Fehér mesék – Második történet

Ki hozza a karácsonyfát.
Egy régi történet
Amely velem esett meg….. ötven évvel ezelőtt.

Már közeledett a várva várt ünnep, és mindenki készült a Karácsonyra.

A kis völgyben fekvő falu olyan volt, mint egy porcukorral behintett mesebeli falucska, csak a lomhán füstölgő kéményekből kiáramló kékesszürke füstből lehetett gondolni, hogy a házikókban serény élet folyik. Az emberek készültek a szép ünnepre.
Csak néha, itt-ott tűnt fel egy csilingelő lovasszán, kucsmás, bundás emberekkel, hidegtől pirosló arccal siettek nagyon valahová.
Takaros, hóval betakart kis házikó állott a falu közepén, a meghitt nyugalom hona, a nagyszülők háza.
Egy kisfiú ült a sparhelt melletti padon, és figyelte a serénykedő nagyszülőket, akik sütöttek, főztek, a papa fát hordott be, hogy ha hamar beesteledik már ne kelljen kimenni a kamrába tüzelőért.

– No kisunokám? – kérdezte az öreg. – Várod már a Jézuskát?
A kisfiú, tízéves legényke, elmosolyodott.
– Én már nem, mert nem is a Jézuska hozza a karácsonyfát.
– Ezt miből gondolod? – kérdezte a nagymama megrökönyödve.
– Az iskolában tanultuk, hogy a felnőttek díszítik a fenyőfát, és jobb ha a gyerekek is segítenek a fa díszítésében, de már nem is jó, ha karácsonyfának hívjuk, hanem közösségi fa a neve.
A két kis öreg összenézett, és szép csendesen megebédeltek. Csak, néha-néha csóválgatták fejüket rosszallóan.
Ebéd után, a papa hívta az unokát, hogy menjenek ki a nem messze lévő kiserdőbe, hogy azért ők se maradjanak fenyőfa nélkül, ha már a Jézuska nem hoz, legalább ők díszítsenek fel egy fát.

Beöltöztek, mert hideg volt, és nagy hó. Sapka, sál, kabát, csizma. A talpuk alatt ropogott a friss hó, miközben mind beljebb mentek az erdőbe.
A papa a karjára akasztotta a megreszelt kézi fűrészt, hogy azzal könnyebben kivágják majd a kiválasztott fenyőfát.
Láttak is útközben sok-sok fát, de a papa értő szeme mindegyikre mondott valamit.
Ez kicsi, ez görbe, ez túl nagy, ez eléggé ritka, és ez meg már túl nagy kettőnknek, hogy hazacipeljük.
Tellett az idő, már kezdett sötétedni, és a fiúcska fázott is a hidegben.

– Menjünk haza! – javasolta a nagyapa – Otthon legalább meleg lesz!
– És a fa? – aggódott a gyerek.
– Hát az nem lesz, úgysem hiszel a Jézuskában.

Mire hazaértek már esteledett. A meleg konyhában levetkőztek és felmelegítették átfázott ujjaikat, és érezték a tűz jótékony melegét.

Egyszer csak a kisfiú halk neszezést hallott a szobából, mintha csendben kisuhant volna valaki. Utána halk csengőszó csendült, és fényesség áradt ki a szoba üvegajtaján.
A gyerek beóvakodott a szobába, és ott pompázott teljes valóságában a szép, hatalmas, fénytől ragyogó karácsonyfa.
Mind a hárman az örömtől könnyes szemmel álltak a megtestesült csoda előtt.
A kisfiú megszeppenve nézte a csodálatos fát, és már elhitte az égi jelenést.
Hálával nézett a két kis öregre, akik örültek annak, hogy az unokájuk milyen boldog.

S mikor már felnőtt volt, és gyerekei lettek, ő állította a fényes fenyőfát, és az átváltozott karácsonyfává minden évben, karácsony estéjén.
S együtt énekelték a szép dalt: Mennyből az Angyal. Eljött hozzátok.

“Fehér mesék – Második történet” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Tollforgató!

    Meghatóan szép a történeted. Szeretettel olvastam minden sorát!

    Jártó Róza /mami/

  2. Kedves kis történet. Addig jó amíg a gyerekek hisznek az Angyalkákban, a Mikulásban. Addig még tisztalelkű gyerekek. Jó volt olvasni kis történetedet.
    Üdvözlettel,
    Etel

Szólj hozzá!