Összefacsarodott szívvel néztem Soma távolodó alakja után, egészen addig, míg be nem ment a kollégium ajtaján. De még akkor is hosszasan bámultam az ajtóra, majd amikor Barbi elkezdett bökdösni ingerülten rápillantottam.
– Ne nézz már így! Túl fogja élni – vetette oda fintorogva.
– Meddig akarsz még szíveket törni? – kérdeztem fáradtan sóhajtva és választ várva meredtem a legjobb barátnőmre.
– Dehogy tört össze neki! Nagyon gyorsan túl fog lépni rajta. Csak smároltunk tegnap a buliban és ennyi.
– De látod, hogy neki nem!
– Neked mi bajod? Eddig egyáltalán nem érdekelt egyik pasim se – röhögte el magát. – Vagy ő bejön?
– Tudod, hogy nem egyezik az ízlésünk – vágtam vissza majd felálltam a fűről és leporoltam a nadrágomat. – Fent hagytam a szobámban a szótáramat. Lakatos dolgozatot irat és használhatunk segítséget.
– Menj csak, úgyis rohannom kell nekem is – ölelt át könnyedén majd illatfelhőt húzva maga után elment.
A vállamra kaptam a táskámat és elindultam a kollégium felé, miközben minden lépésnél a szótár belefúródott az oldalamba. Hazudtam Barbinak, igazából azt akartam megnézni, hogy Soma, hogy volt. Mert bár Barbival valóban nem egyezett az ízlésem, de Soma különleges volt és nagyon tetszett. Pontosan ezért fájt azt látnom, hogy bele esett Barbi csapdájába. Hátra pillantottam a vállam felett majd belöktem az ajtót és a közösségi tér felé vettem az irányt. Nem akartam azonnal a szobájához menni, mert, akkor magyarázkodhattam, hogy mit kerestem ott. Beléptem a szobába, köszöntem a bent tartózkodóknak, majd a tekintetem megállapodott a kanapén ülő Somán. Fején fejhallgató volt, előtte a dohányzóasztalon egy dobozos kóla és csak bámult maga elé. A szánalmas látványtól, megsajdult a szívem és a szemem könnybe lábadt.
Leültem mellé a kanapéra, lábamat épp úgy, mint ő megtámasztottam az asztalnál és rápillantottam a szemem sarkából. Csak egy biccentéssel üdvözölt majd folytatta a bambulást. Felsóhajtottam, nekidőltem a karommal, mire felém fordult és felvonta a szemöldökét.
– Nem kell a barátnőd után feltakarítani a szart – szólalt meg.
– Általában nem szoktam – vallottam be. – De te minőségi szar vagy – mosolyogtam kedvesen.
– Hogy? – kérdezte döbbenten pislogva és a nyakába akasztotta a fejhallgatót. – Minőségi szar? – röhögte el magát.
– Aha, tudod. Vannak a hétköznapi szarok, akikért nem kár, mert megérdemlik, de vagy te a minőségi, aki rohadtul nem ezt érdemeli – néztem a szemébe.
– Köszi, azt hiszem – eresztett meg egy halvány mosolyt és már készült, hogy visszategye a fejhallgatót, de elkaptam a karját, mire rám nézett. – Kata most nincs időm…
– Nem fogom hagyni, hogy Barbi miatt meghúzzon Lakatos. Szóval kérlek, gyere velem – fogtam meg a kezét és felhúztam a kanapéról.
– Semmi kedvem ahhoz az órához – fintorgott, de hagyta, hogy magam után húzzam. – Nem is tanultam rá.
– Majd mellém ülsz és segítünk egymásnak!
– Tudod, hogy nem lehet – csóválta meg a fejét mire hátra fordultam és hátrálás közben hosszasan fürkésztem.
– Okosba megoldjuk – bólogattam bőszen.
