Hanne végre elaludt.
Fejét puha vánkosra ejtette. Pehelykönnyű takarója alatt, édes álmot szőtt.
Anyját látta, ki emlőjéből etette, majd bölcsőben ringatta, és oly’ szépen dalolt altatót neki, hogy angyalok szálltak alá az égből. A pajta tetején ülve hallgatták csengő énekét. Hanne pedig álmában újra elaludt.
Aztán apját látta. Kemény munka után, a kút fa vödréből ivott. A kristálytiszta hideg víz, két oldalt, a nyakán csurgott le. Kidagadó erei szabtak medret a vízfolyamnak. Utána leemelte a vödröt, nagyot kacagott, s a szeme nevetett a nappal.
Most réten szaladt. Kezeit kétfelé kitárta, hogy karcolják a magasra nőtt füvek kalászai. Tenyere barázdáit csiklandozták virágporos rojtjaik. Alkonyodott már, és az édesanyja hívószava visszavonzotta a ház felé. Megállt. Hátra nézett. Szülei a tornácon álltak, majd fekete füsté változva, az égbolt felé kezdtek gomolyogni. A ház is porrá omlott. Kavarogni kezdett, míg össze nem állt egy arccá. Mizandró arcává.
Ez az álomkép figyelmeztette Hannét, hogy most már itt az ideje a gonosz álmoknak.
Az álmodó nagy kincs. Száz évben egyszer, ha születik egy. Hanne álmodó volt.
Hogy Mizandró serege eljön, az nem volt titok. A fennsík falvait, már hetekkel ezelőtt felperzselte kegyetlen hordája. A terményt és az állatokat elorozták, az embereket pedig vagy rabigába hajtották, vagy leölték, mint a hasztalan jószágot. Négy nappal ezelőtt értek a katlanba. Az erdőszéli települések felől, két napja füstoszlop ereszkedett a magasba. Boromi, és Boromó már az enyészeté. A folyó az oka, mely ebben az évszakban gyilkos iramban zúdul le az oromról, hogy a pusztító had még nem érte el Hanne faluját. De ez csak idő kérdése. Fa van bőven. A rabszolga is egyre több. Hidat ácsolni pedig, minden valamire való Borom férfi tud. Délben már visszhangzott is a balta csapkodás a gerincről. Persze volt híd a Terneszen, de mikor Mizandró felemésztette a fennsíkot, Deládó parancsára felgyújtották a hidat.
Hanne még csak öt éves volt, mikor kiderült, hogy álmodó. Nagyanyja vette észre. A kislány elszenderedett egy szomorú fűz alatt, a kertben. Csak úgy a fűben, délután. Bizonyára az egész napos játék és szaladgálás merítette ki. Hidaró mama, aki a vének tanácsának megbecsült tagja volt, éppen a nyári almát válogatta a gangon. Furcsa hideg szellő futott át a kerten, és midőn az unokája felé pillantott, meglátta a mesebeli lényeket, melyek valóságos alakot öltve, egymás után kerültek elő, a fűzfa földig érő csüngői alól. De mivel Hanne még nagyon kicsi volt, a valóra vált álomképek, csupán néhány pillanatot töltöttek e világon. Füstté válva szétrebbentek, a délutáni szellő nyughatatlan viháncolásában. Hidaró nagyon megijedt, és felugorva odarohant unokájához. Felébresztette az alvó csöppséget. Mellkasához szorítva, némán potyogtak könnyei. Szomorú élet vár egy álmodóra.
Mizandró, Mizandrész király első szülött gyermeke, aki tizenhat évesen, egyetlen éjszaka leforgása alatt végzett mindkét öccsével, és három húgával, két évre a Terneszi szigeteken bujdosott. Tizennyolcadik születésnapján megjelent apja előtt, és annak saját kardjával oltotta ki élete lángját. Egy csapásra népe vezetője lett. Alattvalóinak kínt és dicsőséget ígért. Kínt az ellenszegülőknek, dicsőséget a hűségeseknek. Hatalmas sereget verbuvált, mellyel hódításra indult. Három éve tart a pusztító hadjárat, melyben minden város, minden falu elesett. Most Hanne faluja van soron, Lineki. A völgység legeldugottabb zuga. Három oldalról a Linek hegység meredek falai veszik körül, délről pedig a sebes, és széles Ternesz folyó.
