Barátságunk története: Második történet

Nemrég írtam arról, hogy az igaz barátság nem múlik el a halállal. Még azon túl is tart.
A barátságunk kezdetéről egy levélben számoltam be 1969. szeptember 1-jén első munkahelyem tanévnyitó ünnepélye után egyik főiskolai barátnőmnek. Csak akkor még nem tudtam, hogy ez egy „életre szóló” barátság kezdete lesz… Sőt! Azt írtam: „Úgy hiszem, megszereztem az első ellenségemet az első munkahelyemen”. Nem így lett. Ellenkezőleg!
Az történt, hogy beköltöztem a Lamberg – kastélyba, ahonnan ezen a napon költözött ki az iskola , mert egy csúnya tűzvész után befejeződött a leégett épület felújítása. Későbbi barátnőm előző évben albérletben lakott, igazgatónk megígérte, hogy ebben a tanévben elfoglalhatja az időközben elköltözött fiatal házaspár szobáját a kastélyban. Mivel a német szakos kolléganő is elhagyta az iskolát, nagy szükség volt német szakos tanárra, és ezzel a lehetőséggel szerettek volna engem meghívni, mert a szomszédos faluban végül nem lett volna alkalmam németet is tanítani, pedig meghirdették az állást. Ezen sértődött meg későbbi barátnőm.
A következő történt: Nagy hangosan és vidáman belibegett egy hosszú hajú, szőke nő az aznap elfoglalt kastélybeli szobámba, és vidám köszönés után csodálkozásának adott hangot, hogy mit keresek én itt, mikor ezt tavaly neki ígérte az iskola igazgatója. Miután elmondtam, hogy itt fogok lakni, nagyot káromkodott, lerakta a bőröndjét, és elviharzott…
Akkori barátnőjéhez, volt tanítónőm, és későbbi kolléganőm, szomszédomhoz ment el panaszkodni. Akkoriban nagy segítség volt az ingyenes „szolgálati lakás”, hiszen a kezdő, gyakornoki fizetésem 800 Ft volt , egy fél év után a végleges 1200 Ft.
Már aznap délután összebarátkoztunk,
Sok szép, érdekes, izgalmas, közös kalandban lett részünk, tíz éven át együtt laktunk, sőt az esküvőnk után még az újdonsült férjek is, (akik szintén kollégák és barátok voltak) odaköltöztek hozzánk.
Ilyen a sors! Kiszámíthatatlan sokszor.

Bp. 2025. 05. 25.