Furcsa lények vagyunk, mi, emberek. Előszeretettel merülünk el a mélységes mély múltnak kútjában és kíváncsian kémleljük a jövőt jósok és asztrológusok bevonásával, de a jelenben létezni, csak úgy lenni és figyelni egyáltalán nincs ínyünkre. Az igazsághoz az is hozzátartozik, kedves olvasó, hogy az effajta létezési üzemmód fáradtságos, mert meg kellene állnunk hozzá, vagy legalábbis lassítani, és szembenézni bizonyos felbukkanó tényekkel. Ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, kinek van erre ideje? Pedig a szent iratok kimondottan hangsúlyozzák: sorsunk történetét a jelenben írjuk. Ami azt is jelenti, bizonyos szempontból mi magunk alakítjuk azt. Gondolatainkkal, szavainkkal, tetteinkkel.
Ennyi bevezető éppen elég ahhoz, hogy megértsük, miért kutatták történetünk szereplői Elemér és felesége a pálmalevél-olvasót. Elemért már jó ideje foglalkoztatta a pálmalevél-olvasás tudománya, a hazánkban csaknem elérhetetlen jövendő mondás ősi módszere, és addig nem is nyugodott meg, míg nem találkozott eggyel. Elemér több ízben látogatott el Indiába, beutazta északi és déli tartományait, innen szerzett tudomást arról, hogy manapság is léteznek, akik e mesterséget űzik. Ezért kérdezősködött a helyi lakosoknál éppúgy, mint a szálláshelyén lakóknál, a tea árusoknál és a különféle ásványi kövekből karkötőket, és kesentyűket készítőknél, az utcán tehenet fejő indus asszonynál és a kókuszdiót egy hasítással ketté szelő kereskedőnél. Egy napon végül rámosolygott a szerencse, amint riksával – azzal a háromkerekű, dübörgő, bűzt és füstöt okádó, ennek ellenére nagy népszerűségnek örvendő indiai furgonnal – indult a dél indiai Chidambaram városában a piacról a szállására, amikor szóba elegyedve a sofőrrel, tudomást szerzett egy, a közelben működő pálmalevél szakértővel. Több sem kellett neki, másnap már azon a riksán ült, ami a brahmin háza felé döcögött a januári bengáli nap alatt, a Vellar folyó partján, ahol az a Bengáli-öböllel találkozik.
Amíg Elemér utazik a pálmafák és rizsföldek kies vidékén, hagyjuk őt álmodozni, mi álljunk meg egy pillanatra, és tisztázzuk, kit neveznek brahminnak, szvámínak és miben áll a pálmalevél-olvasás tudománya. A szvámí név, általában a világi életről lemondott embert jelöli, semmi esetre sem olyan pap, akit mi annak nevezünk, mert a nyugaton vallásnak nevezett dologhoz semmi köze annak a metafizikának, aminek ő szenteli magát. A történelem korábbi fejezeteiben, és sok helyen a mai napig az indiai szertartásokat a Brahmin kasztból származók tartották, tartják. Feladatuk a rítusok, megtartása volt. Ezek célja a Teremtő Erővel, a Nagy Mű Alkotójával vagy az Univerzum Nagy Építőmesterével, ahogy a szabadkőművesek nevezték – történő kapcsolat létesítése, ezen keresztül pedig az életben felmerülő különböző kérdések megválaszolása, akadályok és nehézségek elhárítása, esetleg azok mértékének csökkentése volt. A művelet akkor lehetett sikeres, ha azt az idő és a tér megfelelő pillanatában hajtották végre.
Egy valódi védikus szertartás minden esetben az időnek és térnek a rögzítésével kezdődik, vagyis felsorolják, hogy az univerzum mely pontján, milyen bolygóállások mellett, ki végzi a szertartást. A megfelelő feltételek meghatározásához a pálmalevél-olvasókat hívták segítségül. Tehát ezt a tudományt a szertartásokhoz használták, ma pedig egyes személyek életútját olvassák ki segítségével. E jóslatot kereste Elemér azon a párás bengáli reggelen, amikor beszállt Chidambaram-beli szállásának szélesre tárt kapuja előtt, tehénbőgés közepette a riksába feleségével.
Elemér, aki horoszkóp kifejtésben már részesült, azt gondolta, ez valami hasonló lesz. Tehát elsősorban hinni kell benne, máskülönben ne adja ilyesmi kétes dologra az ember a fejét. Ha valaki nem hiszi, felesleges belevágni, máskülönben azt várja, hogy igaza legyen és mindenáron ezt a forgatókönyvet kívánja megvalósítani. S mivel, mint fentebb megjegyeztük, a sorsunk ilyen tekintetben a kezünkben van, a csalódás borítékolt. Nem fog tetszeni, amit mond, ahogy mondja az olvasó. De ha hisz benne, csodák sora bontakozik ki a szeme láttára. Ilyen például a pálmaolvasó fehérre meszelt háza, a házát körülvevő kert a rizsföldeket öntöző csatorna mentén, a vendégszeretete, az ebéd tele édes, zamatos, lédús egzotikus gyümölccsel, a jóslat maga, a levelek lenyűgöző kötegének rendje, rajtuk a finom, kacskaringós tamil írással, a tamil nyelv dallamos hangzása, mely betölti az egész szobát jóslás közben.
