A róka, a farkas és a ló

Egyszer volt, hol nem volt, amikor még a róka meg a farkas nem haragudtak egymásra, akkor még együtt is jártak portyázni. A róka a ravaszságát adta, míg a farkas félelmetes fogai jelentették a hatalmat számukra. Rendre tőrbe csalták áldozatukat, és közös erővel végeztek vele.
Most is ott éltek a meseszép erdőben, ahol az apróbb állatok rettegtek tőlük, s ahol megjelentek néma csend támadt, mindenki menedékébe húzódott, hogy elkerülje a félelmetes párost. Az erdő mellett viszont selymes rét vonzotta a legelő állatfajokat, akik csoportostul legelésztek is ottan, vigyázva, hogy egy-egy meggondolatlanabb ifjonc közülük ne kerüljön túl messze a csordától, s ne váljon táplálékául a gyakran megjelenő rókának és farkasnak.
Volt azonban egy éppen felserdült csikó, aki egyedül látogatta a bársonyos mezőt, s nyargalászott vígan a lágy tejes fűben, meghempergőzött a harmatban. A Nap sugaraival kergetőzött, felhők árnyékát ugrálta át. Hosszú vágtákat csapott, hogy megmutassa a többi állatnak, milyen erős, milyen bátor, s hogy futása a széllel vetekszik.
Az erdő és a mező határában pedig volt egy gödör, tele vízzel. Ezt még korábban vadászó őseink ásták kútnak, csak hát az évek multával már nem használták. Ehhez a vízszemhez járt el szomját oltani a ló is, előtte azonban sokáig bámulta kecses lábait, izmos hátát, vagyis gyönyörködött magában.
A róka és a farkas, miután az erdőben már mindenki megtanulta a nevét, gyakran kilopóztak a mezőre is újabb préda után nézve. Megfigyelték a lovat is, hogy mikor, merre jár, és fondorlatos tervet agyaltak ki ellene…
A ló éppen a víznél nézegette magát, mikor megjelent a két beste. Meghúzták magukat egy bokorban, ami a víz mellett állt, és onnét szólt a róka elváltoztatva hangját:
– Gyere közelebb hozzám, Te gyönyörű lovacska, ilyen szépet még nem is láttam – mondta, mintha ő lenne a vízszem tündére.
A ló meglepődött a beszédet hallva, de hízelgett a szó hiúságának, így hát közelebb lépett. Egészen a víz fölé hajolva kereste a hangot. Ekkor a farkas mögéje ugrott egy másik bokorból, és belelökte a vízbe a lovat. A ló nyakig belemerült a vízbe, de kimászni nem tudott, mert nagyon meredek volt a kút pereme. De ahhoz elég erős volt, hogy még fenn tartsa magát. A két gonosz előlépett és dörzsölgette a tenyerét, hogy milyen jó fogásuk van. A ló közben egyre gyengült a kapálózásban, majd megszólalt:
– Ha meg akartok enni, hát legyen úgy. Nekem mindegy, hogy belefulladok a vízbe vagy felfaltok. De ha lemerülök a víz fenekére, akkor nem laktok jól! Úgyhogy húzzatok ki inkább!
Több sem kellett nekik, nagy erőlködéssel a partra vonszolták az elfáradt csikót. Már éppen neki láttak volna, mikor a ló újra megszólalt:
– Csak nem akartok elölről, a fejemtől kezdve befalni, hogy én is lássam. Legalább a hátsóm felől kezdjétek!
A róka és a farkas így a ló mögé lopakodott és már tátották is a pofájukat, mikor a földön fekvő lovacska hátsó lábaival kíméletlenül hátrarúgott, úgyhogy a két vérszomjas állat fogai csak úgy záporoztak ki a nyitott szájukon. A jól irányzott rúgás a két beste dögöt pedig a vízbe küldte, úgy hogy még ma is ott kapálóznak a vízben, ha azóta valaki ki nem merítette őket. A zsenge húsok helyett, pedig attól kezdve csak krumplipürét ehettek.

“A róka, a farkas és a ló” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kedves Zsolt!

    Nagyon tetszett történeted. Igazi tanmese aminek a tanúsága, hogy csak azért mert szépséges egy lovacska azért még nem kell belelökni a kútba….vagy valami hasonló.

    Jót szórakoztam. Szeretettel: Jártó Róza /mami/

Szólj hozzá!