33 Chilei bányász

Hely: Chile
Időpont: 2010. augusztus 5.

Előzmény: Az Atacama-sivatagban lévő San José arany- és rézbánya egy jó évszázadon keresztül külszíni fejtésként üzemelt, nem is történt különösebb baleset.
Aztán, a bánya tulajdonosai gondoltak egyet, és próba-fúrásokat végeztek az egész bánya területén. Az eredmények a legoptimistább elképzeléseket is felül múlták, így, a nagyobb haszon reményében mélyműveléssel szerették volna kiaknázni a föld mélyében lévő értékes anyagokat.
A bevételeik növekedésére előirányzott számításuk be is vált. 2010-re már elérték átlagban a havi 38 ezer tonnányi érc felszínre hozatalát. A bánya virágzott, a tulajdonosok megtollasodtak.
A vagyonosodás egyik alapja a bányában szükséges védőberendezések nagy részének elspórolása volt. A hatóságok 2004 és 2010 között összesen 42-szer bírságolták meg a bányát, mivel minden egyes ellenőrzéskor bőségesen találtak szabálytalanságokat. 2007-ben pedig véglegesen be is záratták a tárókat. Ok: egy munkás meghalt. Ez sokkolta a közvéleményt, és az ellenőrző közegeket is.
Hosszas alkudozások és búsás büntetés után, a hatóságok két feltételhez kötötték a mélyművelés folytatását: egy másik menekülő út megépítéséhez, valamint, egy belső szellőző rendszer kialakításához. A szerződés megköttetett, a tárnák kinyittattak, de a bánya vezetői elsumákolták a vállalt kötelezettségeik teljesítését.
Így történt meg, hogy miután a nevezett időpontban nyolcszázezer tonna kőzet eltorlaszolta az egyetlen kijáratot, 33 bányász csapdába esett.
Mivel a közelmúlt éveinek bánya-szerencsétlenségeit tanulmányozva nem találtak egyetlen pozitív példát sem 700 méteres mélységből való sikeres mentést illetően, a baleset bekövetkezésekor titkon keresztet vetettek a lent rekedtekre.
De, a bányászok családjai titokban bizakodtak a lehetetlenben, és jó katolikusokhoz híven buzgón imádkoztak.
Megpróbálom tömören leírni a 33 bányász életéért folytatott nagyszerű küzdelmet, gyorsan hozzá téve: ha valaki pontosan, részletesen kíváncsi magára a történetre, vagy az azt követő filmre, a munkások jelenlegi életére, az, az interneten minden kérdésére választ kaphat.
Én nem az internetet szerettem volna lemásolni, hanem párhuzamot vonni más tragédiákkal. Olvassák hát e tömör beszámolót!
2010. augusztus 5.-én érte szerencsétlenség e 33 bányászt. A bányaomlás a fővárostól, Santiago de Chile-től 834 km-re északra, Copiapó város közelében történt. TV-stábok tucatjai települtek ki a helyszínre, hogy minél élőbb közvetítést tudjanak adni a mentés minden mozzanatáról.
(Az esti híradó Magyarországon is rendszeresen tudósított róluk).
Azonban ekkor még senki sem tudott túl sokat a lent rekedtekről, csupán annyit, hogy biztonságban vannak (az omlás abba maradt), van pár doboz konzervjük, és a szintén lent rekedt munkagépek lámpái miatt nincsenek sötétben, sőt: azok akkumulátorjakiról fel tudják tölteni fejlámpáik akkuit.
Augusztus 22: Bizonyossá vált, hogy a bányászoknak sikerült lejutniuk a 700 méter mélyen lévő, mintegy 50 négyzetméteres terem szerű helyiségbe, ahol a levegőztető is működött, így legalább a megfulladástól nem kell tartaniuk.
A mérnökök behatárolták a lent rekedtek pozícióját, és sebtében összeszereltek egy fúrótornyot. Már a második fúrással eltalálják a lentiek pontos helyét. A csapat vezetője egy papírt erősített a fúrófej végére, rajta a szöveggel: Mind a 33-an jól vagyunk. A fent lévők örömujjongásba törtek ki. Amit ők nem tudhattak: a körülöttük lévő kőzet instabil, és hogy legalább négy hónapra saccolják a mentőakció. Mindenesetre elsőként vizet, élelmiszert, és mikrofont küldtek le nekik. A távkapcsolaton keresztül már könnyebb volt a kommunikáció. Megtudhatta a világ, hogy annak ellenére, hogy éheztek, és fejenként 8-10 kilót is lefogytak, mentálisan jól érzik magukat. A lenti 30 fokos hőségben és 88 %-os páratartalom miatt azonban többüknél bőrbetegség lépett fel. Egyikőjük pedig cukorbeteg volt, neki inzulint juttattak le.
Augusztus 31.-e: megkezdődött a mentőakció. Egy, kb. 70 centiméter átmérőjű furatot akartak elkészíteni. S míg felülről váltott fúrófejekkel végezték a munkát, a lentieknek, mintegy 3 m3 sziklát kellett eltakarítaniuk az útból.
Október 9.-e: A fúrószerkezet elérte a bányászok menedékhelyét.
Október 11.-e: Megkezdődött a 71 centis vájaton keresztül az egyenkénti kimentésük.
Október 14.-én, 70 napos földalatti raboskodás után mindannyian élve kiszabadultak a bánya fogságából.
Az emberek örömtáncot lejtettek, megkondultak a templomok harangjai, és megszólaltak a gépjárművek és szirénák kürtjei.

