Hodos Éva: Tavaszi örvendezés
Egyszeriben mellettem terem, hízelkedve hozzám bújik, puhán a nyakamba csókol. Valami megváltozott benne. Néhány napja ha kiléptem házam ajtaján fázósan húztam össze magamon elnyűtt kardigánomat, hogy még csak hozzám se érjen jeges leheletével, és lám most úgy érzem mindent le kell magamról dobnom, eggyé válnom vele, várva simogasson, becézzen, fülembe suttogja kedveskedő szólamait. A tavaszi szelet izgatottan lesem, és korom előrehaladtával napokkal korábban érzem eljövetelét, mint lány a szerelmesét, tudva úton van kedvese valahol, felé tart. A téli hidegtől már-már megdermedt sejtjeim felolvadását remélem tőle. Érkeztével fázós csontjaim bizalmatlanul mozdulnak a lágy szövetek alatt, ám lehetetlenség figyelmen kívül hagyni, hiszen ott táncol, dudorászik körülöttem. Végül sejtjeim zsibongva, ujjongva rohannak agyamhoz az örömhírrel: érkezik MÁRCIUS a rügyfakasztó, a barkabontogató! Ó, mennyire várom! Felvillan néhány emlékkép régvolt ifjúságomból: a tágas mező szülői házunk előtt, a téli fagyokból éppen csak felengedő, elszáradt fűtorzsok, melyek közt kacagva, bolondozva kergettük egymást az utcabéli gyerekekkel. Mint a hideg végső napjaiban született kiscsikók, akik nem is sejtik, ettől a jelenlegitől egy sokkal szebb, és élhetőbb idő, VILÁG is létezik. Sápadt gyermekarcunkra napok alatt halvány pírt simított a tavasz ujja. Minden apró virágot, rügyet boldog ráfigyeléssel vettünk észre, mintha először látnánk olyat. Gyönyörű tavaszok voltak, akárcsak ez a mostani lesz! Miként lehetséges, hogy minden tavasz más és más, hiszen a természet ismétli önmagát, és mégis… valahányszor elérkezik képes újat észrevenni benne az ember, mintha nagyítóval vizsgálná át képeit! A kor előrehaladtával tágul szemlélődése. Örülni tud az első apró virágnak, kipattanó rügynek a szél kerge táncának… Gyermekként csodálkozik ismét a VILÁG-ra.
Kedves Éva!
Ahogy előre halad a korunk, úgy egyre több mindenre rácsodálkozunk, pedig nem felejtettünk el semmit. Minden, amit eddig a tarsolyunkba gyűjtöttünk ott él bennünk. Egy kis lágy szellő , egy előbújó virág, amit leszakíthatunk, felébreszti bennünk a kíváncsi kisgyereket és az örök ifjúságot. Kedves írásodban ott van a tavasz üzenete. Szeretettel:Karola.
kedves Évi, igazad van, ahogy idősödik az ember, olyan dolgokat is észrevesz, ami mellett korábban simán elhaladt. sőt, nem csak észreveszem, hanem megállok, megcsodálom, néha még beszélek is hozzá, egy vadon kikelt virághoz, aminek magját a sirályok vagy a szél hozta el.. Hát, te ki vagy, hogy kerültél ide, ilyenek… Szomjas vagy, mindjárt megitatlak, mondtam a kaktusznak, ami esővédett helyen élte túl a telet. Tán kezdek meghibbanni, hogy beszélgetek egy kaktusszal? Lehet.. Sajnos volt már, hogy kint hagytam a kertben, jött a hidegebb idő, az eső, és elrohadt.. Igy ősszel ezt a fajtát berakom a terasz sarkába. SzeretettelFgy
Kedves Éva! Minden tavasz más és más. Ahogyan írod. És bizony a kor előrehaladtával jobban tudjuk értékelni a természet szépségeit, jobban örülünk minden apróságnak. Örömmel olvastam kedves soraidat. Itt is megvan az üzenet! Gratulálok. V. E..
Drága Évike, örömmel olvastam írásodat, mert ma volt az a nap, hogy lágy, finom simogatást kaptam a tavaszi széltől. Ráadást is kaptam ám! Szőlőlugasunk alatt az alig levelek közt ágaskodott egy szál szépséges, világoskék színű ibolya. Sajnos az illatát nem érezhettem. Nem mertem megkozkáztatni sem a guggolást, sem a térdelést. Így maradt a „mindent a szemnek”…és a gyermeki öröm, mert akárhány évesek is vagyunk a gyermeki őszinte rácsodálkozás lekünkben van elrejtve, csak elő kell csalogatni. Szeretettel: Kata🌼