Csak fekszem a járdán
Én nem válaszolok, hiába szóltok hozzám. Én… én csak fekszem a járdán, és azt hiszem, nem hallok semmit. Ájultan levegőt is alig kap az ember. Mini kóma, sérülnek az agysejtek, hogy miket mondtok nekem, vagy rólam, mellettem menve el, ha hallom is, nem tiszta, hogy valóság-e, vagy csak álmodom. Testem gubójából pille lelkem kiszabadult, riadtan röpköd testem felett – és… nem érti az embereket:
– Fúj, fényes nappal tökrészegen heverni az utcán!
– Drágám, én… félek, hátha csak rosszul van szegény, itt van a mobilod? Hívjunk mentőt!
– Meg vagy te bolondulva, asszony! Csak nem fogom egy részeg alak miatt használni a mobilomat, amikor úgyis olyan magasak a percdíjak!
– Nagymama! Ez… ez egy halott bácsi?
– De szemét! Jobb helyet is választhatott volna az öngyilkosságra! Errefelé hozza haza a feleségem a gyereket az óvodából…
– Mit gondolsz, meghalt? Az a nagy vértócsa a fejénél… jujj, de izgi, még sosem láttam hullát!
– Nem tudom, szívem, de még egy smár és tűnj el, pár perc és jön a nejem…
– Mintha szegény drága, megboldogult uramat látnám! De sokszor nem talált haza ő sem a kocsmából!
Kiről beszélnek? És miért nem fektetik azt a részeget egy padra? Hideg van, jeges az út a vastag hótakaró alatt… még megfázik a szerencsétlen! De hol? Nem látok, csak a hangokat hallom. Jaj, a fejem! Hiába voltam óvatos, nem takarítják a járdákat… emlékszem… egy üveg borért mentem a boltba, hogy ne üres kézzel menjek a buliba… fehéret? Vöröset? Mit is akartam… Tokaji aszú, ez az! Ezt említette Enikő, hogy mennyire szereti! Jó illata van, igen… nem szoktam inni, de ezt az illatot most úgy megkóstolnám! Hideg van… a szesz melegít, azt mondják…
– Itt vagyok, anya! Azt mondta a boltos bácsi, pár perc múlva itt a mentő. Még miben segíthetnénk? Nézd! Kinyitotta a szemét, anya, de örülök!
– Ne tessék félni, hallotta, rögtön jön a mentő, tartson ki! Szorítsa meg a kezem, ha hall engem, jó? Hideg a keze… ugye fázik? Rettenetes hideg van! Na, várjon kicsit, leveszem a kabátom…
– Maguk bolondok! Mit foglalkoznak ezzel a részeges alakkal?
– Ahhoz magának nincs köze, mint ahogyan szíve sem, és szeme sem, hát nem látja, hogy nem részeg?! Maga szerint egy hajléktalan alkoholista tokaji aszút vedel, aminek a kedvéért még ki is öltözik?! Miből? Nem mondaná meg? Használja a fejét, vagy tűnjön innen, amíg szépen mondom!
Ó! Hiszen… én is… tokaji aszú… Enikő… jaj, a fejem… milyen korán sötétedik ma! Elkések, jaj, a fejem… mennem kell… mért nem tudok mozdulni?! Fáradt vagyok… befűtöttem, de jó… meleg… de jó…
– Önök hívtak ki minket? Föl kell vennünk az adataikat, addig is, míg a mentő megérkezik.
– Nem mi, hanem a szemközti boltba beküldtem a kislányomat, és ők. Úgy látom, eszméleténél van, beszélek hozzá, és mintha megszorította volna a kezem válaszul. Nem mozdítottuk, csak rátettem a kabátomat, ne fázzon annyira. Beüthette a fejét, de nagyon, amikor elesett ezen a csúszós úton… khm… tudja, zsindely… nehogy megfázzon a kicsi is, ugye ért?
– Értem, asszonyom… Ügyes kislány vagy! Segítettél, ez nagyon szép. Gyere, fogd ezt a tollat és papírt, de nagyon vigyázz rá, én csak elfelejteném, hova is tettem, ugye segítesz? Gyere, megengedem, hogy beülj a rendőrautóba…
– Anya, mehetek? Nem baj, ha egyedül vigyázol a bácsira? Még sosem ültem rendőrautóban!
– Menj csak kicsim, ügyes voltál, büszke vagyok rád!
