Három nap a Balesetiben

Három nap a Balesetiben
Meglepetések sorozata

Ismét a Baleseti Központba kellett mennem, a Fiumei u. 17-be, a fájdalmas jobb térdem sérülése miatt 2017. január 24-én. Legnagyobb megdöbbenésemre benn tartottak további két napon át és 26-án engedtek ki. A közelmúltban ez volt a harmadik alkalom, hogy oda kellett látogatnom. Először novemberben történt elesésem miatt, akkor a bal bokám tört el, melyre Légpárnás bokarögzítőt kaptam, így sántikáltam jó ideig.
Szilveszter előtti napon estem el újra, akkor a jobb térdem sérült meg, de több csontom is fájt. . Január 1-én, újév napján mentem a Baleseti Központba. Röntgen eredménye: Rendben van a térdem! Megnyugodva mentem el 5-én a fellépésemre, ahol táncoltam is. Siker a megszokott, senki nem vette észre, hogy fájnak a lábaim!
A várt javulás helyett, most már csípőtől végig éreztem a fájdalmat, ezért elmentem kontrollra.
A szokott sok várakozás után ismét röntgen, de már a gerincet is. Lelet-kiadásnál már odakértek egy kerekes-székes segítőt, hogy átvigyen a következő vizsgálatra, az Idegsebészeti Sérültek Osztályára.
Valósággal összetörtem a látványtól, fel is csattantam, hogy engem ilyen székkel akarnak tolni, mert hát kiderült: gerinc- csigolya-törésem van. Még vitatkoztam, mire az orvos megengedte, hogy saját lábamon menjek és egyedül. Nem értettem, nem hittem el, hogy ez hogy lehet? Kétségbeesve gyalogoltam, keresgéltem, kérdezgettem egyre bizonytalanabbul, míg végre megérkeztem a 7. emeletre. Közben arra gondoltam: lehet, hogy bezárnak a mesebeli toronyszobába? Előtte még elkísértek a CT-re is, ahol betoltak abba a gépbe háromszor.

Ismét várakozás több órán keresztül éhen, idegesen, mert hát itt is nagy a forgalom, csak itt többnyire ágyastól tologatják a betegeket, én pedig döbbenettel figyeltem az eseményeket. A frissen beérkezetteké volt az elsőbbség, hisz nagyüzem módjára hordják a mentők a balesetet szenvedőket.
Már szerettem volna menekülni, többször is beszéltem a mindig siető nővérrel, felajánlva, hogy én inkább haza mennék, majd holnap újra jövök.
Várni, Várni tovább, majd végre, hallom a nevemet. Nem sokat kérdeztek, mert a röntgen-eredmények számítógépen mennek és varázsszó sem kell, ott vannak a vizsgáló orvosnál.
Ketten-hárman kezelésbe vettek, felfoghatatlan volt a gyorsaságuk, vérvétel sok kis tégelybe, ettől már haldokoltam, – aztán még ez, az, jobb csuklómra csatoltak egy karperecet – gondoltam: ez a dögcédula – nevemmel, adataimmal, és elirányítottak az Idegsebészeti Osztályra, kísérettel együtt, nehogy elszökjek közben, s a végszó: 3 nap múlva hazaengednek! Az ájulás környékezett, de ettől kezdve nem voltam magamnál. A szobába begurították az ágyamat, feküdjek rá, hangzott az utasítás. Próbáltam magyarázni, hogy nem maradhatok, be kell fizetnem a gázszámlát stb-stb., nem volt menekvés. Kértem, hogy engedjenek telefonálni a húgomnak, legalább ő tudja, hogy hova tűntem. Segítséget nem várhattam senkitől, de tőle sem, hisz sokféle betegséggel küszködik.

Mint ázott veréb ültem a kombinémben az ágy szélén, mire figyelmeztettek, hogy feküdnöm kell. Már az éhhalál környékezett, mondtam is, de megnyugtattak, hogy mindjárt jön a vacsora. Hozták is, nagy étvággyal megettem. Utána vizit, meg mindenféle ápoló személyzet. Az egyik férfi egy tűvel közelített felém, mondva, hogy most szúrni fog! Tiltakoztam, ellenkeztem, de nem volt mese! Megkaptam a hasamba.
Ezt a félelmet nem érti meg senki, betegesen iszonyodok még a tű gondolatától is! A világból lehetne kiüldözni, annyira félek! És tudom is, hol van ennek az eredője. Hiszek a reinkarnációban, a többszöri leszületésben. Érzékeny vagyok erre a témára, tanulom és kutatom egész életemben. Közel 20 éve alkalmam volt beszélni egy látó-médiummal, aki belelátott előző életeimbe. Visszafelé számolva a harmadik földi tartózkodásomat az szakította félbe, hogy rabló haramiák megöltek engem családommal együtt! Nos, az akkori rossz élmény olyan nyomot hagyott bennem, hogy egész életemben félek! Talán majd máskor írok erről bővebben.

