újra lesz esélyem látni a családomat.
Tüsi, bár örülnie kellett volna vendége kijelentésének, most mégis keserűség markolt a szívébe. Annyira megszokta a bohóckodást, a színészkedést, s azt a sok-sok cselekedetet, amivel igyekezett a királylány kedvében járni, hogy a hiánya gondolatától máris űr keletkezett lelkében.
A királylány pedig napról napra halványabb lett, míg egy nap teljesen eltűnt. A kis hangya már csak vendége hűlt helyét találta, a cella üres volt. Még csak el sem búcsúztak egymástól.
A tündérlány egy távoli kamilla szirmai között ébredt. Ezúttal nem ítéltetett egyévnyi magányra: szomszédságában halomra tündököltek a kamillavirágok, mindegyikben egy-egy rokona vagy ismerőse foglalt helyet.
Újra teljes pompájában tündökölt a Kamillák Birodalma. A tündérek táncos mulattságokat rendeztek, virágkoszorúkat fontak és párt kerestek maguknak. Kamilla szépsége nem maradt véka alatt, a király nem győzte fogadni a kérőket, a tündérúrfik hosszú sorban álltak, hogy lenyűgözzék szívük választottját és megkérjék a királylány kezét.
Kamilla eleinte örült az ifjú daliáknak, alig várta, hogy férjet találjon magának. Mégsem érezte jól magát közöttük. Ha az egyikük dalra fakadt, eszébe jutottak Tüsi hangyadalai. Mikor pedig az egyik kérő meglovagolta a szelet, s bámulatos mutatványokkal dicsekedett, maga előtt látta Tüsit, amint egy lapos kövön ülve bohóckodik, csakhogy mosolyt csaljon az ő arcára.
Kamilla hatalmasat csalódott a daliákban, hiszen látta, hogy csupán érdekből teszik előtte a szépet. S míg a tündérúrfik mindenből csak egy-egy töredéket ajánlottak fel a számára, addig Tüsi az esős időszakban az utolsó morzsáját is neki adta.
A tündérnépség nem tudta mire vélni Kamilla átalakulását. Nem értették, miért lett olyan szomorú, hogy is érthették volna! Nem láttak a királylány szívébe, aki gazdag királyságában százszorta magányosabbnak érezte magát, mint egy árva hangya otthonában.