Ablak: Első történet

Minden ember lelkében lennie kell egy ablaknak, akár többnek is. Némelyik kristálytiszta, egy másik poros, mocskos, van, amelyiken rácsok feszülnek. Anna lelkén már rég nem nyílt ki semmi. Csak ült reggelente a konyhában a kávéját kavargatva, onnan nézte, ahogy a szomszéd tini fiú krétával rajzol valamit a járdára – színeket kent a szürkeségre. Aztán eltűnt a kép, mintha valaki leengedte volna a redőnyt, holott nem volt ilyen. Anna ilyenkor csukott szemmel emlékezett arra, amikor még a szörnyű balesete előtt ő is színes zsírkrétákat szorongatott kis kezében: vonalakat, tarka ábrákat álmodott, hegyeket, tengert, házakat, barátságokat. De a súlyos évek veszteségei, a várt, ám elmaradt levelek, a hiányzó szerelmek, a kisírt éjszakák túl korán becsukták az ablakot, azóta hitte, hogy kint úgysem történik már semmi fontos.
Egy napon – teljesen véletlenül –, a huzat résnyire tárta az ablakot. Beosont egy illat – jázmin talán –, egy hangulat és egy hangtöredék: őszinte nevetés. Anna megdöbbent, a világ odakint továbbra is morajlott, figyelemre sem méltatva az ő megzabolázott lelkét. Zsongott a természet.
Valami megváltozott benne. Másnap reggel forró kávéját szürcsölte, de ezúttal nem a megszokott helyen, az asztal mellett, hanem az ablaknál. Hirtelen jött ötlettel kitárta azt. A ritka használat miatt beszorult kissé, nehezen nyílt, de aztán a levegő friss volt, a fény belepte a konyhát, a lakást. A kerítésen túl a szomszéd srác új rajzba kezdett. Egy pillanatra felnézett rá, találkozott a tekintetük. A lány még a maga számára is váratlanul kigurult hozzá a tolószékében, mely néhány éve ejtette foglyul; ölében vitte a krétákat, félig csonkoltakat ugyan, de még könnyen megfoghatóakat. Együtt rajzoltak, mintha az égiek mozgatták volna a ujjakat.
Anna újra felismerte: az ember csak annyit tehet, hogy hagyja kinyílni az ablakát, kikergetve rajta a gonosz érzéseket, komisz gondolatokat, és befogadja a pozitív energiákat. A lélek hamar felmelegszik, a többi majd jön magától. Mert lehet, hogy ő maga is utálja az esőt, de akkor előveszi az esernyőjét és azzal megy tovább, mert tudja, egyszer kiderül az ég, elillannak a sötét fellegek.