Kicsi Dé paradicsomlevest kért ebédre.
Közben a betűtészta betűit rakosgatta.
– És ez meg milyen betű? Látod te is, hogy olyan, mint egy fáradt, botjához támaszkodó, vénséges vén hóember?
– Látom. Tényleg úgy néz ki! Nos, ő a B betű.
– De jó! B – mint betűtészta! Juj, de jó ötletem támadt, kitalálok róla egy mesét neked, jó?
– Ó, az nagyon jó lesz, köszönöm.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy betűtészta. B volt a neve, és magányosan hevert az asztal alatt.
Azt gondolta, vándorútra indul, hátha barátokat talál magának.
Találkozott egy cicával.
– Mondd cica, nem láttál errefelé más betűtésztákat?
De a cica csak ennyit mondott, mikor ránézett: – Miau! – és éhesen megnyalta a bajszát, majd lustán elterpeszkedve mosakodni kezdett.
Csöngettek. A kisfiú kinyitotta az ajtót, a hirtelen támadt huzat pedig a vendég elé sodorta Bét.
Őt is megkérdezte: – Mondd kiskutya, nem láttál errefelé más betűtésztákat?
De a kiskutya csak ennyit mondott: – Vau! Vau! – és csodálkozva nézte az icirinci picirinci kis betűtésztát. Nyilván arra gondolt: – Vau, elment az eszem? Mióta tud beszélni egy betűtészta?
A kisfiú fölvette Bét a kőről, és az asztalra tette.
– Pihenj egyet, te kis vándor! Látom, hogy nagyon sovány vagy és picike. Mindjárt kész lesz a paradicsomleves, ugye te is szereted, mint a társaid? Hamarosan ebédelhetsz, meglátod, nagyon finom ám!
Kisfiú kiszórta a többi tésztát B mellé a dobozból, és sorra bemutatta neki őket.
– Látod, ő T – olyan, mint egy tető, esik eső, aláállok.
– Ez meg itt O – így sírnak fel a kisbabák, akik az Á-t jobban szeretik, mert azt tovább bömbölik.
– Ez a P – olyan, mintha egy buborék lenne egy szívószál végén… jaj, mindjárt kipukkad! Hihi!
A paradicsomleves eközben, főtt, fődögélt, elkészült. Bugyborékolt a sok nevetéstől. Hogy miket tud mondani ez a kisfiú!
Majdnem kifutott a fazékból, annyira megdagadt jókedvében.
– Betűtészták! Kész az ebéd, jó étvágyat mindnyájatoknak! Jut is, marad is, egyetek csak, amennyi belétek fér.
A kis picike, éhes és szomjas, száraz kis B örömmel vetette bele magát a levesbe. Csak evett, csak evett, és a pociját úgy teletömte, hogy háromszorosára dagadt, majdnem kipukkadt, úgy jóllakott.
Itt a vége, és ne fuss el véle – fogj te is egy kanalat, merek a levesből neked is, nemcsak magamnak.
– Hihi, tetszett? Elmeséljem neked mesésebben?
Köszönöm, kedves Maria. Ez a kis pici fiúcska a mindenem, hihetetlenül élénk a fantáziája! Mindig öröm, ha láthatom és beszélgethetek vele. Napokra feltölt energiával egy-egy találkozás. 🙂
Örömmel időztem a mesédnél!
Maria
Kedves Róza (mami), köszönöm, hogy elolvastad. 🙂
Kedves Pilla!
Jól eset a meséd. Adtál is egy ötletet. Holnap paradicsomlevest főzök betűtésztával.
Szeretettel olvastam mesédet: Jártó Róza /mami/