Soma a fejét csóválva nézett rám, én pedig csak vigyorogtam rá, addig, míg fel nem röhögött. Imádtam, hogy képes voltam arra, hogy megnevettessem. Imádtam, hogy nem húzta el a kezét és érezhettem a bőre kérgességét, ami a rengeteg kertészetben töltött időnek volt köszönhető. Imádtam, ahogy a csillogó kék szemeivel az arcomat fürkészte. Aztán hirtelen megbotlottam, ő utánam kapott és a mellkasához rántott. Tenyerem a mellkasának simult, ahogy megtartottam magam, az orromat megtöltötte az illata és elvesztem a szemeiben. Soma hosszasan fürkészett, hosszú szempillái az arcát simították, ahogy lenézett rám, ajka enyhén elnyílt.
– Köszi – suttogtam, mire biccentett egyet és hátra lépett.
– Figyelj… én mégse megyek be az órára – vágta zsebre a kezét. – De te menj!
– Oké – motyogtam meg bántottan majd sarkon fordultam és elsiettem.
2 órával később már a könnyeimet nyelve léptem ki az előadóteremből még mindig az odabent történt megaláztatás miatt. 5 percet késtem az óráról, a tanár pedig kiállított az egész osztály elé és a szemük láttára kellett megoldanom a feladatokat. Amivel nem is lett volna probléma, ha nem vette volna el a szótáramat büntetés gyanánt így biztos voltam benne, hogy következő félévben újra vehetem fel a szakot, mert most meghúztak.
– Beszélnünk kell – ragadta meg a karomat Barbi.
– Ne haragudj, de most nem vagyok abban az állapotban – ráztam meg a fejem szipogva.
– Miért mi bajod van? Lakatos szemét volt? Ő mindig az – legyintett. – Na, akkor segítesz nekem? – kérdezte felém tartva a telefonját, amin megvolt nyitva a Tinder. – Van két srác és mindkettő találkozni akar velem. Melyik legyen?
Rábámultam a képekre, majd Barbira és fáradtan elmosolyodtam.
– Miért ne választanád mindkettőt? Ha megunod az egyiket, mehetsz a másikhoz.
Barbi elgondolkodva csücsörített, majd felragyogott a tekintete, átölelt és már ott sem volt. Hosszasan utána bámultam, majd levágtam a földre a táskámat, lecsúsztam a földre, fejemet a térdemre hajtottam és elsírtam magam.
– Hé – érintette meg a hajamat Soma.
– Mit akarsz? – kérdeztem gorombán és felnéztem rá.
– Én csak… – kezdte majd felsóhajtott és felém mozdulva óvatosan átölelt.
Annyira jól esett az ölelése, hogy szívem szerint belesimultam volna a karjaiba, de nem tettem. Nem, mert korábban elutasított engem. Elhúzódtam tőle, felálltam és felkaptam a táskámat.
– Nem kell a sajnálatodból. Találkozunk a következő szemeszterben – mosolyogtam keserűen és elfordultam tőle.
– Várj Kata – kapta el a kezem és elém lépett, hogy ne tudjak tovább menni. – Sajnálom.
– Mégis mit?
– Nagyon jól tudod – nézett a szemembe és a szorítása enyhült a csuklómon, ahogy közelebb lépett. – Hogy nem tettem meg.
– Nem kell neked tenned semmit se – vontam meg a vállam és elkaptam róla a tekintetem. – Mennem kell a következő órámra.
– Elkísérhetlek? – kérdezte csendesen és egymásba fűzte az ujjainkat.
– Miért? – kérdeztem vissza bénultan. – Mégis miért? – bámultam le a kezeinkre.
– Rájöttem, hogy te nem vagy olyan, mint ő – suttogta.
Horkantva felnevettem és elrántottam a kezem, mire Soma felsóhajtott és beleszántott a hajába.
– Lehet, hogy nem vagyok olyan, mint ő. De ő a barátom és, ha a barátom kavart valakivel, akkor én azzal nem fogok kézen fogva sétálgatni – szögeztem le a könnyeimmel küszködve. – Még akkor se, ha semmire se vágyok ennél jobban – hunytam be egy pillanatra a szemem, majd elszaladtam mellette.
