Reménytelenségben

Rég járt a városnak ebben a részében. Persze ismerte, de ha lehetett elkerülte. Nem jó emlékek fűzték ide. Most is eszébe jutottak azok a történések, amikről már sosem fogja megtudni a teljes igazságot.

Hosszú ideje volt már munka nélkül, nagyon is hosszú. Ezért is örült annyira mikor fel-hívták egy cégtől, hogy állást ajánlanak neki. Ismerte a céget, legalábbis tudta hol van. Talán ezért is volt az első gondolata az, hogy ez akár, élete nagy szerencséje is lehet.
Alig pár évvel előbb történt meg a sokat emlegetett rendszerváltozás, ami abból állt, hogy ő és még sokan mások mindent elvesztettek. A munkájukat, az anyagi biztonságot, a hitüket az embertársukban, néha még az Istenben is és ő még a párját is. Ott állt özvegyen a három gyerekkel, akik közül a nagyobb már férjnél volt, de a kislány iskolás és a fiú még óvodás volt.
Mikor már úgy érezte, hogy minden remény végleg elhagyja, akkor kapta meg ezt az állást.

A vállalkozás könyvelését kellett rendeznie.
Kicsit tartott a feladattól, mert szakmai részről ugyan a papírjai rendben voltak, de abban a klasszikus könyvelésben, ami akkor volt, sosem dolgozott. Ez most és itt nem is volt hátrány, mert nem volt olyan szakembere a cégnek, aki nem a régi világban szerezte a szaktudását és a gyakorlatát, ami 1992 évben megszűnt és helyébe lépett számvitelileg az új időszámítás.
Akkor már volt az úgynevezett minimálbér, aminél, mint szakember jóval több bért
kapott, és még járt étkezési jegy is. Ráadásként a munkaidő is kedvező volt, figyelemmel arra, hogy a legkisebb gyerek akkor még csak öt éves volt.

Mindössze pár napja dolgozott, amikor furcsa dolgokra lett figyelmes a bizonylatoknál. Voltak tömbök a bevételi bizonylatoknál és másikaknál is ahol oldalak hiányoztak a sorszám szerint. A másik sokkoló eset az volt, amikor bement a főnök irodájába és a páncélszekrényt nyitva találta, ami telis-tele volt készpénzzel.

Elmondta a főnöknek, hogy milyen dolgokra lenne szüksége a további munkához. Épp arra akart rátérni, hogy milyen visszásságot fedezet fel mikor a főnök odalépett a nyitott páncélszekrényhez és kivett egy köteg pénzt és a kezébe nyomta, hogy vegye meg, ami kell, és majd elszámolnak. Ő meg csak állt ott elképedve. Erre kivett még két köteg pénzt a
páncélszekrényből és azt is a kezébe nyomta. Talán azt hitte kevesli, amit oda adott?

Nem is tudja, hogy mi vezérelte, de fogta a pénzt és elment a nyomtatványboltba, meg minden más felé és jól bevásárolt olyan dolgokat, amik – véleménye szerint – szükségesek voltak a munkájához. Persze mindenhez kérte az ÁfA – s számlát.
Visszamenve ezeket bizonylatozta, bevételezte és bevitte a főnöknek, hogy írja alá, és persze fillérre kiszámolva a készpénz és a számla összegek közötti különbséget is és letette az asztalára. A főnök ingerült lett.

– Azért vettem fel, hogy nekem ezekkel ne kelljen foglalkoznom – mondotta és a bizonylatokat és a pénzt besöpörte a fiókjába.

Kiment az irodába és serényen dolgozott tovább. Hitte, hogy valami félreértés lesz csupán és helyre tudja hozni a könyvelést. Pár órára megszólalt a telefon. Az óvodából keresték, mert a gyerek belázasodott.

– Főnök! Gond van. Beteg lett a gyerek, mennem kell érte az óvodába – szólt izgatottan.

A főnök megértően, a saját kocsijával röpítette el a gyerekért. Ez volt az első barátságos gesztusa, mert annak ellenére, hogy ismerték régebbről egymást vele is tartózkodóan viselkedett ez az ember.
Majd három hét telt el, mire az orvos a gyereket közösségbe engedte. Ezalatt olvasta az újságban, hogy betörtek a céghez és a kipakolták a páncélszekrényt. A biztonsági őr is meg-sebesült, mert lövöldözés is volt és mindez a kora reggeli órákban.
Ekkor döntötte el, hogy nem megy vissza a munkahelyre, kéri a munkanélküli státusz visszaállítását.

Hetekkel később csöngetett a postás, mert egy idézés jött a Megyei Rendőr Főkapitányságtól, hogy ekkor és ekkor jelenjen meg. Ott közölték vele, hogy eljárás folyik a cég ellen és őt, mint főkönyvelőt hallgatják ki.
Érezte, hogy az egy szerencsés döntés volt részéről, hogy nem ment vissza a céghez. Az is kedvező volt rá nézve, hogy január végén alkalmazták így az előző év könyvelési és szám-viteli dolgait nem ismerhette az ez évi könyvelés meg még nem kezdődött el. Abban az időben még nem ismerték a számítógépes feldolgozást és könyvelést.

– Az előző évre már, az aktuálisra még nem volt rálátásom – mondotta jegyzőkönyvbe.

