Egy boldog sziget

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy sziget. Egy boldog sziget. Mitől boldog egy sziget? Talán attól, ha ő is, és valamennyi lakója is boldog, boldogok a növények, a fák, az állatok és az emberek. Boldogok, mert nem ismernek háborút, nem ismernek pusztítást, békében élnek a környezetükkel és önmagukkal. Lehet, hogy úgy is nevezték őket, hogy a boldogok szigete, de ma már ebben nem lehetünk biztosak, olyan régesrégen volt. A sziget lakói boldogok voltak. Miért voltak boldogok a lakói? Mert békében éltek. Békességben a külvilággal, békességben egymással. Nem fordítottak semmi energiát fegyverkezésre, hadseregre, szerették a természetet, szerették az életet, az embereket. Fejlett civilizációt, magas szintű kultúrát teremtettek, minden erőszak nélkül.
Ez elég mesebelien hangzik a mai világban. Lehetséges ez? Hogy-hogy nem jelent meg náluk a külvilág? Valamilyen hadsereg vagy nagy multicég? Vagy akkoriban talán nem ilyen volt a külvilág?
Nehéz ezt ma elképzelni. Sok száz évre visszatekintve, nem ismerünk másmilyen történelmet, csak ilyen-olyan háborúkkal telit. Lett volna ezen a Földön olyan korszak, amikor nem volt sehol, de sehol egy kis lokális háború sem?
Ha akkor régen is olyan volt a Föld, mint ma, hogy mindig van valahol öldöklés, pusztítás, mivel érték el a sziget lakói, hogy nem akarták őket meghódítani? Lerohanni és kihasználni. Hogyan tudja egy kis sziget biztosítani a maga semlegességét, békés életét, fejlődését?
Nem tudom, hogy hogyan. De jó hinni, hogy megtörtént.
Aztán történt egyszer, hogy egy menekülő anya érkezett a szigetre, a kisgyerekével. Az anya súlyos beteg volt, nem élt már sokáig, hamarosan meghalt. A gyermek ott maradt árván. Természetesen nem hagyták magára. Egy családhoz került, ahol szeretetteljesen igyekeztek gondoskodni róla, hogy tanulni, fejlődni tudjon.
A külvilág, aki az anyát üldözte, a gyermeknek sem akart békét hagyni. Mikor megtudták, hogy a gyermek a szigeten él, követelték a kiadatását. Ultimátumot küldtek a szigetet kormányzó tanácsnak, a sziget elpusztításával fenyegetőzve.
Tanácskozásra ültek össze a sziget vezetői. Mi történjen? Kiadjanak egy ártatlan gyermeket egy erőszakos, vérszomjas hatalomnak? Egyetlen gyermek miatt tegyék kockára a sziget szépen felépített életét, boldog lakóit, időtlennek tűnő békességét?
A vezetők között fele-fele arányban oszlottak meg a kiadatás mellett és a kiadatás ellen érvelők. Lehet-e egyért feláldozni sokat? Lehet-e egyet is feláldozni az egészért?
Egy idős asszony volt a kormányzótanács vezetője. Tudta, látta, hogy az ő szavazata lesz végül a döntő, bármilyen fájdalmasnak tűnt ez a számára. A ki nem adás mellett döntött.
ågy indokolta a döntését: Semmit sem ér a békénk, semmit sem ér a szépen felépített fejlett világunk, ha még egy gyermeket sem tudunk megvédeni. Nem adjuk ki a gyermeket.

Mennyi ideig maradt fenn még ezután ez a boldogok szigete? Lényeges ez? Vagy csak az a lényeges, hogy nemet tudtak mondani? Tudtak-e kitartani a nem mellett? Vagy a túlélésükért a gyereket kiadni hajlandók kerültek hamarosan többségbe és hatalomra?
Túléltek, de megszűntek boldogok szigete lenni?
Hányszor, de hányszor ismétlődött már meg hasonló kérdés, hasonló próbatétel a Föld története folyamán? Hiszen nem beszélhetnek soha hitelesen demokráciáról, jó államról azok, akik gyerekekre vadásznak. Emberekre vadásznak. Azon egykori szigetlakók konfliktusa, döntési problémája sokféle változatban előfordul. Ha mondjuk a menekülő nem gyermek, hanem egy pap, aki elhagyta az egyházát. Nem fogadott-e örök hűséget a vallásának, amiben hitt? De: van-e ember, aki nem hitt fiatalon olyanban – legyen az személy vagy idea – amit később már egészen másmilyennek látott?

“Egy boldog sziget” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves János!

    Nem bántottál meg azzal, hogy udvarias formában leírtad a véleményed, csak az én véleményem más. Azt gondolom, nemcsak az enyém más, sokan nem állítanak fel olyan kategória rendszereket, amilyen a véleményedből kitűnik. Nyilván Proust vagy Kazuo Ishiguro sem az ízlésednek megfelelő. Nem baj, azért nagy a választék, hogy mindenki megtalálja a magáét.

    Üdvözlettel:
    Márta

  2. Kedves Márta!

    Morális témát boncolgatsz rövid kis írásodban, ami alapvetően nem novella! Nincs cselekménye !Nem indul el valahonnan és nem jut el sehova! Nem a témával van gondom, egyetértek azzal, amit leírtál. Meg lehet ezt írni novellaként is, párbeszédekkel tarkítva, csattanóval a végén. Ne haragudj meg rám, csak nem értem, hogy gondolod ezt pályázati novellaként beküldeni. Mentségedre szolgáljon, nem te vagy, aki rövid történeteket küld be, melyeknek köze nincs a novellához. Hidd el a jóindulat íratja velem ezeket a sorokat, ha megbántottalak, akkor elnézésedet kérem és felejtsd el az egészet.
    Baráti üdvözlettel: János

Szólj hozzá!