Képtelen voltam bemenni az órákra, így a szobámban kerestem menedéket. Bebújtam a paplan alá és órákon keresztül csak sírtam, míg meg nem érkeztek a szobatársaim. Váltottam velük pár szót, majd elhagytam a szobámat, hogy megkeressem az egyik szaktársamat, hogy elkérjem a jegyzeteit. A közösségi térbe lépve azonnal az egyik szaktársam felé indultam, de megtorpantam, amikor felfedeztem Somát is a társaságban. Egymásra meredtünk, majd ő elkapta a tekintetét és odébb csúszott, hogy le tudjak ülni. Egyenes háttal leültem, majd lefotóztam a jegyzeteket és már készültem volna menni, amikor Soma a térdemre tette a kezét.
– Kérlek, beszéljük meg – mondta, amikor ránéztem.
– Semmi értelme nem lenne – ráztam meg a fejem. – Tegnap még Barbival smároltál, ma még utána koslattál – emlékeztettem mire elborult a tekintete.
– Az hiba volt!
– Ez is az lenne – tettem a kezére a kezem és vissza raktam a kezét az ölébe. – Hidd el, hogy az lenne – erősködtem a könnyeimmel küszködve.
– Akkor miért sírsz? – nyúlt az arcomhoz és a hüvelykujjával letörölte a könnyeimet. – Miért sírsz? – ismételte meg a kérdést.
– Soma nem lehet – ráztam meg a fejem és elvettem a kezét az arcomtól. – Nem helyes!
– Bocsi, hogy közbe szólok, de Barbi egy nagy ribanc és kb. a fél egyetemet lekapta már. De nem tarthat rájuk igényt, még akkor se, ha te vagy a legjobb barátnője. Más lenne, ha rendesen jártak volna, de csak egy csók volt – pillantott fel a telefonjából Zoé. – Kata, te egy kicseszettül rendes lány vagy, de már kezdek rosszul lenni attól, ahogy a nyomában koslatsz és mindent elnézel neki. Neked is kijár a boldogság, az, hogy randizgass, ismerkedj.
– De…
– Tudta, hogy tetszik neked Soma?
– Nem – suttogtam lehajtott fejjel. – Soha nem mondtam neki.
– Egy legjobb barátnő ezt azonnal levágja – jelentette ki. – Csak maradj itt oké? Beszélgessünk, tanuljunk – ajánlotta fel. – Abban nincsen semmire rossz, ha Somával egymás mellett ültök és tanultok. Amúgy is szaktársak vagytok.
Vonakodva néztem Zoéra, majd Somára pillantottam, aki a fejét a kanapé támlájának döntve engem fürkészett. Hosszasan figyeltem, azt a kék szempárt, a barna göndör fürtöket és a borostás arcát. Meglódult a szívem a gondolattól, hogy akár egy pár is lehetnénk. De tudtam, ha ezt meglépem Barbi sose bocsát meg nekem. Hiába, hogy ő nem akart semmit Somától, egy csók miatt a magáénak tekintette.
– Sajnálom – suttogtam lehajtott fejjel és felálltam.
– Mikor döntesz végre magad miatt? – szólt utánam, mire megtorpantam és felé fordultam.
Már ő is állt, szemei csillogtak az indulattól, ajkát vékony vonallá préselte össze.
– És te mikor állsz le azzal, hogy neki bizonyíts?
– Tessék? – ráncolta össze a homlokát.
– Ugyan már Soma! Tegnap még magasról szartál a fejemre, csak arra voltam jó, hogy elkérd a jegyzeteimet vagy tanuljak veled, de ennyi. Nem több. Most, hogy Barbi kidobott, egyszeriben érdekelni kezdlek? Kicsit sem átlátszó, hogy miért – mosolyogtam gúnyosan.
– Mintha te annyira törted volna magad, hogy több legyen köztünk – vágott vissza dühösen.
A szavai pofon csapásként értek és éreztem, hogy eleredtek a könnyeim.
– Ha ezt gondolod, akkor vakabb, vagy mint gondoltam – suttogtam átkarolva magam.
– A francba – sóhajtott a hajába túrva. – Sajnálom – lépett felém és megérintette a karom. – Nem beszéljük meg ezt egy nyugodtabb helyen? Az elejétől?