A pénzzel tömött páncélszekrényről meg a csonka bizonylatokról meg bölcsen hallgatott. Amikor meg a bírósági tárgyalásra sor került és őt, mint tanút beidézték a bírói kérdésre csak dicsérő szavakkal szólt a cégről.

– Tisztelt Bíróság! Én a cégről azt tudom elmondani 5 napi munkaviszony után, hogy egy nagyon rendes cég volt, mert a beosztottakkal szépen beszéltek a vezetők és az akkori viszonyokat ismerve tisztességesen meg is fizettek mindenkit, hisz jóval a minimálbér fölötti volt mindenkinek a járandósága és még étkezőjegyet is kaptunk – nyilatkozta a tanuk padján.

Ezzel nem is tett hamis tanúvallomást, hisz az 1990-es évek elején sem volt általános, hogy a Kft-k, Bt-k tisztességes bért adtak az alkalmazottaiknak.
Arról meg hallgatott, hogy ezt az embert régről ismerte, még a rendszerváltozás előttről. Igaz akkor úgy ismerte meg, mint egy semmivel nem törődő, semmi munkával meg nem bízható, de mindig nyüzsgő embert, de mivel pártvonalon “futott”, így biztos helye volt a gyárban.
És azt sem mondhatta el, hogy mennyire csodálkozott, hogy egy ilyen, mostani jellemzése alapján semmirekellő, hogyan is jutott ekkora cég tulajdonjogához, amiben ilyen nagyságú pénzek forogtak.

Az idő során voltak pillanatok, amikor megbánta, hogy otthagyta ezt a munkahelyet, egyrészt, mert ez akár az álom munkája is lehetett volna, de nem lett. Másrészt, mert ebben az időben rengeteg
reményvesztett ember volt az országban semmilyen bevétellel.
Azt is sokszor érezte, hogy milyen szerencsés, hogy a sors nem engedte, hogy ott maradjon, annak ellenére, hogy még nagyon sokáig nem tudott elhelyezkedni és emiatt a nélkülözés, a bizonytalanság sokszor ott volt vele. Persze nem magát féltette, hanem a gyerekeit akiknek a napi betevő falaton felül szinte semmit se tudott nyújtani.

De azt is tudta, hogy a jó Isten nem fogja hagyni, hogy ennyi jó ember, mint amilyennek ő is érezte magát, családostul, gyerekestül éhen haljon, miközben értéktelen, becstelen emberek jóllétben élnek.

Amiért mégis hálás volt ennek az embernek az, hogy felnyitva a szemét, megtanította harcolni a megélhetésért, a talpon maradásért és, hogy erőt adott ahhoz, hogy szembe merjen szállni velük.

“Reménytelenségben” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Köszönöm kedves Rita!

    Most dolgozunk egy könyvön ami a prózáimat, novelláimat és a röpke gondolataimat fogja magába foglalni. Terveink szerint a megjelenés az ünnepi könyvhét lesz.

    Sok szeretettel: Róza(f)

  2. Kedves Marika!

    Kedves Zsófikám!

    Aki ismeri az írásaim azt tudja rólam, hogy kicsit mindig magamról írok, kicsit minden prózámba benne vagyok. És főleg a fiatalkori életemből. Mert én az a kivétel vagyok akinek csak azért volt elfogadható az a másik kor mert akkor még fiatal, erős és viszonylag egészséges voltam. Nekem bizony most jó. És lassan de már meg lehet írni dolgokat, hisz minden történelem ami már elmúlt! Biztos lesz aki megsértődik, lesz aki szörnyülködik, és lesz aki szintén átélt hasonló dolgokat… Amit tudok az az, hogy nem lehet a végtelenségig elhallgatni dolgokat… Ez az eset is valóságon alapul, őrizve az újsághírt is és mégis egy irodalmi alkotás. Mindig ez nálam a kiindulópont.

    Köszönöm, hogy olvastátok kis írásom!

    Szeretettel: /mami/

  3. Sajnos én is voltam tanú bíróságon hasonló ügyben. Életszerű, és már történelmi novellád elgondolkodtató. A rendszerváltás utáni helyzet és a kialakuló új társadalmi rend – osztály integet a sorok között.

  4. Kedves Róza !

    Rengeteg nyitott kérdést hagytál a novellában s ez jót tesz a képzelőerőnek, mert gondolkodtat. Ezt azért írom, mert párhuzamosan felmerült bennem , hogy én hogyan végeztem a bizonylatok kezelését, hasonló helyzetben. Akkor még valóban rengeteg manuális munka várt a könyvelőre. Az a sok sziszifuszi munka aminek semmi köze nem volt a termelés hasznához, de mégis rendben kellett tartani, különösen a számozott bevételi és kiadási pénztárbizonylatokat, amit kezdés előtt át kellett számolni, a hiányzó lapokat felírni, lebélyegezni stb. Mert ha ez a nyilvántartás hiányzott, könnyen ráfoghatták volna, hogy elsikkasztotta a hiányzó oldalakat. Jó keretbe ágyaztál egy emberi sorsot, aki mérlegre tudta tenni a bizonytalanságot és a becsületet.
    Tetszett a novellád, szeretettel gratulálok, Zsófi.

Szólj hozzá!