Hidaró titokban tartotta Hanne képességét, kockára téve ezzel életét, hiszen egy álmodó eltitkolása főben járó bűnnek számított. A Boromok és Linekek több száz évre visszatekintő hagyománya, hogy az álmodókat bálványként imádták, szentélyt építve nekik. Ők aztán ott élték le rövid, lidérces életüket. Folyamatos altató teákon tengődve, hogy minden jöttment kívánságát megálmodják. A teák hatása néhány év alatt megtette a dolgát. Az álmodok soha nem élték meg a tíz éves kort. Hidaró mama, kerecsi diófa gyökeréből főzött levessel etette Hannét, hogy elvegye álmait. Így titokban maradhatott, különleges képessége. Most viszont megváltozott minden. A népe, és lakhelye került veszélybe. Nem késlekedhetett tovább. Hidaró, egy hete összehívta a tanácsot, és megosztotta velük hatalmas titkát. Az elöljárók, mikor magukhoz tértek a sokkból, ami az elrejtett álmodó miatt átéltek, higgadtan latolgatták a további lehetőségeket. Egyetértettek abban, hogy Hidaró felelősségre vonását későbbre halasztják, és haladéktalanul meg kell kezdeni Hanne testéből kiüríteni a kerecsi dió hatóanyagát. Ezt az alvás megvonásával tudták felgyorsítani. Hanne hat napja nem aludt.
Mizandró rabszolgái pontom hidat vertek a Terneszre. Legalább egy tucat ácsot elvitt a sodrás, míg egy át tudott úszni a sebes folyón, hogy erős cölöpöket verjen az innenső partra. Utána a híd már egy nap alatt elkészült, és a roppant sereg átmasírozhatott Lineki felé. A falu köré épített cölöp fal kitarthat néhány óráig, de aztán az istenek irgalmazzanak mindenkinek.
Lineki íjászai felsorakoztak, de kissé mulatságosnak hatott szegényes felszerelésük a vérszomjas hordával szemben. Egy olyan kis kereskedő falu mint Lineki, nincs felkészülve háborúra. Deládó, a főnök, minden férfit a főtérre rendelt, bármilyen harcra alkalmas eszközzel. Jöttek kaszával, széna gyűjtő villával, baltával. Csupa hétköznapi munkaeszköz. Az asszonyok és a gyermekek, a szentélyben imádkoztak. Kérték az isteneket, fordítsa vissza Mizandrót, és Hanne gonosz álmaiért esedeztek.
Ám Hanne nem tudott elaludni. Tizenkét szüzet küldtek az ágya mellé, hogy ringassák és kényeztessék. A hódítók már a falu határában portyáztak. Némelyiket megsebesítette egy-egy nyílvessző, de végzetes seb helyett, csak még jobban felingerelte amúgy is vérgőzös hangulatukat. Már úgy festett, minden elvész, mikor Hanne végre elaludt. Néhány pillanatnyi kellemes álomkép után, megjöttek a gonosz álmok.
Karabó volt az első lény. Úgy tekeredett ki a földből, mint valami gigantikus fagyökér. Nyolc karja testére csavarodva. Mikor a karok végre kiszabadultak a talajból, szabadjára kerültek hegyes karmokba végződő ujjai. Úgy szántottak bele Mizandró seregébe, mint fésű, a frissen mosott száraz hajba, nyári délután. Ember magasságú vakond túrások emelkedtek, és kudnák ugráltak ki belőlük. Az arcuk csak egy nagy száj volt, ezer tűhegyes foggal. Embert ettek, és vért köptek. Ahová köptek, ott fertő lett úrrá, néhány pillanat alatt. Aki az elátkozott vérhez hozzáért, elfeketedett és sárrá válva szétfolyt a talajon. A rettegett Mizandró legyőzhetetlen seregének maradékát, az égből alászálló mátionok végezték be. Szárnyas, emberszerű démonok. A sikolyaik bejutva az ellenség fülén át, belülről rothasztotta el a testüket.
A csata néhány percig tartott. Deládó döbbenten szemlélte Hanne hatalmát. Ilyen álmodóról még a krónikák sem beszéltek. Ekkor egy hófehér kanca jelent meg a folyó felől. Magára kapta Mizandrót, és bevágtatott vele Lineki főterére. Ott ledobta hátáról, és egy három fejű gurmánti kutyává változva, csak a parancsra várt, hogy cafatokra tépje a megroppant zsarnokot.
Hanne lépett ki a térre, és miközben végig aludt, Mizandró elé lépett. Szájmozgás nélkül szólt a gonosz hadvezérhez:
– Bűneid, testedre égtek, és világítanak. Ezért én száműzlek az álmaimba. Ott az idők végezetéig vezekelni fogsz. Szenvedni fogsz, mert szenvedést okoztál. Égni fogsz, mert égettél. Ezerszer megölnek, és te ezerszer feltámadsz majd.
Mizandró ekkor porrá omlott, és a port felkapta egy röpke forgószél.
Hanne pedig felébredt.
Vége