Némán bólintottam, mire megfogta a kezem és maga után húzott. Kiléptünk a kollégiumból és a campus területén átvágva a renoválás alatt álló régi egyetemi épület felé indultunk. Volt ott egy boltíves folyosó, aminek falait már be nőtte a borostyán. Imádtam itt lenni, mindig ide vonultam vissza, ha egyedül akartam lenni, mert senki sem volt olyan elvetemült, hogy megközelítsen egy romos épületet. Csak én és Soma. Leültünk a falnak a tövébe, egymás mellé, egymásba kulcsolódó ujjainkat, pedig az ölébe helyezte. Hüvelykujja lágyan cirógatta a kézfejemet. Ez az apró gyengéd érintés megint könnyeket csalt a szemembe. Felé fordultam, belemásztam az ölébe és a nyakába fúrva a fejem sírni kezdtem.
Végül nem beszéltünk semmit. Csak ültünk egymást ölelve, amíg ránk nem esteledett. Elhúzódtam tőle és elbámultam a kollégium felé, majd Somára néztem, aki éberen figyelt. Megnedvesítettem a kiszáradt szám és szólásra nyílt az ajkam, de mindent elfelejtettem, amikor Soma felemelte a kezét és a tarkómra csúsztatta a kezét. Felnyögtem a gyengéd masszírozástól és behunytam a szemem. Soma ajka a nyakamra simult, míg a másik keze a derekamra és visszavont az ölébe. Testem legérzékenyebb pontja az erekciójának feszült, mindketten megremegtünk a vágytól és a tekintetünk találkozott.
– Kérlek – suttogta esdekelve.
Az ajkamba haraptam és egy aprót bólintottam. Soma felsóhajtott, tenyere az arcomra simult és megcsókolt. Először csak finoman, ízlelgetett és becézgetett, majd elmélyítette a csókunkat és a keze lecsúszott a fenekemre, hogy még közelebb húzzon magához. Belesimultam a karjaiba és boldogan viszonoztam a csókját.
El se akartam hinni, hogy megtörtént. Soma és én csókolóztunk. Soma engem csókolt, engem tartott a karjaiban az én nevemet suttogta.
Soma. Soma. Soma. Soma.
Az ő neve ismétlődött a fejemben újra meg újra miközben a lelkem szárnyalt a boldogságtól. Olyan régóta álmodoztam már arról, hogy a karjaiban legyek, hogy most, hogy megtörtént nem tudtam betelni vele. Ízlelgettem, simogattam és csodálattal a szememben figyeltem a vágytól csillogó szempárt.
– Miért most? – kérdeztem csendesen. – Tudnom kell a választ, ha bele akarunk vágni.
– Úgy beszélsz, mintha a kivégzésedről akarnál tárgyalni.
– Ismered Barbit – vontam meg a vállam. – Ami egyszer az övé volt, másé már nem lehet.
– De én soha nem voltam az övé – szögezte le és a derekamat megragadva szorosabban ölelt. – Csak egy kósza csók volt, de ennyi.
– Miért nem engem csókoltál meg? Ott álltam mellette, ott voltam és… te őt választottad. Tudom, hogy csak egy játék volt és választanod kellett. De engem is választhattál volna, de mégsem tetted.
– Mert te más vagy Kata – sóhajtott fel. – Te nem vagy egy buliban smároló típus, te attól sokkal több vagy és nem akartalak egy csapat egyetemista előtt megcsókolni. Mert… tudtam, ha mi egyszer csókolózni fogunk az nem egy játék miatt lesz.
Könnyek szöktek a szemembe és mosolyra húzódott az ajkam.
– Nagyon sokat vártam rád ugye tudod? Tegnap azt hittem, hogy végleg oda lett minden esélyem és… még most is félek, mi lesz, ha Barbi megtudja…
– Nem kell félned! Mert nem fog történni semmi, lehet, megharagszik és elvesztesz egy rossz barátod. De ezért nem kár!
– Nincs más barátom.
– Van csak nem fordítottál rájuk eddig elég figyelmet – fintorgott édesen, mire habozva elmosolyodtam és megsimogattam az arcát.
