Olyan vagyok most, akár egy kismadár, ülök a fán, alattam minden csodásan könnyednek, puhának tűnik. Két, vízcsepptől ringó virágszirom aranycsilingelése küld melódiát felém, mely a pár hűséges dallama. Nyakukat nyújtogatják egymás felé, közben szikráznak, pörögnek… micsoda randi. Mellettem falevelek kacagnak a friss szélben, mosolyra fakaszt ez a mocorgó nyugalom. Hirtelen kibukkan a felhők mögül az első napsugár, káprázik minden, narancsfénybe borul a kert, a két szerelmes szirom csókokkal búcsúzik, csak én maradok még hűsölni a fa tetején egy csöppet a csend csodájának fogságában.
Hogy miért is vagyok fenn a lombok között? Na, nem azért mert repülni támadt kedvem, még csak azért sem, hogy közelről tanulmányozzam a madarak magánéletét, vagy éppen a reggeli rántottához szerezzek tojást a fészkek egyikéből, hanem mert levelet hozott a földi posta, és annak olvasásához magányra van szükségem, az pedig legjobban egy tölgyfa koronájának búbján képzelhető el. Izgatottan bontom ki, gyűrötté tépem az ujjaimmal a felszaggatott oldalt. Napokkal ezelőtt vettem a bátorságot, és a hivatalhoz fordultam a javaslatommal. Most megjött a válasz:
„Tisztelt Kérelmező!
A beadott kérelmére az alábbi válasszal szolgálhatunk. Kérjük, vegye figyelembe az alkalmazott hozzá nem értését és nemtörődömségét!
Véleményünk szerint nem megalapozott azon kérése, hogy esőben toljuk be a Lánchidat az alagútba, valamint a kőoroszlánokat helyezzük el az időközben anyagi problémák miatt üressé vált állatkerti ketrecekben. Azt még megértjük, hogy ez utóbbi esetben semmiféle veszély nem leselkedne az óvatlan oroszlánetető csöppségekre, ám azt önnek is be kell látnia, hogy az ilyen mértékű szilárdítás nagymértékben rombolná a gyerekekben általunk kialakított kedvező képet az állatok királyáról. Még a végén belerúgnának, pedig egy halott oroszlánba nem szép dolog. Az ön levelére mozgósítottuk a szakértelemben minden tekintetben hiányos, oroszlánt csak a mesekönyvek lapjain látott éjszakai és nappali portásainkat, akik széleskörűen, a Lánchíd helyett a szellemi variációkat járták körbe, majd felterjesztették elképzelésüket a témában, ám a jelenlegi városvezetés inkább másban látja a fejlődést. Ők, velünk egyetértésben átneveznék a hidat. Abban még van némi egyet nem értés, milyen nevet is viseljen. Az oroszlánok nyelveinek hiánya is azt jelzi, a legfelsőbb vezetés nem tűri a protekciót, a talpnyalást, pláne a hozzánk való ilyen irányú félreérthető közeledést. A legmagasabb szervünk amúgy is csak a jobb oldali kőszobrokért vállal felelősséget, a baloldaliakat legszívesebben a Dunába lökné, ebben csak a szobrok irdatlan súlya akadályozza meg, Ezt a jól előkészített döntést a folyóban keletkező árhullám elkerülése érdekében hozta meg a jeles grémium.
Az ön sekélyes panaszára reagálva, a Nemzeti Gerinctelen Párt felhívja szíves figyelmét a város többi, állatmentes hídjára, talán ott több szerencsével jár. A továbbiakban nem áll módunkban érdemben foglalkozni a híd és a kőoroszlánok ügyével, már csak azért sem, mert időközben szeretett vezéreinknek hihetetlen áldozatos munkával, a helyszínt gyakran meglátogatva sikerült megszerezniük a szicíliai fekete lávaelefántot; kiküldött álcázott kémeink most próbálják meg rávenni őkegyelmességét, másszon le a magas lóról, vagyis a cataniai oszlopról, és az Alpok hágóin keresztül fáradjon új rendeltetési helyére, a Duna-parti Bálna elé, védve a cethalat.
Mindenesetre, önnel szemben megtesszük a szükséges lépéseket, melyeket két jobblábas biztonsági őrünkre ruháztunk át.
Üdv, ShowHivatal”
Ekkora fenyegetettség olvastán, rémülten simogattam arcomon a mélyülő ráncleveleket, a meglepetéstől az istennek se szunnyadtak, csak remegtek a cudar északi szélben…