– Kérem, ne hagyja el magát, már halljuk a mentőt, hallja? Beszéljen, beszélgessünk kicsit, nem lesz semmi baj! Kicsit megütötte a fejét, de majd bekötözik. Látom, jó ízlése van, tudja, én is szeretem a tokaji borokat – hát ez sajnos összetört, amikor elesett. Látom, készült valahova, milyen elegáns, hallja, amit mondok? Ha igen, adjon jelet, próbálja meg kinyitni a szemét, vagy szorítsa meg a kezemet! Így, ügyes, jól van… tartson ki, fiam, most fordult be a mentő az utca végén, ugye hallja?
– Szerinted meghalt már?
– Bolond vagy! Hát nem láttad, hogy az előbb kinyitotta a szemét? Te ökör, szerinted pislog egy hulla?
– Oszoljanak, emberek, nincs itt semmi látnivaló! Adjanak utat a mentősöknek! Ha felismerte valaki az illetőt, vagy látta mi történt, maradjon, jegyzőkönyvet kell fölvennünk, a többiek menjenek a dolgukra. Na menjenek már, emberek, menjenek!
– Kérem, szeretnék maradni, még soha nem láttam hullát!
– Menjen innen, nem szégyelli magát? A mentősök mindent bevetve az életéért küzdenek a szerencsétlen sérültnek, maga meg a halálát akarja látni?! Mit érezne, ha a maga rokonával történne ugyanez?!
– Csak fekszem a járdán… lelkem egyre könnyebb súlyú testem fölött lebegve szemléli az eseményeket. Tompul a hallásom, szememre hártyaként borul a homály. Ruháimat megbontják, zsebeimben igazolvány után matatnak. A boltos igazolja, hogy nála vettem a bort… izgatott, egyszerű lélek, nem állt sosem középpontban – de most egyszerre szemtanú.
Bedrótozzák ruhátlan felsőtestem, szemembe világítanak, megszúrnak, ingerült hang parancsokat osztogat, hihetetlen, ez ma a negyedik részegünk, a valódi betegekhez meg nem jutunk ki időben… és aztán… aztán pille lelkem elcsöndesül, egyre magasabbra száll… már nem látom a testem, és hová lett a lelkem?! Érdekes ez? Nem… már nem érdekel, csábít az álom, fáradt vagyok, hagyjatok aludni, hagyjatok…
Csak fekszem a járdán. Majd hordágyra tesznek. Én nem válaszolok, hiába szóltok hozzám. Én… én csak fekszem, és azt hiszem, nem hallok semmit. Ájultan levegőt is alig kap az ember. Mini kóma, sérülnek az agysejtek, hogy miket mondtok nekem, vagy rólam, mellettem menve el, ha hallom is, nem tiszta, hogy valóság-e, vagy csak álmodom. Testem gubójából pille lelkem kiszabadult, riadtan röpköd testem felett – és… nem érti… az embereket.
Köszönöm, kedves Marica.
Kedves Babu, köszönöm hozzászólásodat. Igen, hatalmas úrrá vált világunkban a közöny, ellene próbálok tenni ezzel a kis írással. Ami ugyan novella, de Örkény után én inkább 5 perces hangjátéknak írtam. Bár nem valószínű, hogy valaha is lesz az belőle. Ha az ember nem egy felkapott, híres szerző, ráadásul pénztelen is…
Kedves Pilla!
Novelládhoz gratulálok!
Sajnos aktuális, igen. Köszönöm, hogy elolvastad.
Kedves Pilla!
Szomorú, mennyire lelketlenek, közönyösek az emberek. Ítélkezni, azt bizony tudnak! Történeted olvasása közben, eszembe jutott egy hasonló eset, ami Apával történt. Cukorbeteg volt és bekómált a járdán. Messziről kerülték a járókelők, de tudni vélte mindenki, hogy részeg. Szerencsére jártak arra ismerősök, ők hívtak orvost, mentőt.
Sajnos, történeted a mai napig aktuális, szeretettel(f)Kata
Elkeserít a közöny, mindig, engem is. Ezzel a kis novellával is ellene küzdök a magam módján. Ha csak egy ember is segítő kezet nyújt embertársának a bajban, már megérte megírnom.
Köszönöm, kedves Szabolcs.
