Tilk Katalin: Gallyak

Tilk Katalin: Gallyak

Zsuzsa néni nem dolgozik.
Vagyis igen, de nem úgy. Nem foglalkozásilag. Csak otthon. Meg a nyugdíjas klubban, meg néha a lányáéknál, na meg a templomban, ha kell. Meg a kutyamenhelyen, mert ott mindig elkel a segítség.
Így aztán minden nap végére úgy elfárad, mint egy csataló. Mint régen, amikor a korai vonattal bejárt a munkahelyére, ott lehúzott nyolc órát, utána vissza haza, ahol várta a házimunka, meg a részeges mihaszna férje. Ház, kert, udvar, gyerekek.
De valahogy egyedül is bírta. Bírni kellett! Hogy is mondta neki mindig az anyja? Amilyen virágot szakítottál, olyat szagolj!
Nem panaszkodott. Nem volt kinek. Csak összeszorította a száját és tette a dolgát. Főzött otthon késő este, hogy másnapra legyen a két gyereknek, meg Lajosnak mit enni. Mosott, de nem ám automata mosógéppel, takarított, szőnyeget súrolt, nyáron befőzött, télen havat sepert. És kertezett.
Aztán ápolta az anyját, később a férjét, végül hárman maradtak.
Rendes, szófogadó gyerekeket adott neki a jó Isten. Csak az volt a szívfájdalma, hogy a lánya hamar férjhez ment, de a fia öreglegény lett. Külföldre ment szerencsét próbálni. Jól keresett, haza-hazajött az anyjához és támogatta is anyagilag. Hát nem megismert ott egy kétgyerekes elvált asszonyt? De jól megvannak. Zsuzsához igaz, kevesebbet jönnek, de így van ez rendjén. Éljék csak a maguk életét.
Zsuzsa mostanság is korán kel. Besegít egy háromgyerekes asszonynak. Nem minden nap, csak, ha hívják. Így aztán onnan megvan a konyhapénz.
És kertezik.
Az udvarán rengeteg virág van, meg két kutya, de valahogy olyan elképzelhetetlen nagy békességben, hogy az már igazán ritkaság. Nincsenek széthagyott kutyajátékok, lábtörő kapart gödrök. Csak muskátlik, dáliák, meg nagy cserepekben leánderek, mert Zsuzsa néni ezeket nagyon szereti. Fotózza is őket és kipakolja a FB-ra, hogy mások is gyönyörködhessenek benne. Egyetlen faksznija van csak Zsuzsának. Az elvirágzott pünkösdi rózsákról, vagy bármilyen virágról egy szirom se eshet a fűre, mert azt az egyet nagyon nem szereti. Megy is metszőollóval –bár legszívesebben porszívóval menne- és csipdesi lefelé a kókadt virágfejeket, mielőtt földet érne róluk a sok virágszirom.
A kertje szép nagy. Megtermett benne mindig a főzéshez való. Neki bizony nem kell egy kis kaporért, vagy petrezselyemzöldért a boltba bicajozni! Még télire szárítani való is akad. Tavaly például 65 darab paradicsompalántát ültetett! Meg aztán locsolt, karózott, kötözött becsülettel. A termést meg a lányával megosztotta. Ivólé, lecsó lett egész spájzra való.
A kertben csak egy dolog zavarta mindig. Az a sok gally! A fáit maga metszette, de a levágott ágak, gallyak csak gyűltek, meg gyűltek. Igaz, bográcsozáskor sokat eltüzeltek a fiával, de mióta ritkán jön haza, a kinti főzés is csak nyűg lett. Kipakolni, a sok hozzávalót kihurcolni, meg tüzet rakni egyedül. Ez egyáltalán nem szórakoztató. Egy személyre meg nem is tud Zsuzsa főzni. Jól főz! Mindenki megmondhatja, aki a főztjét kóstolta! Nagy kondér akármit meg napokig, de minimum egy hétig kell neki enni. Le lehet ugyan fagyasztani, mondhatják. Igen, de a töltöttkáposzta bejegelve rettenetes tud lenni. Mint a mosogatórongy. Olyan a káposztalevél.
Szóval a sok gally. Zsuzsa néni régi bútordarab. Ő még úgy szocializálódott, hogy semmit se dobunk ki. Minden jó lesz valamire. A gallyak is!
