Morbid mese a családi életről…

Morbid mese a családi életről…
Szellemes szellemek

Barátnőmmel beültünk egy kávéra a közeli presszóba, mikor nemrégiben összefutottunk. Többek között rákérdeztem, hogy miért is él még mindig így egyedül.
– Barátosném! Hiszel te a szellemekben? Hiszed-e azt, hogy a halál után valaki visszajár, hogy óvja-védje a családját? – kérdezte.

– Ugyan már. Te egy tanult és okos nő vagy. A gyerekeidet is helyes irányba nevelted. Az egyik pénzügyes lett a másik, meg mint a gépek szerelmese, autószerelő, nehogy azt mondd már, hogy te hiszel abban, hogy vannak szellemek, akik ráadásul vissza is járnak – mondtam szinte egy szuszra.

Akkor mesélte el nekem ezt az elképesztő történetet.

– Rég ismertük egymást, hisz már a gyárban is együtt dolgoztunk. Tudod, hogy nem igazán volt sikeres a házasságom. Sokszor még kicsit pletyiztetek’ is rólam, hogy miért is nem rúgom ki a párom. Hát igen, igaz, ami igaz a kedvesnek három dolog létezett az életében: a haverok, a munkahely és a pálinka. Nem csak ti, de én is sokszor elcsodálkoztam azon, hogy miképpen tud úgy élni, hogy rólam és a gyerekeinkről alig vesz tudomást. Persze ebben én is hibás vagyok, mert ő mindig is elmondta, hogy nem akar gyereket. Mikor meg bejelentettem, hogy jön a gólya, csak annyit mondott, hogy ő ugyan nem bánja, de mindig gondoskodjam arról, hogy ne legyen láb alatt. Mármint a gyerek.

Én, aki olyan ősanya típus vagyok ezen azért elcsodálkoztam, mert dehogyis maradtam volna olyan önző emberrel, aki nem fogadja el még a saját gyerekét se.
De biztattam, hogy meséljen tovább.

– Megszületett a nagyobbik gyerek a lányom, aki legalább velem volt. Aztán másfél év múlva a kisebbik is megszületett, aki fiú lett. Én meg otthon maradtam a két gyerekkel. Ő meg azért, ha nem is mesésen, de gondoskodott rólunk. Végül is még családi nyaralásra is elvitt minket és azért, mert sosem volt otthon, megvolt mindenünk. Aztán visszamentem dolgozni. Az idő telt és a lány is beért a bakfiskorba. Persze megvoltunk, mert ha el is itta a fél fizetését egy ültő helyében, azért utána mindent megtett, hogy legalább enni tudjunk a következő fizetésig. Eljárt napszámba, nekem kedveskedve bevásárolt, feltakarított, megfőzött. A szomszédok nem is láttak mást csak azt, hogy de kis helyre férjecském van nekem, aki engem kímélve mindent elvégez a ház körül – nézet rám sokatmondóan.

– Persze mi ezt nem láttuk, hogy azért tudott a párod kedves is lenni és te is ismered az
emberi természetet, amíg rólad, illetve a férjedről beszéltünk, addig nem gondoltunk a magunk életére, ami semmivel se volt jobb, csak esetleg más. És tényleg igaz, ti is mindig mentetek hol erre, hol arra kirándulni, meg minden brigádvacsorán is ott voltatok.

– Az igazság az, hogy már ennyi évvel az elvesztése után már nem gondolok rá fájdalommal és szemrehányóan se, hogy miért is nem tudott ő jobb párom lenni. Mert az életének az elvesztése is úgy esett meg, ahogy élt. Az egyik fizetésnapkor berúgott az egyik kocsmában, amit meglátogatott aznap. A hazafelé vezető utat keresve elálmosodott, lefeküdt az útszélre és reggelre kihűlt a novemberi hűs éjszakában, hogy hiába szállították a kórházba többet nem lehetett észre téríteni. Negyvenhat éves volt. De azt hiszem, ezt te is tudod, hisz ha jól emlékszem, te is ott voltál a búcsúztatásán.

– De nem is ezért kérdeztem, hanem a szellemekben való hitetlenkedésedre rá – folytatta a beszédet a barátosném.

– Pár hétre rá, mikor már kezdtem megszokni, hogy nincs, éjjel félálmomban éreztem, hogy valaki odajött hozzám. Leült az ágyam szélére és elnézést kért tőlem, megígérve, hogy él az égiek adta lehetőséggel és onnantól a felhők felől fog vigyázni a családra. Többet nem fogok benne csalódni, ígérte az a valaki vagy valami. Igazából nem volt félelmetes annak ellenére, hogy hiába akartam megérinteni, nem tudtam, mert éreztem ugyan, de olyan súlytalan vagy milyen volt.

Ezt hallgatva majd kiejtettem a kezemből a kávéscsészémet.

– Honnan tudod, hogy a férjed volt az – kérdeztem hitetlenkedve.

– Honnan? Mert úgy senki se tudott bűzleni a pálinkától, mint az én párom. És ez is bűzlött, egész nap betöltötte ez a szag a lakást. És végül is, te mernél úgy barátot tartani, hogy a volt férjed minden mozdulatod lesi fentről az égből? – nézett rám kérdőn.

***
Jártó Róza 2017. tavasza.