A szendvics
Épp hosszú szünet volt. A tízéves Dani a többieket fürkészve üldögélt az ablak felőli padsor legutolsó padjában. Hónapokkal ezelőtt, amikor elkezdődött az iskola, még a terem középső padsorának egyik padját koptatta, épp a tanári asztal előttit. Ahogy telt az idő, az osztályfőnök megelégelte a gyerekek általi önkéntes, és természetesen nekik kedvező ülésrendet, majd egy kicsit alakított rajta. Így kerültek a rosszabb magaviseletű tanulók az első padokba, a jók pedig a hátsókba. Az utóbbiak közé tartozott Dani is. A fiú egyáltalán nem bánta. Egyrészt szeretett iskolába járni, mindegy volt neki, hol ül, másrészt innen beláthatta az egész termet.
Mivel hosszú szünet volt, így a diákok nagy része ilyenkor fogyasztotta el a tízóraiját. Dani számára most jött el a nap egyik legfontosabb része: a megfigyelés. Szerencsére onnan, ahol ült, beláthatta az egész termet, így viszonylag könnyű dolga volt. De az elmúlt hetekben a társai evési szokásait is sikerült tanulmányoznia, ezért nagyjából azt is tudta, hogy mire számíthat.
A fiú zárkózott típus volt, ez és a gyakori költözködés igencsak megnehezítette, hogy szorosabb barátságokat kössön az iskolatársaival. Eddigi életének tíz éve alatt ugyanis nyolcszor váltottak lakóhelyet, és bár még csak harmadikos, ez a negyedik iskola ahová jár.
Annak, hogy Daniék sokat költöztek, természetesen oka is volt. Az édesanyja ugyanis egyik kapcsolatból a másikba bonyolódott, könnyen lett szerelmes, szerette a párkapcsolatnak azt a bimbózó szakaszát, amikor még minden rendben, amikor egy férfi a tenyerén hordozza. A baj az, hogy a gyerekei jóléte és érzései ilyenkor másodlagosak.
Dani a saját apját sohasem ismerte, és ahogy visszaemlékszik, az egyedüli férfi, aki jól bánt vele is, az a húga édesapja volt. Gergő apu azonban csupán másfél évig lehetett az életük része. Meghalt, amikor Dani hétéves, kishúga, Betti pedig csak pár hónapos volt. A többi férfit inkább szeretné elfelejteni. A mostanival együtt. Idáig ugyanis ő tűnik a legrosszabbnak.
Ami az étkezéseket illeti, eddig sem voltak túlságos elkényeztetve, de legalább bármikor ehettek. Ez a mostani „apu” viszont zárja a kamrát, a hűtőt, és minden olyasmit, ahol és amiben élelem található. Az étel szinte grammra pontosan ki van porciózva, az adagok pedig olyan egysíkúak és kevesek, hogy Dani és a kishúga állandó éhségérzettel küzdenek.
Az anyja nem dolgozik, jövedelme mindössze annyi, amit a gyerekek után kap. Ám szeret jól és szépen öltözködni, sminkelni, és ezt finanszírozni is kell valamiből. Mivel azonban a közös otthoni kasszába rendszerint nem tesz semmit, így a férfiak erre egy idő után ráunnak, többek között ezért is az asszony gyakori párkapcsolat-váltása. A gyerekek szociális alapon rendszeres étkezéshez juthatnának, de a nő megalázónak tartja az ilyesmit, sőt, lenézi azokat, akik ilyesmihez folyamodnak.
Dani csak azt reméli, hogy ennek a kapcsolatnak mihamarabb vége, és akkor egy olyan új apukát kapnak, aki legalább az ételt nem sajnálja tőlük. Ma azonban annak is örülne, ha az órák végén talál annyi maradékot a kukában, amin megosztozhat a kishúgával.
Péntek révén a szokásosnál korábban, már 13 órakor vége a tanításnak. Dani két taktikát használt arra, hogy kivehessen minden ehetőt a szemetesből. Az egyik az, hogy sokáig pakolászott, megvárta, míg mindenki elhagyja a termet, máskor pedig kiment a mosdóba, majd csak akkor tért vissza a holmijáért, amikor a többiek már elmentek. Ma épp az utóbbit alkalmazta. Ahogy belépett a terembe, rögtön az ajtó melletti sarokban lévő szemeteshez fordult. Legnagyobb megdöbbenésére, egy fóliába csomagolt, méretes bagett ékeskedett a kupac tetején. Az átlátszó csomagoláson keresztül jól látható volt, hogy igazi kincset talált: egy egész, minden jóval megpakolt szendvicset. Dani arca felderült, szemében az öröm könnyei csillogtak. Az idejét sem tudja, mikor ettek ilyesmit utoljára. „Hogy fog örülni a kishúga!” – gondolta magában.
Kati néni, a takarító a lépcső takarásából figyelte a jelenetet.