Az időutazás egy létező dolog, csak épp nem abban a formában, ahogy a Vissza a jövőbe című filmben ábrázolják. Ennek egyik oka, hogy valójában csak a múlt irányába működik a dolog, és nem élünk át újra semmit testközelből.
Eszköze 2 dolog lehet: az egyik a történelemkönyv, a napló vagy igazából bármilyen könyv és írásos emlék, a másik pedig a telefonok, számítógépek és egyéb technológiai eszközök galériái amelyek egyaránt hordoznak képet eseményekről, illetve arról, hogy milyen volt az akkori világ és az adott személy(ek) állapota.
Korántsem annyira menő dolog, mint aminek elsőre hangzik: az előbbi eszköz esetébben azért nem, mert valószínűleg az utazás vége az lesz, hogy dolgozatban visszakérdeznek egy rakás dátumot, aminek ha csak születésedkor nem lettél fotografikus memóriával megáldva mint a Sheldon Cooper, jobb esetben emlékszel majd a felére, a másiknál meg azért nem, mert…tudod mit inkább megmutatom:
Például amikor porszívózúgásra kelsz, miközben azt sem tudod, hol vagy és az utolsó dolog amire még vajnyi haloványan emlékszel, csupán egy villanás, majd jön a haverod és az alig kinyílt csípalepte szemedbe tol egy igencsak irritatív képernyőfényű eszközt, aztán mikor felteszed a kérdést, hogy ez mégis mi a teherbe vert megyszesz, azt választ kapod hogy: egy kis időutazás. Ezután pedig végignézel egy premier plánban felvett dokumentumfilmet arról, hogy a tegnapi veretős folyamán hogyan folytattál intim viszonyt a nagyijának a kedvenc vázájával, hogy aztán rágyere hogy a nagynak hitt szerszám valójában igencsak apró és ronda, pár aspektusból újraértékeld az egész életed, és elbúcsúzz nemcsak a korábbi hanem a jövőbeni álmaidtól is és elkezdj imádkozni, hogy legalább kényelmes legyen az árok vagy a híd alatti pad.
Vagy ott van az, amikor ugyanez az egy kis időutazás szókapcsolat anyád szájából hangzik el: hát ő sem arra gondol, hogy vett volna neked egy Delorient, hanem valószínűleg előkotorta a kínos gyerekkori fotóid, ahol még annyira se voltál szép mint most, mert még hajra sem telt, azok közül is természetesen a bilin ülőset, melyik másikat, és közben reménykedsz, hogy ezzel együtt az akkori vizelet és székletmintádat már nem őrizte meg, vagy ami mégrosszabb, amikor előránt egy videót, ahol épp artikulálatlan operettet adsz elő egy igencsak túlerőltetett hangfalat túlkiabálva mert nem vagy tudatában annak, hogy az énekhangodnál még a Vezúv is kevésbé pusztító, sőt ha őszinték akarunk lenni, a beszédhangodnál is, vagy ami a legrosszabb ha az előbbit még megfűszerezi a kamaszkori fotóiddal is, első pati, első és baromira félresikerült borotválkozás, első magömlés végterméke az első boxeren amiről csak remélheted hogy nincs meg megfogható formában is, elfuserált ballagási fotó egy rakás ostoba faékkel akikhez csupán papíron volt közöd… vuaaaj elég csak rágondolni ezekre ahhoz, hogy kijöjjön az ember piromániája.
Ja meg persze az emberi álomvilág is egy olyan, ami vissza tud repíteni a múltba, például arra a napra, amikor a kedvenc tancinénid, a Babi néni megtépte a hajad, mert a mínusz ixezer fokban mertél sapkát húzni a fejedre a március 15-ei nagyjainkról való megemlékezés során, hogy ne kelljen majd egy esetleges megfázás miatt betegen fetrengni két hétig, vagy amikor csak azért kaptál majdnem szaktanárit mert jajj a táskád a padon volt.
Ezek után, hogy már tudod, hogy volt benne részed korábban, csak nem tudtál róla, van e még kedved egy kis időutazáshoz? Ne válaszolj, költői kérdés
