Túloldalt

Ezúttal én voltam hazai terepen, míg ő vendégként volt jelen a deszkás versenyen. A helyszín ezúttal különösen gyönyörű volt és alig vártam, hogy megörökítsem a pillanatokat. Skeatpark a Dunával a háttérben. Azt hiszem ezek a képek lesznek majd életem csúcspontjai.
– Na, a szerelmednek melege van – jegyezte meg mellettem Imi a bátyám, mire azonnal felpillantottam és elpirultam.
Való igaz a sok gyakorlás után Levinek melege lett és úgy döntött, hogy lekapja a fehér pólóját és megörvendeztet minket a szálkás felsőtestének látványával. Magam elé tartottam a fényképezőgépet és Levire állítottam a fókuszt, aki éppen vízzel locsolta le magát és a haját, hogy kicsit felfrissítse magát ebben a tikkasztó hőségben.
– Persze, mások éppen gyakorolnok, haláli trükköket csinálnak, te meg csorgatod a nyáladat – kötötte be a cipőfűzőjét Imi majd rámvigyorgott felkapta a saját deszkáját és begurult vele a pályára.
Lőttem róla pár fényképet, majd a csuklómra akasztottam a kulacsomat és elkezdtem körbe járni a parkban. A fényképezőgép szinte folyamatosan a szemem előtt volt és elég gyakran fordult Levi irányába. Feltűnően gyakran.
Éppen objektívet cseréltem, amikor Levi egy tökéletes trükk után megállt mellettem.
– Mennyire látszik a képeken, hogy bénázok? – kérdezte két lihegés közepette.
– Semennyire – biztosítottam. – Mivel nem bénázol!
– Ó én mindig bénázok, ha csinos lányok figyelnek – legyintett, mire felvontam a szemöldököm és körbenéztem.
– Ahogy elnézem itt férfiakon és anyukákon kívül senki más nincs – állapítottam meg.
– Téves – mutatott rám, majd megbillentette a deszkáját, rálépett és már gurult is lefelé.
Menet közben lepacsizott a bátyámmal, aki aztán feljött hozzám és megitta az összes vizet a kulacsomból. Nem bántam, mert imádtam őt és nem akartam, hogy kiszáradjon. Azt viszont nagyon utáltam, amikor az izzadt mellkasához vont, hogy megöleljen.
– Kívánj szerencsét!
– Sok szerencsét! – mosolyogtam rá, hiszen kezdetét vette a verseny.
A versenyzőknek háromszor 45 másodpercük volt arra, hogy bemutassák a zsűrinek, hogy mit tudnak. A második fordulóban pedig a trükkök kaptak kiemelt figyelmet, ha egyszer elhibáztad nem próbálhattad újra, míg az első fordulóban az egész műsorodat bemutathattad. A kevés jelentkező miatt nagyon hamar sorra kerültek a 25-30 év közöttiek, benne a bátyámmal és Levivel. Megkerültem a pályát, hogy a naplementével és a Dunával a háttérben tudjam megörökíteni a pillanatokat. Buzgón lőttem a fotókat, nem voltam rest a földön hemperegni a tökéletes fényképért, Imi pedig tökéletes társ volt ebben. Otthon órákig gyakoroltuk azt, hogy átugrat a fejem felett. Jó párszor kék, lila lettem, ezerszer rajtam landolt, de mindez megérte mert sikerült elkapnom azt a pillanatot, amit nagyon akartam. Szerencsére ezúttal Imi nem esett rám, az gázos lett volna, mivel több százezres fényképezőgép volt a kezemben.
Miután lementek a versenyek és a zsűri félrevonult értékelni, a pálya szélére leülve, a lábamat lógatva vigyorogva néztem vissza a képeket. Nem tartottam magam profinak és mindig találtam benne valami hibát, de most elégedett voltam a teljesítményemmel.
– Szia – köszönt rám Levi és egy doboz illatozó pizzával leült mellém, majd letette kettőnk közé az üdítőket.
