ÉLETKÉPEK (A villamoson)

A hatos villamos csikorogva, csörömpölve rótta útját a Körúton. Az emberek egykedvűen, fáradtan bámészkodtak az ablakokon kifelé.
A csukló részen egy óvodáskorú, barna loknis kislány ült az édesanyja ölében:
– Elhiszed Anyuci, hogy tudok már olvasni?
– Olvasni? Te? Hiszen még nem is jársz iskolába!
– Az, mindegy! Az a fő, hogy már tudok olvasni! Persze, nem mindent, mert a sö-betűt még el szoktam rontani, meg a tö-betű sem jut mindig az eszembe…
– Hihetetlen! Az óvó néni tanított meg?
– Á, csak úgy! Sokat nézegettem a mesekönyvet, aztán, csak úgy jött! Nem hiszed?
– Nos, hogy őszinte legyek…
– Akkor figyúzz anyuci! Most áll a tuja, ott szemben az van kiírva, hogy: vi-rág. Mellette pedig, hogy: cse-me-ge. Jól mondtam?
– Persze! Nagyon ügyes vagy! – mondta neki és büszkén nézett körül. (Hiába, nem szokványos, hogy óvodások folya-matosan /vagy majdnem folyamatosan/ olvassanak!).
– Anyuci! Kérdezhetek valamit? – szólalt meg hirtelen a kis loknis.
– Mondjad, picinyem! – bíztatta az anyja.
– Te is alkoholista vagy?
Az asszony hirtelen elvörösödött (szinte belilult a feje), kapta a gyereket, s az éppen nyíló ajtón szinte kiugrott a vil-lamosból.
Nekem amúgy is ott kellett leszállnom, kíváncsi voltam, mit tesz az asszony, hiszen kislánya szájából nem egy szokványos kérdés hangzott el. Nos, először is, többször, egymás után, nagy levegőt vett, hogy lenyugodjon. Mikor már visszatért a normális pulzusa, és arcszíne, újra mélyre szívta a levegőt, majd fojtott szavakkal kérdezte:
– Olgicám! Honnan vetted ezt a csacsiságot? Tudod te egyáltalán, mit jelent ez a szó?
– Én nem tudom, de sejtem!
– Igen? Akkor mit sejtesz?
– Tudod, Anyuci, az óvó néni behívatta a Gyuluska anyukáját az oviba…
– Behívatta? Aztán miért?
– Hát ez az! Azt mondta neki: – SZÉP kis anya maga! Egy alkoholista!
– Nem értelek kislányom! Hogy jövök én a Gyuluska anyukájához?
– Tudod, te sokkal SZEBB vagy!