A napok szelíd könnyedséggel hullámzanak a fényben. Színt játszik a nagy varázsló, a légben fénylő vonalak és ragyogó porfelhőcskék költögetik az amúgy is éber fantáziát. Oly könnyű körös-körül a világ, hogy bármit, fát, bokrot, kertet, templomtornyot is elbírnál a tenyeredben. Egy meghitt párafátyol csodás melegében elenged a test minden bánatot, s puha sejtések rejteke lesz a lélek.
Virágok érlelik gyümölcseiket, s lángoló vörösben ég a galagonya sárguló lombok ölén. Narancs lámpionvirágokkal pepecsel a szellő, s az őszrózsák tarka ruhákban ragyognak. Még éget a Nap, de a levegőben már ott bujkál a búcsú ígérete.
Aztán egy reggelen megérzed. Még nincs hideg, a szél is pihen, minden olyan mint tegnap, és mégis más. Fehér fényben ökörnyál lebeg, s érzed, oda az igézet. Megtört a varázs, visszavonhatatlanul itt az Ősz.
Megérint egy finom lehelet- sejtelem, az elmúlás közelsége.
Zelenka Brigitta
Bielefeld, 2018. Földanya hava (szeptember)
"Megérint egy finom lehelet- sejtelem, az elmúlás közelsége."
Érzelemgazdag, szép gondolatok.
Szeretettel: Rita(f)
Drága Gitta! Az érzések rejtelmes közvetítése pompásan lejön ebben a rövidke írásodban.
Talán ez a csúcsmondata ennek az érzéskavalkádnak:
"… puha sejtések rejteke lesz a lélek."
Na, és igen. Ilyen az ősz hangulata! Gratulálok!(f)