– Szia – köszöntem vissza miközben rácsaptam a hatalmasat korduló gyomromra.
– Milyen szerencse, hogy van egy családi pizzám – tűnődött Levi hangosan, mire elnevettem magam és elvettem egy szeletet a dobozból.
– Hé Laura, akkor megehetem? – ordította Imi rábökve a közös pizzánkra.
– Egyed – kiáltottam vissza, mire mosolyogva intett és visszafordult a haverjai felé.
– Gyönyörű ez a hely – állapította meg Levi a kilátást bámulva.
– Igen az – mosolyodtam el. – Sokat lógok kint a bátyámmal. Szerencsére már kinőtte azt, hogy ciki a kishúgával lógni.
– Elárulhatok valami nagyon kínos dolgot?
Kérdőn rápillantottam, mire zavart mosolyra húzta a száját, alaposan megrágta a falatot és elröhögte magát.
– Azt hittem, hogy ő a pasid – mondta végül, mire felköhögtem és a szám elé kaptam a kezem, hogy ne köpjem ki a falatot.
– Ne már!
– A bátyád kiröhögött – pillantott Imi felé, aki hevesen gesztikulálva mesélt valamit a többieknek. – A barom fél évig hagyta, hogy azt higgyem a barátnője vagy.
– Tessék? Te fél éve azt hiszed, hogy a bátyám a pasim? – kerekedett el a szemem.
– Aha, ezért nem is beszélgettem veled és ezért voltam távolságtartó, amikor te akartál közeledni. Azt hittem, hogy csak féltékennyé akarod tenni.
– De bemutatkoztam neked!
– Tudod te, hogy hány Tóth rohangál egész kicseszett Magyarországon? Valahogy nem raktam össze – nevetett fel zavartan.
– Szóval nem azért voltál bunkó, mert…
– Jézusom! Te azt gondoltad, hogy nem tetszel nekem? – fordult felém, mire megszeppenten elmosolyodtam. – Hát tetszel – mondta ki tök természetesen.
– Hát azt hiszem te is nekem – vallottam be, mire elmosolyodott.
A vallomásaink után hamar túllendültünk a kínos csenden és beszélgettünk. Bevallottam neki, hogy bár nagyon szeretnék én nem tudok gördeszkázni, mert Imi fél, hogy jobb leszek nála, ezért nem nagyon engedi.
– Ezt sürgősen orvosolni kell. Nyugi nem kell félned, ez csak fa, meg négy kerék – nyújtotta felém a kezét és talpra húzott.
– Ó én nem félek – hárítottam el a feltételezést és mosolyogva vártam, hogy mi lesz a következő lépés.
– Rendben hölgyem – mosolygott rám kihívóan.
Azonnal cselekedtem, gondoltam nagyon könnyű dolgom lesz és merészen ráálltam a gördeszkára. Abban a pillanatban megbillentem és a deszka kigurult alólam. Levi nevetve tartott meg, majd ösztökélt, hogy próbáljam újra, de ezúttal már fogta a kezemet. Miután már biztosan álltam a deszkán, elkezdett fel le húzni a sima területen, miközben egyre csak kuncogott a remegő térdeim láttán.
– Sose leszek menő deszkás lány – panaszkodtam.
– De még lehetsz menő fotós lány, aki fotózza a menő deszkás pasiját – vágta rá azonnal.
Válaszolni nem jutott időm ugyanis elérkezett az eredményhirdetés pillanata és összehívták a versenyzőket. Gyorsan felkaptam a fényképezőgépemet és készenlétbe vágtam magam a műsorvezető jobbján. Összesen hat díj került kiosztásra, három az ifjuság kategóriában, és három a felnőttek kategóriájában. Imi a felnőtt kategóriában elhozta a harmadik helyet, Levi pedig az első helyet. Sorra lőttem róluk a fényképeket, majd leeresztettema gépet ugyanis a túloldalán megállt Levi és abban a pillanatban ahogy ránéztem, derékon ragadott és magához vonva megcsókolt.

Szólj hozzá!