A beszéd és a megértés

A bezártságból kijutni nem volt könnyű, de végül sikerült. Akkoriban szenvedtem tőle még pár napig, fárasztó út volt, beletelt egy időbe, míg kipihentem magam. Ma már messzinek tűnik az egész, szinte alig emlékszem arra az időre.

Fogalmam sem volt róla, hogy hovájutottam, így aztán rengeteg felfedeznivaló várt. Először is Ma és Pa. Kedves, meleg lények mind a ketten, ők a gondviselőim. Enni adnak, meg szólnak hozzám, alszom velük, s ilyenkor hallom néha azt a dobogást, amit régen ott a bezártságban is hallottam. Meleg az a hely, ahol élünk, és sokkal tágasabb, mint a bezártság helye volt. Bár mostanra már azt is felfedeztem, hogy még ennél is sokkal nagyobb a világ. Ha kimegyünk az ajtón, és Ma vagy Pa sétálni visz, akkor nagyon-nagyon sok mindent lehet látni. Érdekes, de fárasztó néha.
Ma és Pa mellett még mások is jönnek néha hozzánk.

Ma és Pa beszélgetni szoktak, amit én nem értek, csak néha sikerül megértenem, hogy miről beszélnek. Vajon hogy tanulták meg egymás beszédét? Próbáltam már én is szólni hozzájuk, de nem értették meg, hogy mit akarok. Pedig egyébként kedves lények, és úgy érzem, ők is szeretnének érteni.
Néha jönnek ide másképp beszélő lények is. Például Na. Olyankor szokott jönni, mikor Paval vagyunk itthon. Pa és Na valami más nyelven beszélnek, mint Ma és Pa. Na még énekelt is néha, olyasféle hangokat adott ki, mely a falon lévő gépből jön. Lehet, hogy Ma és Pa is tudnának énekelni?

Miért nem akarja senki megtanulni az én nyelvemet? A múltkor már egészen sokáig magyaráztam nekik, de csak nevettek és mosolyogtak, és semmit se értettek belőle.
Lehet, hogy nem elég okosak hozzá? Pedig nekem intelligensnek tűnnek.

Lehet, hogy azt akarják, hogy én tanuljam meg az ő nyelveiket? Hmmm. Miért gondolják, hogy nekem könnyebb?
Vajon mindenkinek a nyelvét meg kell majd tanulnom, akivel még találkozom? Eddig mintha csak kétféle lenne, de ki tudja, hányféle nyelv van!
Engem néha Ba-nak hívnak, néha meg valami szép szóval, amelyik olyan, mint egy virág. Egyszer láttunk a sétánál olyan virágot, és nagyon jó illata volt. Lehet, hogy nekem is olyan jó illatom lesz?

Néhány napja furcsa dolog történt. A nagy dobozból, amelyik a fal melletti polcon áll, gyakran szoktak különböző lények beszélni, de mostanáig én nem értettem őket, csak Pa és Ma. Tegnap a dobozban valaki úgy beszélt, hogy mindent megértettem! Egy szép történetet mesélt el egy kis rókalányról, aki hosszú vándorútra indult a magas hegyekből. Mi Pával és Mával egy nagy városban lakunk, de egyszer már voltunk ilyen magas hegyek között. Csupa, csupa fehér volt ott minden! És hideg. Nem csodálkozom, hogy az a szegény kis rókakislány nem akart ott maradni!
Csak sajnos nem tudom, hogy mi történt vele később. Mert mialatt én a történetre figyeltem, Ma a konyhában volt, készítette az ebédet. És éppen akkor, amikor a kis rókalány végre egy szép napsütéses tisztásra ért, ahol már nem volt hó, zöld, zöld volt minden, és színes virágok, akkor Ma bejött a konyhából és kikapcsolta a dobozt, mert azt mondta, hogy ebédelünk. Hiába tiltakoztam, hogy nem, nem, majd ebédeljünk később, úgy szeretném tudni, hogy mi lesz a kis rókalánnyal, Ma nem értett semmit. Miért nem értik meg, amit mondok?

Lehet, hogy soha nem fogok olyanokkal találkozni, akik megértenének engem? Lehet, hogy én vagyok az egyetlenegy, akinek ez a nyelv jutott? Hiszen a dobozban volt már, aki úgy beszélt, ahogy én! Vagy legalábbis nekem úgy tűnt. Lehet, hogy hosszú vándorútra kell majd nekem is mennem, hogy megtaláljam azokat, akikkel értjük egymást? Remélem, hogy nem valami hideg helyen laknak.
Szomorú leszek majd, ha itt kell hagynom Ma-t és Pa-t. Jobb lenne, ha sikerülni megtanulniuk, ahogy én beszélek, szeretnék mindig velük maradni.

***

Egyik este vendégek voltak ennél a kis családnál. Egy távoli földrészről érkeztek, a szülőkkel angolul beszélgettek, de egymás között egy-két szót portugálul ejtettek. Baba felfigyelt rájuk, és mesélt nekik. Az egyik vendég megjegyezte: Olyan, mintha a kislány a portugálnak valami ősi változatát beszélné, vagy legalábbis értené.

“A beszéd és a megértés” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Etel!
    Örülök, hogy olvastál és köszönöm a hozzászólásodat.
    Szeretettel:
    Márta

  2. Kedves Márta!
    Elgondolkoztattál!
    Próbáltam lépcsőként olvasni. Elolvastam, ismét elolvastam, aztán hagytam, hogy érjen a gondolat. Megszületett baba, (előszőr egy játékra gondoltam). Meggondolkoztattál!:)
    Olvasva a Magdihoz írt válaszodat "megvilágosodtam".
    Gratulálok történetedhez!
    Szeretettel,
    Etel

  3. Kedves Magdi!

    Köszönöm a hozzászólásod, örülök, hogy olvastál. 🙂

    Egy novella a modellként látott valósághoz hozzáteheti a képzelet alkotását is — ezért arról nem szólnék, hogy a korábbi életében mi volt a kislány anyanyelve.

    A modellként szolgált kislánynak egyaránt van anyanyelve (német) és apanyelve (magyar). Nagyjából egyenlö arányban hallgatja a kislány mind a kettöt, és mind a kettöt jól érti már (nincs még két éves). Csak egyenlöre még csak a "saját" nyelvét beszéli.
    Egyébként errefelé nem ritkaság a két nyelvvel felnövö gyermek, söt, néha az az érzésem, hogy olyan sokan vannak, hogy a generációjukban úgy kb. 20 év múlva, már az lesz a ritkaság, ha valaki csak egy nyelvet beszél. S a két nyelvet a kisgyerekkorukban megtanuló gyerekek általában szépen, szabályosan beszélik mind a kettöt; láttam rá példát.

    Sok szeretettel:
    Márta
    Ps. A hosszú ö és ü betük hiányáért elnézést.

  4. Kedves Márta!

    Nekem a történeted azt sugallja, mintha egy kislány korábbi életében portugál volt, és emiatt nemigen érti a magyar nyelvet. Bízom benne, hogy megtanulja a szülők nyelvét is.
    Sok szeretettel: Magdi

Szólj hozzá!