És Zsuzsa kitalálta! Ágaprító a megoldás. Vagyis nem ő találta ki. Az egyik ismerősétől hallotta, hogy milyen remek találmány. Két legyet egy csapásra! Eltűnik a rőzsehalom, ill. nála már hegy és az aprítékkal beboríthatja a palánták tövét. Házi mulcs! Kevesebbet kell kapálni, locsolni, gazolni. Szóval szuper találmány!
Az összes szabad idejében ágaprítókat nézegetett az interneten. Konzultált a fiával is és csoda történt! A húsvéti nyuszi egy komoly ágaprítót hozott.
Nagyhéten viszont elő kellett készíteni a gallyakat. Így döntött. Mert a sok takarítás, sütés, főzés mellett még maradt szabad ideje.
A kert legeslegvégében állt a tekintélyes méretű gally kupac. Zsuzsa néni mindig arra várt, hogy elrothad, elenyészik, vagy valami csoda folytán eltűnik. Trágyává lényegül. Hasznosul! Mivel ilyesmi nem történt, nekilátott az ágaprító munkáját könnyíteni, a rőzsét szétválogatni. Akkurátus halmokat képezett: a vékonyka, kissé vastagabb és mondhatni vastag ágakból. Hosszú nyelű ágvágót, rövid metszőollót és akkus kicsi fűrészt is kicipelt a kert végébe. Nekilátott. Ezt a mozgást észrevette a hátsó szomszédasszonya. Az Ica. Kiballagott Zsuzsához egy kis eszmecserére. Olyan régen találkoztak és olyan sok megbeszélni valójuk volt, mert mindketten tudták, hogy az információ: hatalom!
Délután már csak a szerszámokért ment vissza Zsuzsa.
Másnap, -Ica néni mentesen- haladt igazán.
Az eddigi egy, azaz EGY halom fából addigra NÉGY lett!
Az eredeti, meg a vékony gallyas kupac, a közepes vastagságú és a vastag ágakból összerakott csomó.
Az egész kert egy csatatér, a gallyak még mindig messze, a kert végén, ágaprító pedig a garázs előtt. Tehát rendet tenni, összegereblyézni a törmelékeket, becipelni az udvarra a kert végéből a gallyakat.
Mit gallyakat, gally-hegyeket!
Az udvarra érve először a kertkapu két oldalán jelentek meg ág-halmok, aztán a hátsó padon, az asztalon, majd az udvar közepén. Ott viszont a két kutya kissé átalakította a facsomókat, mert a legalsó kilógó gally tetszett meg nekik.
Feltétlenül azt és csakis azt akarták játszási céllal megszerezni.
Sikerült, csak a halom borult fel. Aztán a másik is.
Zsuzsa az egy heti munkájával, pont a vendégvárás idején olyan udvart alakított, ki, hogy aki ránézett, sírva fakadt, vagy inkább sürgősen hazaindult. Nesze neked leánder!
Húsvét után aztán sor került a csoda-gép kipróbálására.
Azt, hogy komoly készülék, Zsuzsa szerint a súlya is mutatja, mert iszonyatosan nehéz. Igaz, nem forgókéses, hanem maróhengeres. És a henger, az aztán nehéz! Legalábbis így gondolta Zsuzsa. A masina súlyát akkor észlelte, amikor kiborította a dobozból. (Másképp nem bírta kivenni) A kerekeket egy ismerős emberrel összeszereltette és a munka ünnepén délelőtt próbálta ki -mivel előző nap már megfőzőtt-.
Szerencsére nem volt túl vészes a hangereje, és a biztosítékot se csapta le. Ment minden, mint a karikacsapás! A kicsit meghajló kényszertartás a gerincsérvének nem igazán tett jót, de ezt leszámítva rendben mentek a dolgok. Az első dugulást sikerrel elhárította Zsuzsa. Ekkor megpihent. Az udvar csatatér, a dereka fáj, de majd’ egy órai munkával lett egy láda forgácsa, egy alig megcsappant gallykupaca, egy rendetlen udvara, ja és össze-vissza gallyazott kertje.
De Zsuzsa néni boldog, hogy ezt is megcsinálta, illetve jó úton halad a megcsinálás felé. Kb. nyár végére el is készül. Mert amit ő egyszer a fejébe vesz…