HALLOWEEN IDEJÉN!
A töklámpás
–Hé Mári gyere má ki! –éjszaka közepén kiabálta Bála bácsi.
– Mi az Isten haraggya ütött magába! Talán nem megy egyedül még az se! Hiába megöregedett- morgott Mári néni, aztán átfordult a másik oldalára.
–Mári, gyere má!- hallotta újra.
–Mi van!- kiabálta ki Mári néni.
–Illent még nem láttá, a kemencénél úgy fénylik valami, mint a Salamon töke.
–Elment magának az esze, talán a macska szemét láttya. Gyűjjön má be!
– Nem én, addig innen egy lépést sem teszek, amíg te ki nem gyüsz!
Mári néninek, mit volt mit tennie ,a hátára terítette a nagykendőt, a papucsába lépett és bosszúsan kiment az udvarra.
–Mi az, amit az éccaka közepén nekem látnom köll?- vonta kérdőre Béla bácsit.
– Hát azt!- mutatott Béla bácsi a kemence felé.
–Te jó ég, ezt meg ki tette oda!- sikított fel Mári néni.
–Mi van? Talán tele lett a ……?- kérdezett rá Béla bácsi.
– A töklámpástól csak nem ijedek meg, de ,amit magához csalogat, azzal nem szeretnék talákoznyi, mer az elkárhozott lelkek addig barangolnak, amíg meg nem találják egykori lakhelyüket és megpróbálnak visszatérni az élők világába- magyarázkodott a férjének.
Mári néni még egyszer jól megnézte a messziről világító tököt, aztán megjegyezte.
–Azt hiszem Kálmán tehette oda.
– De minek?- kérdezett rá Béla bácsi.
– Hogy magára ijesszen. Mi lesz má, átviszi hozá a tököt, vagy sem?- kérdezett rá Béla bácsira.
– Át hát, ne hozzánk gyűjjön be a sánta Gyuri lelke.
Béla bácsi megfogta a tököt, és átosont a harmadik szomszédba. Kerítések nem voltak, így telekeknek ment, úgy hogy még a kutya sem jelezte a jövetelét. Lette a veranda elé a töklámpást, és röhögve visszament Mári nénihez. Megrántotta a nadrágját, és büszkén kijelentette.
–Legalább ez sikerüt!
Egymást átkarolva visszamentek a házba. Lefeküdtek. Mári néni egyszer csak felugrott az ura mellől.
– Kálmán biztosan fél, hogy a Gyuri lelke haza megy hozzá. Szegényt, a Kálmán a szőlőbe úgy megverte, hogy az esze is ement, meg bele is sántut.
–Így van, ahogy mondod. Tudod mit, akárki is tette a kemencéhez a lámpást, én elvittem a Kálmánho. Vezekeljen csak ő azért, ha a Gyuri lelke, megrekett az alvilág és a mennyország között.
–Mibű gondoja ezt?
– Azt mongyák a pap sem akarta etemetnyi, mer megharagudott a Gyurira, amikor eléje át az Örzse temetése után.
–Bolond vót a Gyuri, ezt a pap is tutta.
–Tutta, tutta, de azért még sem esett neki jó, amiko a Gyuri kerhorozta.
–Semmi köze sem vót annak az eszelősnek ahho, hogy miko ,és mért jár a házakhoz a pap. A szóbeszéd, az szóbeszéd, semmi köze sincs az igazságho.
–Hát, ha te mondod Mári.
–Béla! Mi van, ha nem is a Kálmán tett az a kemencéhez a lámpást!?
– Nyugodj meg, reggelre ki fog derülni.
– Mibű gondoja?
–Kálmán , a Pistáva is haragba vót, még akko is, amikor az eköltözött a fődi életbű. Egy véka rozson vesztek össze, és soha sem kötöttek békét.
–Egy véka rozson, ezt meg hunnan tudja maga?- kérdezte Mári néni.
–Ferkó meséte, amikor osztoztak egy véka rozs már nem fért egyikük zsákjába se. Aztán Pista föajánlotta, hogy adják oda a Verának, mert megszógáta már azt réges régen.
