A férfi kényelmesen feküdt a puha szalmából földre terített fekhelyén. Álmodott. Mostanában mindig ugyanaz az álom pergett le a lelki szemei előtt. Vakító napsütésben feküdt a nyugágyon. Előtte pár méterre ott hullámzott az óceán. Lágyan lengedező szellő hozta felé a sós víz illatát. Mosolyogva szemlélte az elé táruló gyönyörű panorámát, a hihetetlenül kék eget, a hullámok fehér tajtékzó játékát. Csokibarnára sült, dekoratív pincérnő hozta a jégbehűtött italát. A hőség egyre nagyobb lett, mind jobban égette a bőrét a meleg, ami már-már kezdett elviselhetetlenné válni. Hirtelen felriadt.
A saját kezűleg összetákolt kalyiba teteje pattogva lángolt. Ijedten nézett körül, majd kapkodva keresni kezdett a szalma között. Már az egész kunyhó recsegett-ropogott, de a férfi még mindig elszántan kutatott valamit a szalma között. Már a szalma is lángra kapott, amikor végre megtalálta, amit keresett. Boldogan szorította markába a kicsire összehajtogatott fehér borítékot. Szegényes ruhája is megperzselődött, amikor kiugrott a lángoló ajtón.
Kint harsány röhögés fogadta. Négy megtermett suhanc egy szempillantás alatt közrefogta. – Nézd már, majdnem megsült a görény! – rikoltotta az egyik. A négy fiatal fenyegetően tornyosult fölötte, szemükben gonosz fények villództak. Nem tudta mit akarnak tőle, soha egyiküket sem látta azelőtt. Megpróbált elfutni, de elgáncsolták. A földre zuhant, de mielőtt fölállhatott volna, az egyikük a súlyos katonai bakanccsal oldalba rúgta. Iszonyatos fájdalom hasított belé, valószínű több bordája is eltörött. -Könyörgöm, ne bántsanak! – nyögte. Újra fel akart állni, de most egy baseballütő csattant a koponyáján. A földre rogyott. Fejét elborította a vér, hányinger környékezte. Kétségbeesett erővel szorította markában a borítékot. Szemét ellepték a könnyek. Egyszerre kezdték el ütni mind a négyen. Már nem érzett fájdalmat, már nem érzett semmit. Az ájulás jótékonyan átsegítette abba a világba, ahol már nem fáj az élet. Szíve megszűnt dobogni. A fiatalok nevetve elfutottak. – Egy szemét hajléktalannal újra kevesebb! – cinkosan összeütötték a tenyerüket.
A boncorvos unottan végezte a napi rutin feladatát. Megint egy agyonvert hajléktalant hoztak. Mostanában már az ötödiket. – Szerencsétlen flótás – dörmögte magának. Csúnya véget értél barátocskám! Az éles szike hasította a kékre-zöldre vált bőrt. Az összezúzott test csak alig emlékeztetett egy valamikor élő, érző, gondolkodó emberre. Az orvos sóhajtva befejezte a munkáját, alaposan megmosta és fertőtlenítette a kezét. Az íróasztal fiókjából kivette a vodkás üveget és jó nagyot kortyolt az italból. Újabban muszáj volt innia, hogy el tudja végezni a munkáját. Keserűen vetett egy pillantást a holttestre. Szeme megakadt a halott jobb kezén, amely lelógott a műtőasztalról. Valami fehér dolog villant ki az összezárt markából. – Na, a helyszínelő rendőrök megint hanyag munkát végezhettek – gondolta, miközben kiszabadította az összezárt ujjak közül az apróra összehajtogatott borítékot. Egy kitöltött lottószelvényt és az igazoló szelvényt talált benne. Gúnyosan elmosolyodott. Már épp a szemetesbe akarta dobni, amikor gondolt egyet és elővette a laptopját. 11-ik heti ötös lottó nyerőszámok írta be a keresőbe. Az öt nyerő szám: 5, 10, 54, 59, 80. – Na, lássuk, miért őrizgette ez a szerencsétlen ezt a szelvényt! A szelvényen a számok: 5, 10, 54, 59, 80. Megroggyant a lába. Ez nem lehet igaz! Ilyen egyszerűen nincs! Le kellett ülnie, hogy kicsit magához térjen. Sosem szokott lottózni, hidegen hagyták a szerencsejátékok. Mennyi a nyeremény?- villant az agyába a kérdés. Azt meg sem nézte az előbb. A nyeremény összegére vetett pillantás után szinte minden erő kiszaladt a testéből. 3 milliárd 54 millió 187 ezer 380 forint. Újra jó nagyokat kortyolt a vodkából, többször egymás után.
Kopogtak a boncterem ajtaján. Gyorsan az asztalfiókba rejtette a szelvényt és a vodkát. – A holttestért jöttünk doki! – mondták, miközben betolták a nyikorgó kerekű alkalmatosságot, amivel a hullaházba szokták szállítani az arra érdemesült halottat. – Nincs neki senkije, köztemetés lesz. – A fenét lesz köztemetés, tisztességes koporsós temetés lesz koszorúval, meg pappal, meg minden egyébbel, ami csak kell! – szólt dühösen. A két férfi bambán meredt rá. Ki fogja kifizetni a temetést, doki? – kérdezték értetlenül. – Hát én! Én fogok fizetni mindent! Itt marad a hűtőkamrában, amíg el nem rendezek mindent! Azok kelletlenül tudomásul vették a helyzet ilyetén alakulását és dolguk végezetlenül elnyikorogtak oda, ahonnan jöttek.
Két hét múlva a temetésen a boncorvos egyedül állt a kiásott sírgödör mellett. Fölmondott a munkahelyén, elege volt már a halottakból. Vadonatúj öltönyében egész más embernek érezte magát, mint azt megelőzően. Igazán szép temetés volt, a pap is kitett magáért, annyi szépet mondott az ismeretlen hajléktalanról, hogy az biztos megüdvözült és tárt karokkal várják a menny kapujában. Az orvos elhelyezte a kocsikerék nagyságú, gyönyörű koszorút a sírhalomra. Vetett egy utolsó pillantást a földbe szúrt fakeresztre, majd elindult kifelé a temetőből.
Itt van kétmillió forint előleg, mint a megbízási díj fele! – mondta a magándetektívnek. Azt akarom, hogy találja meg a hajléktalanokat agyonverő bandát mielőbb. Minden költségét állom, de eredményt akarok! A rendőrség már hónapok óta egy helyben topog, nem értek el semmit. Találja meg őket, kapják meg a méltó büntetésüket! Én most elutazom egy világ körüli útra, de telefonon bármikor hívhat, éjjel vagy nappal, nem számít! Csak akkor hívjon, ha meg vannak a tettesek és a rendőrség letartóztatta őket!
A doktor vakító napsütésben feküdt a nyugágyon. Előtte pár méterre ott hullámzott az óceán. Lágyan lengedező szellő hozta felé a sós víz illatát. Mosolyogva szemlélte az elé táruló gyönyörű panorámát, a hihetetlenül kék eget, a hullámok fehér tajtékzó játékát. Csokibarnára sült, dekoratív pincérnő hozta a jégbehűtött italát. A hőség egyre nagyobb lett, mind jobban égette a bőrét a meleg, ami már-már kezdett elviselhetetlenné válni. Hirtelen megszólalt a telefon.