– Együtt?
– Együtt – fogta meg a kezem és megszorította, majd felállt és engem is felsegített.
Egymás kezét fogva sétáltunk a kollégium épülete felé és hosszasan búcsúzkodtunk a lépcsők előtt, mielőtt az útjaink szétváltak volna. Aznap este boldogan mosolyogva aludtam el, miután hosszasan beszélgettem a szobatársaimmal, akik szívből örültek a boldogságomnak és annak, hogy Somával végre egymásra találtunk. Talán Somának igazai is volt, voltak nekem barátaim, csak rossz helyen keresgéltem őket.
Másnap reggel, a szokottnál korábban felkeltem és rohanás helyett kényelmesen elkészültem, különös figyelmet szentelve az öltözékemnek és a sminkemnek. Mikor kiléptem a szobából meglepetten meredtem Barbira és Somára, akik egymástól jó pár méteres távolságra álltak és úgy tűnt mindketten rám vártak. Nagyot nyeltem, ide oda hordoztam kettejük közt a tekintetem és a rémület lassan elhatalmasodott rajtam.
– Jó reggelt – köszöntem bizonytalanul.
– Bepasiztál csajos? – kérdezte Barbi vigyorogva és végignézett rajtam. – Bár… ez annyira nem te vagy. Jobban áll a sima haj és ez a szín sem az igazi, de te tudod – karolt belém és a lépcsők felé kezdett húzni. – Csá lúzer – vetette oda Somának.
– Hagyd abba – torpantam meg hirtelen.
– Jaj, kérlek, ne játszd a Teréz anyát – forgatta meg a szemét. – Már tegnap is mondtam, hogy túléli. Valószínűleg most a következő csajt várja és már túl is lépett – magyarázta.
Somára pillantottam, aki érdeklődve várta a következő lépésemet. Felsóhajtottam egy pillanatra behunytam a szemem, majd Barbira néztem, aki türelmetlenül toporgott előttem.
– Soma rám vár Barbi – húztam el a karom és a pasim felé indultam, aki elmosolyodott és felém nyújtotta a kezét.
Remegve fogtam meg a kezét, őrülten szorítottam miközben megfordultam és szembe fordultam Barbival. Ő összehúzott szemekkel meredt az egymásba fűződő ujjainkra, majd rám nézett és gúnyos mosolyra húzódott az ajka.
– Már vártam, hogy mikor mutatod ki a fogad fehérjét és árulod el a barátságunkat. De, hogy pont egy ilyen miatt teszed. Szánalmas – fintorgott majd sarkon fordult és elsétált. – Remélem, tudod, hogy ez mit jelent. Mi többé nem vagyunk barátok – vetette hátra a válla felett.
Volt a szavainak egyfajta fenyegető éle, amitől azonnal levert a víz és már mozdultam, hogy utána menjek, hogy könyörögjek, bocsásson meg és legyünk újra barátok, de Soma nem engedett maga mellől. Ránéztem és majdnem elsírtam magam.
– Együtt nem emlékszel? – kérdezte csendesen és magához ölelt.
Szorosan hozzá bújtam és mélyeket lélegezve próbáltam megnyugodni.
– Együtt – erősítettem meg és az öleléséből erőt merítve megpróbáltam felkészülni Barbi bosszú hadjáratára.
Mert tudtam, hogy nem fogja ennyiben hagyni. Láttam már, hogyan készített ki egy lányt, aki csak, rá mert mosolyogni egy olyan srácra, aki Barbinak is bejött. Első sorból néztem végig, sőt néha még asszisztáltam is. Most pedig én voltam az, aki célponttá vált. Bár rettegtem, de az, hogy Somával voltam, az mindent megért. A Barbival való barátságom alatt sokszor kellett elnyomnom azt, amit valójában éreztem, hogy neki a kedvére tegyek, de ezúttal nem. Most azok az érzelmek, amiket Soma iránt tápláltam ezerszer erősebbnek bizonyultak és készen álltam vérre menő küzdelmet folytatni a boldogságomért.