E rövid kitérő után térjünk vissza Elemérhez és feleségéhez, akik ekkorra már maguk mögött hagyták a város forgatagát, a házak ritkultak körülöttük mindkét oldalon, a hangok elhalkultak és a zöld üde foltjai jelentek meg. Banánfák sorjáztak az út mentén, ameddig a szem ellátott, a hézagokban pálmafák nyújtózkodtak az ég felé, odébb apró cserjék szegélyezték az utat és tették harmonikussá a képet. Az összhangot semmi túlsúly nem zavarta meg. Itt-ott színes turbánok és szárik bukkantak fel, a délen oly jellemző rubin számtalan árnyalataiban, szorgos kezek munkálkodtak a rizsföldeken könyékig feltűrt ingujjban. Az út végén lassítottak, éles kanyar után feltűnt egy fehér ház, ajtajában a pálmalevél-olvasó feje bukkant elő.
Széles mosollyal az arcán, tárt karokkal közeledett sárga ruhájában. A szvámík jellegzetes sárga öltözetét viselte. Beterelte őket a kerítéssel, rácsokkal körbevett pergola alá, a rácsokkal a szemtelen majmokat tartották távol. A pergola alatt ruhák száradtak a kifeszített kötélen, a lábtörlőn kutya pihent, fejét két mellső lábára hajtva. Megszokta a látogatókat, látszott minden mozdulatán. A nappaliban tejes masala teát kaptak, majd név szerint szólították először Elemér feleségét, majd őt. Amint elindult a felesége felfelé a széles falépcsőn, sűrű, nehéz csend telepedett a szoba sarkaiba, a feszültség lecsorgott a falakon. A türelmetlenséggel, kíváncsisággal, izgatottsággal és várakozással telítődött a levegő. Mennyi idő telt el így, ezer év, tíz emberöltő, vagy csupán fél óra, ki tudja? Közben odakint beborult, mintha a nap is jobbnak látta volna biztonságosabb helyre húzódni, ezzel félhomályba borítva a szobát. Lassan megeredt az eső. Kérlelhetetlenül verte az ablakot áztatva-mosva odakint a pálmaleveleket. Elemért az emeletről érkező halk neszezés riasztotta fel félálomszerű állapotából. Mezítelen talpak surranása hallatszott, valahol ajtó nyílt. Elemér felesége és a szvámí jelentek meg a míves falépcső tetején.
A következő pillanatban a nevét hallotta. Nagyot sóhajtott, felállt a párnáról, amin addig ült a földön, és követte felfelé a lépcsőn Palmanit, a szvámít. Valahogy így érezhetett Jákob is a lajtorja láttán álmában, tele félelemmel, ámulattal. Kisebb, kétszer két méteres szobába érkeztek, benne íróasztallal, az áram kimaradások miatt gyakran hunyorgó lámpával. Később ezért volt kénytelen Palmani a mobiljának a lámpáját használni a levelek olvasása közben. Hellyel kínálta Elemért az asztal egyik oldalán, míg ő kiment a megfelelő pálmalevél kötegért. Odakint még mindig szitált, mint fehér lepedő, úgy lebegett a pára a földek fölött. Előző nap a szvámí elkérte tőlük a születési adataikat, ujjlenyomatukat így már tudta, a több millió pálmalevél köteg közül melyik száz közül kell kiválasztani azt, amely őrzi Elemér levelét, melyen írva vagyon múlt, jelen és jövő. A levelek, egy kötegben legalább 40-50, két fa léc közé voltak fűzve, szabályos rendben, az anyja legyezőjére emlékeztették Elemért. Palmani leült Elemérrel szembe, az íróasztal túlsó oldalán, megnézte a születési adatokból kiszámolt bolygó állásokat, ő kilenc bolygóval dolgozott, és lapozni kezdte a leveleket, keresve azt az egyet, ami Eleméré. Ehhez különféle kérdéseket intézett hozzá. Lapozott, felolvasta a tamil írást különös, éneklő hangon, majd megkérdezte, apja neve Ádám? Ha nem volt a válasz, tovább lapozott. Korábbi felesége neve Erzsébet? Kettő testvére van? Így ment ez addig, amíg minden egyes kérdésre igen volt a válasz. Három-négy éves ciklusokban mondta az előrejelzést Palmani. Írta és rögzítette telefonra Elemér a felolvasottakat. Meredten nézte a tamil írást, két sor minden egyes lapon, de nem látta, amit az olvasó látott, nem értette, amit ő értett, nem tudta, amit ő tudott.
Amikor végeztek, az olvasó lekísérte Elemért a hallba, aki megkönnyebbülve sóhajtott. Azon morfondírozott, vajon, ha meghalna a közeljövőben, elmondta volna neki Palmani? A szvámí azt állította, igen. Korábbi évben volt erre példa, és egy éven belül valóban távozott az élők sorából az illető. S mivel – tette hozzá a szvámí – sorsunk kovácsai magunk vagyunk, a pálmákon az írások, azaz a kinyilatkoztatások ennek követkeményeiként, vagy ezzel összhangban, néhány évente változnak.
Állt a hall homályában Elemér, lassan világosodott, az eső elállt, friss, párás levegő áradt be a kertből a nyitott ajtón át, a kutya kaparászott az ajtófélfán. A háziasszony mosolyogva ebéddel kínálta. Nem tudott enni. Forgott vele a szoba, a föld 1670 kilométer per órás sebességgel, a tejút 2,1 millió kilométer per órás sebességgel.