Horváth Szabolcs: Társkereső
Ilona éppen a répát vágta fel a leveshez a konyhában délelőtt, amikor valaki a lakáskulccsal kinyitotta a bejárati ajtót.
– Szia anya!
Lánya volt az, a húszas évei végén járó szépség, Réka. A barnahajú teremtés mindig is kelendő volt a fiúk körében, de most úgy tűnt, hogy nagyobb a baj. A lány a konyha felé vette az irányt, mert sejtette, hogy édesanyja az ebédet készíti a családnak.
– Szia anya! Baj van!
Ilona letette a kést, a pucolni kívánt répát pedig a vágódeszkára tette, majd lánya felé nézett és ijedtségében megkérdezte lányát:
– Na, mi történt?
– Szakítottam Benivel.
– Amúgy se kedveltem.
– Köszi anya kedves vagy…
Réka durcásan leült az egyik székre az ebédlőasztalnál, majd a beszélgetést egy néhány másodperces hatásszünet követte. Ilona gondolta, továbbfaggatja lányát.
– Mi történt?
– A barátnőm a Gina elmondta, hogy a Beni a konditeremben állandóan csajozik, sőt az egyik személyi edző csajjal már kavar is.
– Na és? Attól, hogy mondta, az még semmit nem bizonyít.
– Utánajártam a dolognak. Már többször lefeküdtek egymással.
– Amúgy se volt hozzád való! Ennél jobbat érdemelsz! Mikor szakítottál vele?
– Ma reggel a képébe mondtam, hogy vége.
– Hogy fogadta?
– Nem hatotta meg… Anya! Ez mindig így fog menni? Találok egy jóképű, jó testű pasit és egy év múlva vége van?
– Rosszul választasz.
– Köszi a tanácsot! Ezzel most nagyon előrébb vagyok.
– Vegyük például azt a srácot, akivel a gimnáziumi éveidben jártál, meg amikor érettségiztél.
– Ricsi.
– Azt. Az is mit csinált veled?
– Több lánnyal megcsalt.
– Aztán ott volt vőlegényed. A Szilárd. Az a… na hadd ne mondjam… elvett három évet az életedből.
– Kiderült, hogy nem akar gyereket.
– Az őt követőről már nem is beszélek…
– Tomi rendes gyerek volt…
– És most ez a Benjámin…
– Beni. Nem szerette ha Benjáminnak hívják.
– Mi lett volna ha Bélának keresztelik a szülei? Vonat alá fekszik?
– Jaj anya! Olyan közönséges vagy!
– De mégis az anyád vagyok. Te meg a lányom, és szeretném ha találnál valakit, aki imád és a tenyerén hordoz. Akinek te vagy a mindene ebben az életben. És ne mondd nekem azt, hogy az eddigiek ezt csinálták veled, mert akkor nem lennél még mindig hajadon. Én a te korodban már oviba vittelek. Emlékszel?
– Jaj, anya ne! Más világban élünk már.
– Elég rossz ez a világ. A külsőségek, az anyagiak… Szerelem meg semmi…
– Én nem akarok magam mellé egy csúnya pasit.
– Te tudod. Pedig néha egy kevésbé jó többet tud nyújtani. Tényleg mi van azzal a sráccal, aki verseket írt neked, amikor gimnáziumba jártál?
– Fogalmam sincs.
– Azzal mi volt a bajod?
– Nem tetszett.
– Csúnya volt?
– Nem volt csúnya, csak Ricsi jobb volt. Megnyerőbb volt, vonzóbb. Volt autója, pénze.
– Ki tudja honnan… Vitték is a hiénák mellőled, nem?
– Gyereke van attól a csajtól, akit utánam szedett fel. Eléggé se veled, se nélküled kapcsolat az, ahogy hallom.
– De visszatérve a versíróval mi van?
– Mondom anya, nem tudom.
– Miért nem keresed fel?
– Ugyan már anya én keressem fel?
– Miért ne? Vagy derítsd ki, mi van vele.
– Olyan… áhh…
– Megvannak még a neked írt versei?
– Valahol meg, az egyik dobozom aljában, miért?
– Keresd már elő őket nekem! Én addig megfőzöm a levest.
– Megkereshetem neked, de úgysem fogok ráírni!
– Nem azt mondtam, hogy te írjál rá, meg hogy udvaroljál neki, hanem járj mondjuk utána mi van vele. Abba semmi nincs!
Réka felállt a székről, a szobája felé vette az irányt, és így szólt:
– Akkor sem fogok udvarolni neki!
Réka rövid kutatás utána megtalálta a műveket a fiókjában, és kikiabált az anyjának, aki már feltette a levest főni.
– Megvannak anya!
Ilona nem szólt vissza semmit a konyhából. Gondolta mélyüljön csak el lánya a szerelmes gondolatokon. Eltelt egy-két perc, mire Réka ismét kikiabált anyjához:
– Hallod anya? Megvannak!
– Jól van!
A lány a padlószőnyegen egyre csak olvasott és olvasott. Elmélyedt a szép szavak tengerében, a szerelmes gondolatokban, amelyet tinédzserkorszaka végén írt neki egy fiatalember. Ilona elosont lánya szobájának küszöbéig és látta, hogy lefoglalta magát lánya. Remélte, hogy kicsit megnyugodott, és talán megértette azt, amit a korábbiakban mondott neki. Amikor elkészült a leves szólt a lánynak.
– Gyere Réka! Kész a leves!
