Álom-világ: Tizennegyedik történet

Zolika majdnem minden hétvégén nagymamájánál volt Szeretett ott lenni, hisz a mama mindig a kedvében járt. Ezen a napon is elmentek sétálni a közeli játszótérre. Zolika el is fáradt. Ebéd után el is aludt. Addig a mama palacsintát kezdett sütni. Be – benézett unokájára. Látta mélyen alszik. Már elkészült a palacsinta, Zolika még aludt. Aztán hirtelen felébredt.
– Azt hittem, hogy már fel sem kelsz estig. – mondta a mama.
– Nem is akartam olyan jó volt álomban.
– Mit álmodtál kincsem?
– Először azt, hogy nem kellett sapkát vennem, ha fújt a szél. A széllel is tudtam beszélgetni.
– Az érdekes lehetett.
– Érdekes is volt. Megmutatta hol lakik. Aztán sok manócska jelent meg.
– Ők mit mondtak? – érdeklődött a mama.
– Ők kérdezték mit kívánok, teljesítik.
– Mit kívántál?
– Sok mindent.
– Például?
– Ne kelljem mindig ebédelnem. Csak fagyit ehessek.
– Teljesítették?
– Igen. Még azt is megcsinálták, hogy a játékaim elpakolták. Csak a kedvem lesték.
– Én nem lesem a kedved? – kérdezte a mama.
– Lesed, lesed, de ott az álomvilágban jobb volt. Volt kakaós palacsinta egy csomó.
– Akkor már az én palacsintám nem is kell? Itt is van.
– Dehogynem kell. Mégse jó mindig álmodni.
A mama kedvesen megjegyezte:
– Álmodni jó. Az álom világa mindig különös. Amikor ébren vagy is élhetsz meg szép dolgokat.
– Meg jó dolgokat. A palacsintát. – mondta nevetve Zoli.
Aztán ette a palacsintát. A kakaós mellé lekvárosat is kért. Talán el is felejtette álmát.

“Álom-világ: Tizennegyedik történet” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Tollforgató!
    Nincs az a palacsinta, amivel ne lehetne levenni a lábáról az unokát;) Kedves történeted szeretettel olvastam: Anita

Szólj hozzá!