Ezen 70 nap alatt az afganisztáni tálibok mintegy 2400 embert (köztük 800 iskolást) hurcoltak el, vagy öltek meg.
Genovában, Trevistóban, a Bécs melletti Hallstattban pusztító sárlavina 270 emberéletet követelt, míg a kínai Jünnan tartomány Puladi városában, illetve Szoucsü városban 2100 ember vesztette életét hasonló katasztrófa miatt, és 12 millió embernek kellett elhagynia otthonát. 470 ember pedig eltűnt.
Ugyancsak ezen idő alatt több vulkán is kitört Izlandon, (Katla, Eyjafjallajökull), a megolvadt jég sebes áradáshoz, több település elpusztításához vezetett, és 180 emberéletet követelt. A világ több tucat, aktív vulkánjai további, több ezer embert öltek meg.
A Délkelet-Ázsiai esőzések a lakosság 12,5%-át tették földön futóvá, miközben több, mint 18.000 ember maradt a romok alatt, vagy fulladt vízbe.
De másik, több, mint 1700 ember halálát okozták az ezen időben, különböző helyeken elsüllyedt hajók, első sorban az afrikai menekülteket szállító lélekvesztők. De a malaysiai komp katasztrófában is több, mint 400-an haltak meg.
A palesztin-izraeli csatározásoknak ezen bő két hónapja alatt közel 250 áldozata volt, első sorban a palesztin lövegek, illetve az izraeli ellen-légi csapások által.
A földrengésekben, ezen évben több, mint 250.000 ember hunyt el, a chilei bányász szerencsétlenség alatti pár nap alatt mintegy 55.000-en vesztették életüket, és másfél millióan lettek földön futókká. A Port-au Prince-t (Haiti fővárosa) embereket nemcsak a földrengés, hanem az azt követő kolera járvány is megtizedelte. Hivatalosan 8.000 haltak meg, de sok volt az eltűnt is.
Az indonéz Mentawai-szigeteki, illetve a Bali-szigetek-i cunamiban mintegy 120.000-en haltak meg, és 400.000-en váltak hajléktalanná.
Közben Afrikában (Kongói Demokratikus Köztársaság, Uganda, Gabon, Guinea, Libéria, Zaire, Szudán, Elefántcsontpart, Sierra Leone) tombol az Ebola-járvány, miközben tovább növekszik az AIDS-betegek száma is. A maláriával együtt, ezeknek havonta mintegy 5 és félezer áldozata van, így, a 70 nap alatt legalább 10.000 áldozatot szedett.
Ha hihetünk a statisztikáknak, évente 1.2 millió ember hal meg a közutakon, és legalább ennyien egyéb háztartási- és sportbalesetek következtében. Továbbá: áramütésben, villámcsapásban, szívmegállásban, lórúgásban, rovar-csípésben, állat-harapásban- és marásban, alkohol-mérgezésben, megfagyásban, öngyilkosság által, stb.. A 70 napra lebontva ez újabb 470.000 halottat jelent.
A közel 50.000 gyilkosság, hivatalos kivégzés, és fegyveres leszámolások után megközelítően, és mindösszesen mintegy 725ezren nem látják meg a másnapot ezen, pár nap alatt.
Ezek szerint van 33 megmentett bányászunk (akiknek szívből örülünk), és akikre – a statisztikák szerint – fejenként 22.000, meg nem mentett lélek jut.

Őértük vajon kik kongatják meg a harangokat, vagy szólaltatják meg a kürtöket?