Veri az ördög…

Az időjárás cifra dolog.
…Az ördög, foglalkozására nézve kőműves, hetente háromszor verte a feleségét. Mivel módszeres ember volt, az asszonyt is – ősi hagyomány ez – módszeresen verte, a még kölyökfővel ellesett és továbbcsiszolt pokoli mozdulatokkal. Ellenben szomszédja, a jámbor gáz- és vízvezeték-szerelő hetente csak egy ízben tángálta el sikongó hitvesét, amit az ördög szerfölött kevesellt. Nem is csoda, hogy a felvágott nyelvű, naphosszat szűk, virágos pongyolát viselő, körmeit vérvörösre festő fehércseléd ott szarvazta föl az urát, ahol tudta.
– Az asszony verve jó – mondogatta sűrűn a kőműves. – Egy férfi oldalbordájának tudnia kell, hol a helye és mi az illem, ami heti egyszeri veréssel nem megoldható…
Épp ezért kutyába se vette a gáz- és vízvezeték-szerelőt, s hogy megvetését méltóképp mutassa ki e papucshős iránt, a szeméttárolóban hébe-hóba magáévá tette kacér szomszédasszonyát a virágos pongyola alatt.
Mivel a kőműves, mint említettem, módszeres ember volt, mindig megfontoltan és célszerűen látott a kőművesné veréséhez: beszorította a konyhába, s mert nem szívelte a fölösleges loholást, kulcsra zárta a konyhaajtót. Abban is szakszerűen járt el, hogy eleinte nyitott tenyérrel, szinte lágyan és puhán paskolta feleségét a karján, combján és tomporán, később lendületesebb mozdulatokkal pofozta könnyes arcát, ütlegelte görnyedt hátát, s a sikoltozással mit sem törődve ököllel esett a gyomrának és mellének – tompán puffantak ilyenkor zuhogó ütései, mintha egy tamtamdobot csépelt volna –, majd belemarkolt a hajába, fejét a málló vakolatú falhoz csapkodta, olyasformán, hogy az orr és homlok vágódjon a kőhöz, végül pedig kemény, műbőr bakancsának a földre roskadt asszony reszkető derekára mért telitalálatú rúgásaival fejezte be a verést.
Aztán leült a konyhaasztalhoz, s késő estig palackszám nyakalta a bort…

*

Egyik alkalommal (aranyvasárnap volt) a jajveszékelés hallatán átjött a szomszédból a gáz- és vízvezeték-szerelő, s egy méretes csavarkulccsal, amellyel a gázvezetékek szelepét szokta meglazítani, kettéhasította a kőműves koponyáját, mikor az ajtót nyitott a dörömbölésre.
Pár pillanat alatt történt az egész.
A kőművesné zokogott, kezét tördelte, s riadt madárként bújt ziháló szeretőjéhez, aki még mindig a csavarkulcsra bámult. A gázosné hisztériarohamot kapott, szomszédasszonyát ringyónak, férjét vadállatnak nevezte, majd saját túlápolt, rikítóra lakkozott körmeivel föltárcsázta a rendőrséget. Hamarosan mindent elborított a szirénák hangja.
A kőműves ezalatt a küszöbön hevert, szétnyílt koponyájából vér és agyvelő szivárgott a ragacsos linóleumra, s mint a pokol tava, sötét tócsába gyűlt.

*

Iszonyú szárazság volt azon a nyáron. Néhány tikkadt veréb, apró, szomjas jószág, a nyitva feledett lépcsőházajtón át berepült a lépcsőházba, föl a félemeletre, ahol a kőműves lakott, és lecsapott a sötét tócsára.
…Másnap az Alpok felől végre megérkezett a várva várt eső.