Szeretetéhség
Nagyfiú vagyok! Anya mondta, hogy én már hatéves nagyfiú vagyok! Meg azt is, hogy foglaljam el magam, ne kapaszkodjak a szoknyájába! Nem is tudnék, mert ál-landón nadrágban jár! Anyának dolga van, a nappaliban kávézik a barátnőivel! Bez-zeg én nem lehetek a barátnőmmel, mert ma nem kellett óvodába menni! Egyébként is Sárika egész héten Sóskafalván lesz a nagyanyjánál. Hol van Sóskafalva? Biztosan Spenótörs mellett! Én is szívesen elmennék a Nagyikához Csengődre, de engem nem visznek el. Azt mondta Anya, nagyon messzire van tőlünk,
Bizony ám, én már tudom az ábécét, és elszámolok ötvenig! Nagyika szerint nekem nincs gyerekkorom, mert az óvodában angolul tanulok, meg járok zongoraórára és karatézni is. Szerinte jobb lenne, ha fociznék, meg fára másznék, szaladgálnék a parkban, vagy hétvégeken kirándulni mennék a szüleimmel a közeli erdőbe, hogy jó levegőn legyek, és nem ülnék naphosszat a szobámban klimpírozni vagy a számító-gépet nyomkodni. Apa megnyugtatta, hogy ma már más a módi, és tabletet vegyen a születésnapomra. De Nagyika szófogadatlan volt, mert rollert vett, amivel elestem a parkban és lement a térdemről a glazúr. Akkor Anya levitte a pincébe a rollert, s meghirdette a Jófogáson. Szerintem már eladta, csak nem meri elmondani. Előttem is titkolja.
Unatkozom! Megszámoltam, éppen harminckét plüss állat sorakozik a szobán falá-ra erősített polcokon, akikkel minden nap beszélgetek. Igazából a kajla fülű nyuszit szeretem, mert elfér mellettem a zongoraszéken, és bólogat, ha hamisan játszom. Karatézni is eljön velem, ám edzésen nem merem kivenni a hátizsákomból, mert az edzőm haragszik érte. Nagyfiú ne babázzon! Miért nem tudja Pityu bácsi, hogy a kajla fülű nem baba, hanem nyuszi?
Furcsák a felnőttek! Azt hiszik, hogy mi semmit sem látunk, semmit sem hallunk és mindent elhiszünk nekik. Azt is, hogy amint lesz ideje, Anya elvisz kirándulni, Apá-val pedig elmegyünk egy kézilabda meccsre. Csakhogy sosincs idejük, még arra sem érnek rá, hogy este meséljenek nekem. Bezzeg Sárika édesanyja ráér mesét olvasni, édesapja pedig rendszerint elviszi az állatkertbe, vagy a füvészkertbe. Lehet, hogy ők nem dolgoznak? Apa sokat dolgozik, állítólag Anya is, ezért nem érnek rá velem foglalkozni. Azt hajtogatják, hogy miattam kell nekik húzni az igát, bár nem tudom, az mit jelent, mert sohasem húznak semmit, még az autónkat is tolják, ha lerobban.
Anya nem főz, reggelire és vacsorára hideget eszünk, hétvégén azonban étteremben ebédelünk, vagy rendelünk házhozszállítást. Úgy szeretem a betűtésztás paradicsom-levest, amit Nagyika készít, és a pásztortarhonyát is, amit a Nagyika főz! Szüleim egyiket sem szeretik, mert mindkettő hizlal, és ég a gyomruk tőle, egyébként sincs benne hús, a nélkül pedig nem lehet jól lakni. Nem értem, miért jobb az ananászos csirke vagy a sütőtök leves? Legutóbb gyorsétteremben ebédeltünk és kiütést kaptam a hamburgertől. Nagyon mérges lett Apa, és azt mondta, ezután kizárólag étterembe megyünk, a két utcával arrébb lévő Kék Szárcsába. Ott meg ételmérgezést kaptam a tejszínes levestől. Megijedt Anya és megígérte, hogy ezután azt választok az étlapról, amit csak akarok. Apa meg Anyával kiabált, hogy igazán megtanulhatna főzni!
Unatkozom! Bizonyára azért, mert nagyfiú vagyok! Nézhetném a televíziót, mert kaptam egy lapos nagy képernyőset, de csak a rajzfilm csatornákat mutatja! Az meg nem érdekel!
Megnézem, mit csinálnak Anyáék! Csendben kilopakodok a folyosóra, onnan a korláton át lelátok a földszinti nappaliba. Hű, de sok pohár van az asztalon! Miért nevet hangosan Lili néni? Viccet mesélt Móni néni? Alma néni nem figyel rájuk, habzsolja a tortát. Nekem nem szabad így ennem, mert rám szólnak. Bezzeg a felnőt-teknek mindent szabad!
Hat italos üveg szorong a kerekes italkocsin, akkor pedig sokáig mulatnak. Állító-lag Apa vidéki kiküldetésben van, és csak holnap este jön haza. Addig Anyának nem lesz ideje rám! Úgysem hiányzom neki!