Az emberek közönye a mások baja iránt nem mai keletű dolog. Cserdiákként kerültem egy nagyvárosba jó fél évszázaddal ezelőtt, s vidéki diák létemre nagyon megdöbbentem, ahogy a járdán fekvő ember mellett elmentek, sőt volt, aki átlépte…
Köszönöm, hogy elolvastad. Ez a kis novella a közönyről szól, az ellene folyó küzdelemről.
Hány, de hány hasonló helyzetet láttam! Az emberi érzéketlenség és önzés mintapéldája, ahogy a járdán fekvő ájult emberhez viszonyulnak sokan!
Köszönöm, kedves Rita. Ráadásul a fiú nem volt részeg, csak az eséstől eltörött az előbb vásárolt üveg bor, amit ajándékba vett. Az embereket pedig nem érdekli más baja… italszagot éreztek, akkor biztos részeg! Na de esetünkben nem volt az.
Novellám a közönyről szól, ami ellen szeretnék ezzel a kis mini novellával, hangjátékkal is küzdeni.
Barátsággal:
Pilla
Kedves Rita, nagyon örülök a hozzászólásodnak és köszönöm. Hősöm sorsa a novellában kétes kimenetelű, elájul a vérveszteségtől, de remélem jól van, nem úgy, mint akinek emlékére állt össze sok élményem egy kis mini hangjátékká, Örkény egyperces novelláinak nyomán.
Minden igaz, megtörtént, így hangzott el, ahogy leírtam… aztán, amikor egy baleset sérültjében tartottam a lelket, a mentősök pedig hiába küzdöttek érte, nem sikerült életben maradnia… a szegény fiatalember szomorú sorsa annyira elkeserített, aznap éjjel csöppet sem aludtam, csak írtam, írtam… többek között ezt.
Örülök, hogy jobban lettél nehéz szülésed után és örülhetsz kis unokáidnak is akár.
A balesethez a mentővel egy iszonyúan fáradt, ideges, kis fiatal doktornő érkezett… az ő szájából hangzottak el a részegséget gyanító szavak, még mielőtt a sérülthez érkezett volna, ezért is fájt nagyon. 🙁 A fiatalember tiszta volt, ruhája is, szappantól volt illatos, cseppnyi szeszszagot sem árasztott. Iszonyúan megrázott az egész, emlékétől soha nem szabadulok! 🙁
Őérte ez a küzdelmem a közöny ellen a legkevesebb, amit megtehettem… ezért megtettem.
Köszönöm, kedves Babu. Mindenki mást lát egy írásban, örülök kedves hozzászólásodnak.
Írásommal a közöny ellen szeretnék küzdeni. Minél több emberhez jut el, talán akkor lesz foganatja.
Egy angyal emlékei ,valahogy igy látom én kedves Pilla.
Komoly téma és nem is olyan ritka ,jómagam is láttam elöttem összesö embert ,aki nem volt részeg és csak bámulták közömbösen a járókelök ,amig valaki mentöt hivottt.
Nem volt részeg csak hipoglikemiába esett.
Nagyon szépen megirtad Pilla,a már túlvilágról nézett eseményeket
Nagy gratulációm ! Tisztelettel….Babu(ang)
Páratlan hozzászólásod nagyon tetszik, jobb, mint az írás! 🙂
Viccen kívül: nagyon különleges, köszönöm szépen, kedves Ági.
Köszönöm, kedves Mami.
Minden igaz, minden megtörtént, elhangzott ebben a novellában.
Csak keretet adtam neki.
Örömmel láttalak, kedves Etel.
Köszönöm a hozzászólásodat.
Sajnos nagy a közöny, igen. 🙁
Köszönöm, hogy elolvastad, kedves Lajos.
Kedves Pilla!
Sajnos a mai világban ilyen közömbösek az emberek a mások bajai iránt.
Szeretettel olvastalak, és gratulálok, Lajos. (f)
Kedves Tollforgató!
Mint Te is tapasztalod, nincs csak fehér és csak fekete, még akkor sem ha mi éljük át és akkor sem ha írói fantázia az gondolatmegosztás.
Elgondolkodtató az írásod.
Szeretettel: Jártó Róza /mami/
Ilyenek vagyunk mi emberek. Anélkül, hogy tudnánk mi történt egy elesett emberrel ítélkezünk, lenézzük őt. Kihalóban az emberek iránti empátia, a szeretet, … és mégis vannak akik felismerik a segítésadás szükségességét és segítenek.
Gratulálok írásodhoz!
Üdvözlettel, Etel