– Azt te nem viheted oda!- kiabálta a Kálmán.
–De te sem!- erősködött a Pista.
Pista ketté akarta vágnyi a vékát, Kálmán meg nem engette. Addig rángatták ide-oda, amíg a véka szétszakatt, és a fődre hullott a rozs.
–Két csökönyös szamár. A Verán vesztek össze?- nevetett Mári néni.- Illen telhetetlen lett vóna a Pista?
– Feküggyön má vissza, még megtalal fáznyi!- szólt rá Béla bácsi Mári nénire.- Ki tugya, millen vót a Pista ,de Verát a papnak nem gyónta meg, legalább is azt mondta a felesége.
– Az ő lelke is bolyong?- kérdezett rá Mári néni. -, Lehet, hogy át köllene vinni a lámpást a Verához.
–Most?- riadt meg Béla bácsi.
– Most hát!- javasolta Mári néni.
–Azt aztán én még egyszer nem fogom a kezembe!- jelentette ki Béla bácsi.
–Mér?- kérdezte csodálkozva Mári néni.
–Mer…
Béla bácsi elhallgatott.
–Mongya magának is van ollan bűne, amit nem gyónt meg?
–Mér kérdezed Mári?
– A Sári miatt.
–Az Isten nyugosztaja, ő…
–Mongya ki, mit hagat róla!- lökte oldalba Bélát Mári néni.
–Hagat a rosseb, tudtad, amikor hozzám gyütté.
– Mit?
– Hát azt…
– Mit az?- ült fel Mári néni az ágyba. – Ha ekezdte, akkor most már vallja is be, hogy…..
– Egye meg a rosseb azt a töklámpást, minek is tették a kemencéhez!
–Maga tugya, lehet, hogy tényleg magának szánták- nevetett Mári néni.
–Az a gyerek zabi gyerek vót, nem kölött a Sárinak sem- magyarázkodott Béla bácsi.
–Szóva, még is csak vót magának vele dóga.
–Hát, ha vót, akkor vót!
– De hová lett a gyerek?- kérdezett rá Mári néni.
–Azt csak Sári tuta vóna megmondanyi, de soha sem áruta el, nekem se, meg a Kálmánnak se.
– Szép kis alakok maguk, Kálmán, maga ,meg a Sári!
–Tutad vagy sem?
–Tutam hát- vigyorgott Mári néni.
– Akkor meg alugy, a töklámpás pedig ott marad, ahova tettem!- jelentette ki Bála bácsi.
Nehezen, de megvirradtak. Kintről éles kutyaugatás hallatszott.
– Kálmán biztosan hozza a töklámpást- zsörtölődött Béla bácsi.
– Mibü gondoja?- kérdezte Mári.
– Hát azt hiszem, tugya, hogy ki vitte hozzá.
–Kitű tudja?
– Hát a Sáritú.
–Haggya má a Sárit! Régen meg hót, az Isten nyugosztalja. – nyugtatta meg Mári néni Bélát.
–Igazad van.
Hallgatóztak, csend volt.
– Mégse a Kálmánt jelezte a kutya- jegyezte meg Béla bácsi.
Felkelt, felöltözött, és kiment az istállóba. Megetette az állatokat ,és a kút felé tartott. Vizet kell vinni az itatókba. Ahogy ereszteni akarja le a vödröt, valami világított benne és megmozdult. Odanézett.
– Hát ez meg mi a rosseb? A töklámpás!- kiáltott fel. – Kálmán vergyen meg téged az Isten! Mér a vödörbe tetted ezt a tököt!?- mérgelődött.
Kivette, lekapta a tetejét ,és elfújta benne a gyertyát. A kút háta mögé tette, hogy a tök ott várja, meg az estét. Odabent semmit sem mondott Mári néninek, mert megint csak a Sárinál kötöttek volna ki, annak pedig nem kell, hogy a szelleme ő hozzá találjon,mert megátkozta akkor, amikor megtudta, hogy Kálmán is hozzájárt. Egész nap tették a dolgukat. Lefekvés után, alig várta Béla bácsi, hogy Mári néni elaludjon. Mint minden éjjel, kint szokta a szükségét elvégezni. Most óvatosan osont ki, s úgy ahogy volt, átszaladt a Kálmánhoz. Meggyújtotta a tökben a gyertyát, és mint, aki jól végezte a dolgát, visszafeküdt Mári néni mellé. Másnap a kíváncsisága elvitte a kocsmába. Persze a töklámpásról hallgatott. Gergő nagy elánnal csapkodta az asztalt és káromkodott.
