Télapó-tumultus
avagy
Mi köze van a Mikulásnak az utcanevekhez, meg a házszámokhoz?
Írta: Tilk Katalin
Valamikor régen, réges-régen a faluban sokkal kevesebb ember lakott. A házak is jóval kisebbek voltak, mint manapság. Az embereknek névből se jutott egynél több. Volt Zalán, meg Taksony, Bese, meg Zétény. Aztán mikor a faluban már egyre több Keve, meg Zsolt is született, hozzátették: Bulcsu fia Keve. Meg aztán Árpád, tudod az, akinek egyik lába rövidebb, mint a másik. Ja, tudom persze: a sánta Árpád. Az ott lakik a csordakúttól nem messze. Lassacskán így lett az embereknek egynél több neve. Vagy a testalkata, betegsége, vagy a foglalkozása, vagy más jellemzője adott neki családnevet. Sánta Árpád, Kis Pista, Balog Esvány, Kádár Józsi, Tót Ferkó.
Igen, így volt bizony.
Mondanom se kell, hogy a lakcímek is másképp szóltak, mint manapság. Akkoriban bizony nem létezett Kossuth, meg Széchenyi, így aztán utcát se neveztek el róluk. De ugyan kinek is jutott volna eszébe az utcákat –azt a hármat- elnevezni. Házszámról meg nem is álmodtak az akkori népek.
És ebből lett is később világraszóló kalamajka.
Az úgy történt, hogy a Laci, tudod, a Kis Laci megnősült. Hetedhétországra szóló lakodalmat csaptak. Az egész falu meg volt hívva. Ott mulatott az Alvég, meg a Felvég. Juliska, a menyasszony olyan csodaszép volt földig érő ruhájában, mint egy királykisasszony.
A nagy mulatozás után úgy gondolta az ifjú pár, hogy az ipa kertje végébe felépítik a saját kicsi házukat. Kapáltak, kaszáltak. Vagyis nem. Alapot ástak, válykot vetettek, sarat kevertek, tetőt ácsoltak. Kimeszelték a szép kicsi házukat, becipelték az ágyat, asztalt és éltek boldogan. Eleinte csak kettecskén, később hárman, mert megszületett gyönyörű szép kicsi fiuk, Danika. A gyerek nőtt, nődögélt. A szülei még iskolába is beíratták, mert, hogy akkoriban már iskola is lett a faluban, meg egyre több lakos, természetesen egyre több ház. Danika az iskolában szépen megtanult palatáblára írni, aztán egy napon azt mondta a tanító úr, hogy mindenki hozzon másnapra egy szép libatollat. Na, lett is délután nagy gágogás az Al-, meg a Felvégen, de még a Gyepsoron, meg a Takta partján is! Nagyon nem akartak a libák megválni nehezen növesztett szépséges szárnytolluktól. Tanító úr kicsi zsebkésével szép akkurátusan megfaragta a toll végét, tintába mártotta, a felesleget az üveg szélébe törölte és gyöngybetűkkel beírta az irkába az ábécét.
Minden sor elejére egy betűt. A gyerekeknek végig kellett írni a sorokat. Bizony sok-sok sort kellett végig írni Danikának is, hogy olyan szép legyen az ő betűje, mint a tanítóé.
Mikor a kicsi kezek elfáradtak, a tanító bácsi érdekes történeteket olvasott a gyerekeknek. Egyszer egy Mikulás nevű réges-rég élt emberről, aki segített a szegényeken, megajándékozta a gyerekeket. Danika még otthon is mesélt erről a Miklós püspökről. És az iskolában is csak erről folyt a szó. A tanító úr pedig úgy gondolta, próbáljanak szerencsét ezek a gyerekek is.
Írjanak a Mikulásnak! Hátha őket is meglátogatja, hátha nekik is segít ez a jótevő.
Majd ő megkeresi, hogy hova is címezzék a levelet. Igen ám, de volt, aki azt mondta neki, hogy címezzék az Északi -sarkra, mert, hogy az Északi-sarkon él a Mikulás, de nem is Mikulás, hanem Télapó a becsületes neve. Ott van a műhelye, meg a felesége. Manók segítenek neki mindenféle játékot készíteni. Kilenc rénszarvas húzta égi szánján közlekedik és felkeresi a gyerekeket decemberben. Hosszú fehér szakálla, piros ruhája, meg nagy pocakja van ennek a Télapónak.
