Szerencsi
Koboldfalván rengeteg kobold élt és mindenki értett valamihez. Nagyon boldogan és gondtalanul teltek mindennapjaik. Sokan hallottak erről a helyről és nem tudták elképzelni miért ilyen szerencsés és boldog Koboldfalva népe.
Egy tündér hozta meg nekik a szerencsét, akit Szerencsi néven becéztek. Egy igazán aszályos időszakban találtak rá. Pikli, a koboldok vezére épp sétált és a lepusztult vidéket sajnálgatta. Nagyon szomorú volt és azt hitte, Koboldfalva hamarosan megszűnik létezni. Egy magas domb irányába tartott, amikor észrevette, hogy az ott lévő fa virágzik. Mikor odaért, csodálkozva állt meg a növény előtt, ami pompásan zöldellt és madarak csicseregtek körülöttte. Sírásra lett figyelmes. Körbenézett, de először nem látott senkit. Aztán a fa mögött megpillantott egy fűzfakosarat, benne egy aprócska tündérrel. Kezébe vette az ártatlan kis élőlényt és keresni kezdte azt, aki otthagyhatta. De hiába kutatott órákon át, a keresés sikertelen volt és már sötétedni kezdett. A koboldvezér úgy döntött, hazaviszi a házába a csöppséget. Feleségének otthon elmondta a történteket, aki biztos volt abban, hogy ez nem véletlen. Másnap Koboldfalva egyik tava megtelt vízzel. A lakosok nagyon örültek. Végre mindenki bőségesen ihatott hosszú idő után. Másnap reggel a gyümölcsfák virágbaborultak és bő termés lett. Pikli ekkor feleségéhez fordult:
– Igazad volt drágám. Ez a kistündér nem véletlenül került ide. Meghozta a szerencsénket!
– Boldog vagyok, hogy minden jóra fordult! Még nem adtunk neki nevet. Mi legyen a neve?
– Szerencsecsillag! Hisz úgy ragyogott fel nekünk a szerencsétlenségben, akár egy fényes csillag!
– Nekem tetszik ez a név és nagyon illik hozzá! Becézzük őt Szerencsinek!
Ettőla naptól kezdve Szerencsi, a koboldházaspár lányaként nevelkedett.
Egy napon Pikli levelet kapott, ami nagyon elszomorította őt. Elmesélte családjának, hogy messze van egy királyság, ahol most nagy a baj. A királyuk megbetegedett és bár eddig sokan próbálkoztak, bajára gyógymódot nem találtak. János, a barátja, a királyi udvarban szolgál kovácsként. Ő írta a levelet. De a koboldvezér már túl öreg volt a hosszú és fárasztó úthoz, ezért Szerencsi indult el helyette. Egy erdőn vitte keresztül az útja, ahol meglátott egy fehér galambot. A madár a vállára szállt és szárnyával egy kút felé mutatott. Amikor Szerencsi odaért, látta, hogy ott nincs víz. Nagyon megsajnálta a madárkát. Volt nála víz, így adott neki belőle. Amikor a galamb inni kezdett, hirtelen a kútban is megnövekedett a víz szintje. A madárka nagyon hálás volt a varázslatos jótettért.
A tündér nagysokára végre elérte a királyságot. Mikor megérkezett, megkereste édesapja barátját és elmondta, hogy ő jött segíteni a beteg királyon. A kovács, a király szobájába vezette őt. Szerencsi elővett néhány gyógyfüvet, amiből egy erős főzetet készített. Ezt az uralkodó megitta és másnap jobban is lett tőle. A király is igazán hálás volt a tündérlánynak. De nem értette, hogy kerülhetett a koboldok közé egy tündér. Ezért megkérdezte erről gyógyítóját:
– Hogy kerültél Koboldfalvára?
– Engem egy aszályos időszakban talált meg Pikli, a koboldok vezére egy zöldellő fa mögött. Nem találta meg azt, aki ott hagyott, ezért hazavitt a házába. Attól a naptól kezdve a faluban ismét teremni kezdtek a fák és jóra fordult minden. Pikli hálából és jóindulatból úgy nevelt fel, mintha az ő édes lánya lennék.
Fülöp királynak ekkor eszébe jutott valami… talán ez a tündérleány Flórának, a tündérek királynöjének lánya lehet, akit egy boszorka még nagyon régen elrabolt a családtól. Meg akarta büntetni a királynőt mert elvette a varázserejét.
– Én lehetséges, hogy tudom kik az igazi szüleid… Egy boszorkány bosszúból elrabolt tőlük, mert gonoszsága miatt elvették a varázserejét.
– Szeretném megismerni őket!
Így is lett. Szerencsi találkozott az igazi szüleivel, akik zokogva, szorosan magukhoz ölelték őt. A tündérlány elmesélte, hogy eddig jó élete volt, de lelke mélyén mindig vágyott arra, hogy megismerje a gyökereit.
Szerencsecsillag most már úgy érezte, két családja is van. Most őt is szerencse érte, a sok jótett visszaért hozzá a sors által.
Az életben mindent visszakap az ember, ezért érdemes meggondolni kivel hogyan bánunk életünk során.