– Rögtön megyek anya!
Ilona ismét ránézett a lányára, aki még mindig a földön olvasgatott, de már a telefonját maga mellé tette.
– Szépek a versek?
– Aha.
– Mennyi?
– Nem tudom. Nem számoltam.
– Számold már meg.
– Jó!
A lány összefogta a papírokat és halk számolásba kezdett.
– Na?
– Huszonegy.
– Az szép mennyiség. Gyere! Együnk.
Ezután Réka a földre tette a verseket és kiment édesanyjával a még gőzölgő borsóleveshez. Mind a ketten mertek egy-egy tányérral a forró levesből, amit lassan elkezdtek elfogyasztani. A csendet a lány szakította meg.
– Forró! De nem baj.
– Megnézhetem majd a verseket én is?
– Persze.
– Miből gondolod, hogy én megnéztem?
– Láttam.
– Aj, anya! Mikor?
– Amikor főtt a leves. Meg azt is láttam, hogy a telefonod melletted volt.
Réka sóhajtott egyet, és a falon található konyhaszekrényre tekintett. Ilona faggatni próbálta lányát:
– Kiderítettél valamit?
– Inkább együnk anya. Jó?
– Felőlem.
A levest elfogyasztották, majd mind a ketten pihenni tértek. Amíg Réka a szobájában a telefonját nyomkodta, és zenét hallgatott rajta, addig Ilona aludni próbált, de nem tudott, csak feküdt a nappaliban található kanapén. Így telt el egy-két óra. A pihenést az anya szakította meg.
– Réka!
– Igen?
– Na, megnézhetem a verseket?
– Aha.
– Idehozod őket?
Réka mormogott valamit az orra alatt, hogy fel kell kelnie az ágyáról, majd fogta a verseket és az anyjához vitte azokat.
– Tessék anya!
– Köszi.
Réka tudta, hogy ezzel nincs lezárva az ügy. Miután átadta a verseket, sarkon fordult és visszatért a szobájába. Ilona elolvasta az összes művet és arra gondolt, hogy a volt férje neki miért nem írt soha ilyeneket. Eltűnődött rajta, hogy mi lett volna, ha tinédzser korában ő kapott volna ilyen szerelmes gondolatokat. Átfutott a fején, hogy néhány év múlva hatvan éves lesz és szeretne még nagymama is lenni, de először is szeretné, ha lánya megtalálná az igazit. Réka egy harminc perc múlva visszatért. A nappali küszöbén figyelte anyját, ahogy olvas, majd szólt:
– Na?
Ilona felült a fekvő olvasásból, és lányára nézett. Fogta a verseket és a dohányzóasztalra tette azokat. Réka pedig egyre közelebb jött, majd leült a fotelbe anyjával szembe.
– Nagyon jók kislányom.
– Szerintem is.
– És ezt a pasit nem fogtad meg?
– Nem.
– Hiba volt.
Réka nem mondott semmit, csak hallgatott. Ilona folytatta:
– Én a helyedben…
– Jaj, anya ne.
– Mit ne?
– Ne folytasd.
– Tudod, ahogy olvastam, elgondolkoztam.
Réka vágott egy arcot és forgatni kezdte szemeit.
– Amíg apáddal együtt voltam, sosem írt nekem ilyeneket.
– Nem?
– Nem. Te meg fogtad és eldobtad.
– Nem eldobtam, eltettem. A kettő nem ugyanaz.
– Gyakorlatilag a kettő ugyanaz.
– Csak neked anya.
– Figyelj ide Réka! Szeretném ha végre találnál egy normális férfit.
– Szerinted én nem? Szerinted nekem jó, hogy csalnak meg átvernek?
– Hallgassál végig, légy szíves.
– Jó!
– Én csak azt szeretném, hogy szerető férjed legyen. Hogy nyugodtan rábízhassalak valakire az élet hosszú, és nehéz útjain. Aki ápol, és átsegít a nehéz napokon. Egy biztos támaszt szeretnék melletted tudni hosszútávon.
– De miből gondolod, hogy ez a srác lesz az?
– Nem tudom.
– Na tessék!
– De több potenciát látok ebben a srácban, mint az eddigi bájgúnárokban. Nem tudhatod, amíg meg nem próbálod.
– Azt se tudod, hogy néz ki!
– Az alapján amiket írt, annyira nem lehet rossz.
– Megmutatom! Megmutatom, jó?
Réka dühösen felállt, majd elővette a telefonját. Kikereste a fiatalember profilképét, amelyet már akkor megnézett, amikor a verseket olvasgatta szobájának a szőnyegén, így nem is kellett nagyon kutatnia egykori hódolóját.
– És akkor most szembesülj a valósággal! Tessék anya!
Réka átadta telefonját anyjának.
– Hm… nem is olyan rossz…
Mondta Ilona, majd elmosolyodott, aztán a fiatalember képeit továbblapozta.
– Gondoltam, hogy ezt fogod mondani. Teljesen bele vagy esve!
– Én ugyan nem! De ő inkább szerető férjnek való, mint az eddigi pasijaid, kislányom!
– Tiszta hülye vagy anya!
Ilona abbahagyta a képek nézegetését, mérgében visszanyújtotta a telefont lányának, és azt mondta:
– És mégis mindig te maradsz hoppon a fiúkkal.
Réka mielőtt sírva a szobájába rohant volna annyit mondott anyjának:
– Neked fogalmad sincs, manapság milyen nehéz párt találni!
2025.05.28.