Visszatérve a kórházra, a közvetlen mellettem lévő ágyon egy alzheim-kóros, borzalmas látványt nyújtó, öreg, tehetetlen asszony feküdt, aki nem volt kapcsolatban a mi világunkkal, beszélni sem tudott. Teljesen ki kellett szolgálni, etetni, pelenkázni, mosogatni, törölgetni s ezen cselekvéseket a reggeli, vagy ebéd közben művelték, legtöbbször a hozzátartozók. Hosszú időre elment az étvágyam mindentől. Hozzá jött még az éjszakai elviselhetetlen horkolása. Hát, szavakat sem találok rá!
Alig vártam a csütörtököt, hogy végre haza engedjenek. Közben készítették méretemre egy páncél, kényszer-zubbony- szerű mellényt, ami legátolja a mozdulataimat, még a csizmáig sem tudok lenyúlni, hogy a többiről ne is beszéljek.
Várt rám még egy röntgen, ahova ágyastól együtt toltak az első szintre. Micsoda-érzés! Engem ágyon tolnak a forgalmas helyeken, a sok ember meg engem néz! Ezt megszoktam, de nem fekvő helyzetből! Bizony, szégyelltem magam! Be akartam takarni a fejem, de akkor azt gondolhatták volna, hogy halott vagyok. Megvolt a röntgen, aztán szállítás vissza a hetedikre.
VÉGRE! Elérkezett a délután, a hazamenés pillanata.
Megérkezett a szorító ködmön is, rám csatolták. Segítettek a csizmámat felhúzni, megkaptam a zárójelentést a recepttel együtt és az eligazítást, hogy 3 hónapig MAGAMNAK kell beadni NAPONTA az injekciót a HASAMBA!
Szó nincs, amivel kifejezhetném iszonyomat!
Mit tehetek? Meg kell tanulnom! Nagy lelki ráhangolódás, erő és bátorság kell hozzá! Két napja már sikerült!
Három hónap? NAGY ÉG? Alaposan leállítottak! Hogyan tovább? Fogok-e még fellépni, táncolni? És egyáltalán élni?

Budapest, 2017. február 1.

KÖSZÖNET a LELKIISMERETES ELLÁTÁSÉRT, GYÓGYÍTÁSÉRT!

“Három nap a Balesetiben” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Hát, drága Viola, amiket itt leírtál, az elképesztő. Kívánok Neked mielőbbi teljes felépülést, meglátod, hittel és akarattal ebből a kutyaszorítóból is épségben kijössz. Ráadásul legyőzöd egy régi félelmedet is, ami nagy előrelépés! Szeretettel ölellek, kitartás! 🙂 (f)

  2. Köszönöm Drága Etel!
    Magyarázták, hogy miért kell injekciózni magam, hogy ne kapjak trombózist. Hála Istennek, nem tudom, hogy mi a cukorbetegség, mindig egészséges voltam, leszámítva a kisebb sérüléseket.
    Szeretettel gondolok Rád: Viola (f)(l)(f)

  3. Drága Viola!
    Végig izgultam, hogy mit állapítottak meg a sok vizsgálat után. veled voltam gondolatban végig – olyan szemléletesen írtad le as eseményeket.
    Az a jó, hogy jó kezekbe kerültél és elindultál a gyógyulás útján. Miért kell injekciózzad magad (hasba)? Megnőtt a cukorszinted:
    Azt kívánom, hogy légy türelmes, bár tudom, hogy aki egész életében temperamentumos hölgy volt annak nagyon nehéz a semmittevés.
    Szeretettel gondolok Rád! Gyors, sikeres gyógyulást! (l)(f)(f)(f)
    Etel:)

  4. Drága Zsófia!
    Köszönöm szépen kedves szavaidat. Igen, rám jár a rúd, ahogy egyik versemben is írtam.
    Igen, most alaposan leállítottak és én türelemmel, a szabályok betartásával igyekszem gyógyulni és újra felállni. Bár, ebben a korban nem tudom, hogy ez sikerülhet-e?
    Szeretettel gondolok Rád: Viola (f):](f)

  5. Ó Drága Violám !

    Újból és újból megdöbbenve olvasok mostanában a veled történt baleseteidről. Ha jól értettem, akkor már az elesésedkor megtörtént a gerincsérülésed, csak nem tudtál róla, igaz ? Fájdalmas beletörődni, hogy nem vették észre korábban. De reménykedni kell a felgyógyulásban, hiszen Te mindig legyőzted a váratlan balesetekből származó bajokat. Az injekciózás nehézségeit is lefogod győzni, mert a tánc és a fellépés az életed, s a vágy iránta , lesz olyan erős, hogy pozitívan gondolj a gyógyulásra, és be is fog következni. Én ehhez kívánok neked kitartást, és győzni akarást.

    Szeretettel ölellek, sokat gondolok rád, Zsófia

Szólj hozzá!