Visszalopakodok a szobámba. Nagyfiú vagyok, egyedül is fel tudok öltözni. A há-tizsákomba begyömöszölöm a kajla fülű nyulamat és a pizsamámat. Felveszem a vastag dzsekimet, sapkát teszek a fejemre és nyakamra tekerem a sálat. Sportcipőbe bújtatom a lábam, bár az eléggé hideg ebben az időben, de nem érdekes. Hátamra veszem a hátizsákot és fürdőszobából a tapétaajtón át csigalépcsőn lejutok egészen a garázsig, ahonnan egy gombnyomással kinyitom a kaput. Hohó! A sarokban ott áll pléddel letakarva a rollerem! Azzal megyek Piri nénihez! Nem lakhat olyan messze! Mi a második „A” kerületben lakunk, ő meg az „A” nélküliben. Nincs messze, csak három buszmegálló. Ha meg elfáradok, felszállok a buszra!
A Nagyikám után én Piri nénit szeretem a legjobban! Minden nap értem jön az óvodába, elvisz a zongoraórára vagy karatézni. Állandóan dicsér és sokat beszélge-tünk. Ő tanít olvasni és számolni, mert nyugdíjas tanár néni. Ha elfáradok, átölelhe-tem, és megsimogatja a buksimat. Amikor Anyáék későn érnek haza, nála vagyok a Templom utcában, egy picike földszintes házban. . Süt nekem palacsintát, ami majd-nem olyan finom, mint a Nagyikámé. Neki elmondhatom, hogy nem szeretek karatéz-ni, csak Apa ragaszkodik hozzá, hogy sportoljak, mert akkor meg tudom védeni ma-gam. Nem értem, mert engem nem bánt senki.
Süt a Nap! Hideg szél rázza az útszéli fák ágait. Kicsit fázom, de majd felmeleg-szem a rolleren! Hajrá!
Leérek a buszmegállóhoz. Kifulladok. Leülök és megvárom a buszt, azzal gyorsab-ban haladok.
Piri néni azt is mondta, sohase álljak szóba idegenekkel. Ha eltévednék, kérjek se-gítséget egy rendőr bácsitól vagy egy idősebb nénitől. Senki sincs a megállóban. Fá-zom.
Ni, csak! A szemben lévő ház emeleti ablakából figyel valaki. Nem látott még kis-fiút?
Nem tudom pontosan, hol vagyok, mert egyedül nem közlekedhetek. Anyáék ko-csival járnak. Venni akartak Piri néninek is egy kis kocsit, hogy ne buszozzunk, de ő nem akarta, mert nincs jogosítványa. Így aztán vele békávézunk.
Szirénázva jön egy rendőrautó. Megáll előttem. Kiszáll belőle egy rendőr bácsi. Mosolygós, kék a szeme.
– Szervusz, kisfiú! Egyedül vagy?
– Csókolom! Igen.
– Hogy hívnak?
– Szirtes Patrik.
– Hány éves vagy?
– Hatéves nagyfiú vagyok!
– Hol laksz?
– Piri néninél a Templom utcában.
– Hol laknak a szüleid?
– Otthon.
– Hol van az otthon?
– Piri nénihez akarok menni!
Majdnem sírok. De nem merek sírni, mert nagyfiú vagyok.
Kiszáll a kocsiból a másik rendőr bácsi is.
– Ne vacakolj Béla! Ültesd be a gyereket, bevisszük az őrsre! Mindjárt lejár a mun-kaidőnk!
– Nyugodj le! Hazavisszük. Mondd csak, Patrik, megismered Piri néni házát?
– Igen.
– No, hozd a rollert, elviszünk hozzá!
Nagyon kedves a kék szemű rendőr bácsi. Mellém ül a hátsó ülésre. Lassan me-gyünk végig a Templom utcán.
– Tessék nézni! Az a kis ház ott a sarkon! Az a Piri nénié!
Hármat kell csengetni, mire kijön a házból Piri néni.
– Mi történt, Patrik?!
Nyakába ugrok és folynak a könnyeim. Szorosan átkarolom, nehogy letegyen. Nem hallom, miről beszélgetnek a rendőr bácsikkal. Bejönnek velünk a házba és hozzák a rolleremet is. Piri néni megkínálja őket kávéval és megmutatja nekik a legókat, ami-ket ő vett nekem, hogy tudjak mivel játszani, ha nála vagyok. Pisilnem kell. Kime-gyek a fürdőszobába, mire visszajövök, a rendőr bácsik már nincsenek itt.
– Megmostad a kezed, kisfiam? Gyere, ülj le az asztalhoz. Melegítek neked zöld-borsó főzeléket. Hány fasírtot kérsz hozzá?
Honnan tudja Piri néni, hogy éhes vagyok? Finom a főzelék. Két fasírtot is eszek hozzá.
– Köszönöm az uzsonnát.
– Egészségedre, Patrik!
Megsimogatja a buksimat, amikor elveszi előlem az üres tányért.
– Gyere, kisfiam, bekuckózunk a szobába és elmeséled, mi történt veled. Rendben?
– Elhoztam a pizsamámat és a kajla fülű nyuszimat. Piri néni, lakhatok itt nálad?
Magához ölel és rám potyognak a könnyei.
– Később megbeszéljük! – suttogja. – Pihenj egy kicsit, Patrik! Bizonyára elfáradtál.
Hozza a kispárnámat és a plédemet,. Lefektet a megszokott helyemre. Kimegy a konyhába. Mielőtt elalszom, még hallom, amint telefonon beszél Anyával. Ma itt alhatok nála.
Hátha holnap sem kell hazamennem!