Nálunk felé nem módi a hosszú nyár, de azt mondják, az ellentétek erősítik a szabályt. Ilyen a mostani nyár is. Melegen, fagyok nélküli éjszakákkal, csúszott az őszbe. Ősz Asszonya nem hazudtolta meg magát. Első ködös hajnalán kis mínuszt hozott magával, a hegyekben havat szórt.
Aztán az ő ajándéka volt-e az éjszakai földringatás is, azt nem tudom megmondani, de nagyon hatásos volt. Éjjeli két óra tizenegy perckor kiugratott az ágyból, a szoba közepén tébláboltam pizsamásan, kerestem a bújó helyet, nem találtam, mintha nem is otthon lennék – gondoltam. Vacogtak félelmükben könyvespolcom üvegei, kilengett a csillár, növelve félelmemet. Aztán ahogyan kezdődött úgy el is múlt. Nem akartam hinni, mert az eddig átélt földrengéseket mindig utórengések követték. Magamra kapkodtam ruháimat, volt, amit fordítva, de nem törődtem vele, ha futni kell legalább ruha, legyen rajtam. Minden idegszálam a földrengést jellemző morajra, mozgásra, remegésre koncentrált. Végül belefáradtam. Csendes volt minden, a szomszédos házak ablakai is elsötétültek. Könyvet vettem a kezembe olvastam, elbóbiskoltam, újra kezdtem többször is ugyanazt a bekezdést, majd elszenderültem.
Sápadtam, fáradtan, mint az őszi reggel, ébredtem. Egy erős kávét kell innom, mormoltam magamban, forrón, feketén kis cukorral. Párája lassan magamhoz térített.
Kávéval megelevenített gondolataim színes naptáram elé vezetett, s rájöttem, nemsokára, naptáram, csendben átfordul egy más nevű, új lapra, de azelőtt Szent Mihály napján hazahajtják a juhokat a juhászok.
Kiléptem a még hűvös teraszra. Terveket szövögettem aznapra.
A házimunkát nem számítottam ide. Kémleltem a kék ég útjait, amik kihaltnak tűntek. Elmentek vándoraink, csak egy- egy galamb, gerle vagy szürke veréb köröz az ég alatt.
A grupp virágai lehajtották fejüket, csak a krizantémok virulnak. A fák alatti levélszőnyeg még vékony, foltos, rongyos. A környék gyerekei minden nap meglátogatják a későn érő almafát. Lopva körülnéznek, felkapkodják a lehullott kicsiny, jóízű almákat és boldogan tovább szaladnak.
Talán az öregedés, a gyorsan szaladó idő kényszerű szorítása ösztökél írásra, hogy ne maradjon semmi kimondatlan.
Közben a Nap teraszunkra pillant, csábít, hiszen még melegít, és ki tudja, meddig ülhetek még ki?
A napsütötte teraszunkon az elmaradhatatlan jegyzetfüzetembe, plajbászommal, pattintottam ki mostani életemből ezt a kis szilánkot.
Balázsi-Pál Etel
2016-09-28
Kedves Etel!
Örömmel olvastam kis gondolatsorodat. Valóban kicsit borongósan fogadjuk az őszt.Talán azért mert minket is emlékeztet arra, hogy lassan elkopik az a nyári fényesség ami ránk telepedett alig pár hete….
Szeretettel olvastalak: Jártó Róza /mami/