Mások szerint a Mennyben lakik, püspöki ruhában jár, és ennek a sovány, szikár embernek Krampuszok cipelik a zsákját.
Ismét más okos tanácsadó szerint ez mind nem igaz, mert Fagy apókát kell keresni. Kék a ruhája és a segítőjét meg úgy hívják, hogy Hópelyhecske.
-Na, most légy okos Domokos! -gondolta a tanító bácsi.
De semmi baj! Elküldték a leveleket a városba és vártak. Kezdetben izgatottan, minden kutyaugatásra kiszaladva a ház elé. Később már nem annyira vártak, lassacskán el is feledkeztek mindenről, mert új dolgokat tanultak az iskolában, meg aztán a hóesésben hógolyózni, a nagy fagyban csúszkálni kellett a gyerekeknek.
Decemberben egy este, sötétedés után nagy jövés-menésre lett figyelmes a falu népe.
Gyönyörűséges csillagfényes este volt. A hó csak úgy csillogott- villogott az utcákon. Járókelők csizmájának talpa alatt hangosan csikorgott a letaposott hó. A kutyák meg úgy ugattak, vonyítottak, hogy még a harmadik határban is lehetett hallani. Az emberek félve lesegettek ki a jégvirágos ablakokon.
Óriási nagy sokadalmat láttak a keresztútnál. Állt ott egy cifra szánkó és nem lovak, hanem nagy agancsos szarvasok voltak elé fogva. A szánon sok-sok zsák, előtte meg hatalmas tömeg. Piros, meg kék kabátos emberek, meg zöld harisnyás, hosszú sapkás legénykék, na meg aztán pokolbeli fekete krampuszok szarvacskákkal a fejükön. Mind hangoskodott. Az egyik kereste Sete Kovács fiacskáját, de mivel utca, házszám nem volt a házacskákon, nem is találta. A másik a Felvégi Hosszú Szabó gyerekét kutatta, a harmadik a Kis Dani után érdeklődött, de Kisekből is több volt, mint egy, így aztán nem is találta.
Hányták is a keresztet magukra az ablakokon kikukucskálók. Bizony eszükbe nem jutott kinyitni se ablakot, se ajtót.
Reggel is csak óvatosan dugták ki a fejüket a házból. Jobbra-balra lesegettek és Uram fia! Az ablakpárkányokon észrevettek diót, almát, rongybabát, picike faragott lovacskát. Volt nagy öröm! A gyerekek boldogan szorították magukhoz az ajándékokat, a felnőttek pedig hálát adtak, imádkoztak, hogy egyszer végre hozzájuk is ellátogatott a …, na de ki is?
Aztán sok-sok nap múlva kiderült ám, hogy a temérdek Mikulás, Télapó, Fagy Apó, meg Nikolaus, Weihnachtsmann és Joulupukki, és nem utolsó sorban Santa Claus látogatott el a kicsi faluba. A kalamajka, zűrzavar meg abból adódott, hogy se utcanév, se házszám nem volt sehol. A sok gyereknek sokszor a neve sem volt elég segítség.
Úgy döntöttek, akkor éjjel a Télapók, hogy minden ház ablakába tesznek ajándékot. Biztos, ami biztos.
Utána pedig NTV-t, azaz Nagy Télapó Világtalálkozót tartottak, ahol megállapodtak, hogy ki, hol és mikor kel útra a világon és ajándékozza meg a gyerekeket, hogy ne forduljon elő még egyszer ilyen Télapó-tumultus.
Az embereknek pedig megfogalmaztak egy bölcs javaslatot, hogy eztán adjanak nevet az utcájuknak és számozzák meg a házaikat, de írják is ki ezeket a ház falára, hogy ne kelljen a Télapóknak keresgélni a jó gyerekeket és napokig tétován bolyongani a házak között.
Kicsi Dani szülei nyomban megfogadták a jó tanácsot. A falubeliekkel egyetértésben elnevezték az utcákat. Lett Hársfa meg Tulipán, Kárász meg később még Szabadság, Béke és István, meg Árpád, sőt Csalogány utca is. Az utcákban levő házak számot is kaptak, s így, aki kereste Daniékat, meg másokat, sikeresen meg is találta.
Azóta a Mikulás is minden éven bizton odatalál, ahova kell és a mai napig minden jó gyerek megkapja várva várt ajándékát.
Az utcák elnevezésén és a házszámokon most már igazán nem múlik!