–Valaki hozzám akarta küdenyi az elkárhozott rokonának a lelkit! Hajnalban a pitvaromban világított a töklámpás.
–Mit csináltál vele? – kérdezett rá a kocsmáros.
– Átvittem a szomszédba.
– A Terkához?
–Hozzá, hátha a Dezső lelke kering a pokoltornácán, és nem engedi be az ördög.
–Az meglehet, mert olyan gonosz vót, hogy az még az ördögnek sem köll- tette hozzá a kocsmáros.
–Szegény Terka- sopánkodott a kocsmáros felesége,- Azt monta, gyűlölte a Dezsőt, de az anyja hozzá kényszerítette.
– Én megszöktem vóna tőle- szólalt meg Katica a kocsma sarkából.
–Megszökött maga mástú is- nevettek össze az ívó cimborák.
–Meg köllene néznem a Terkát- sóhajtozott Katica.
– Minek?- kérdezett rá Béla bácsi.
–Hát töklámpás miatt- sajnálkozott Katica.
Felhajtott a stampedli pálinkáját ,és kiment a kocsmából.
A férfiak egymásra néztek ,aztán…
–Jobb, ha nem mondanak maguk semmit!- szólt rájuk a kocsmáros felesége.
A töklámpás egy hétig bolyongott a házak között, mire újra visszakerült Béla bácsihoz. Igaz már rothadó félben volt. Most nem kiabálta ki a felségét, fogta vödröt, leöntötte a tököt, és a fejszével kettévágta . Odadobta a tyúkoknak ,azok közt úgy sincs egyetlen egy sem, akit a baromfiudvar szellemének riogatni kellene. Ők tízen sem veszekszenek az egyetlen kakas miatt.
Kedves Carlo!
Örülök a gondolatoknak, az antológiának, ahol egy kötötetben van az írásunk. A minap tartottam egy összegzést. 2017 óta-/ mert addig csak fiókomnak írtam/ 20 antológiában 53 novellám jelent meg. Kett önálló kötetben emlékeztem meg a vicces és bohém közösségről, akikre én felnéztem.Most jutott az eszemben, hogy gimnazistaként, a fiúk, ha cukkolni akartak csak” Karcsinak” vagy „Carolnak” szólítottak, persze azt is hozzátették, hogy téged senki sem karol.Félig volt igaz, mert a barátom, akinél a tehent fejtem, akkor még csak testvéri szertettel ölelt át.Akikről írtam ők vettek a szárnyuk alá, amikor házasságot kötöttem , és sokszor fejtem meg a teheneket. Igazi falusi életem volt egy emberrel, aki először a „bátyám „volt, aztán az anyámként a „szeretőm” és a tiltása ellenére a „férjem”lett. Azt az utat, amit 6 év alatt végigjártam , soha sem bántam meg a vele töltött 48 év folyamán. Hogy miért is írtam most le? Mert ez is valamiféle kötődés két egymást alig ismerő, egymásról keveset tudó ember között. Karola.
Kedves Karola!
Ez a szarkasztikus vonalra felfűzött történet jól ábrázolja egy zárt közösség egymást ismerő, egymásról mindent tudó és egymást meg is ítélő közegét. Van benne incselkedés bőven, de még több a megítélés, a bélyeg… te sem vagy különb a Deákné vásznánál. Én legalábbis így értelmezem. Írni mégis inkább amiatt teszem, mert a Lépcsők című antológiában mindkettőnk 10 oldalnyi gondolata szerepel. Ez is valamiféle kötődés két egymást alig ismerő, egymásról keveset tudó ember között. Én örömmel veszem az ilyen, egy kötetbe való zárást is. És a története a megfelelési fejővizsgáról a múlt hónapban nagyon velem maradt.
Carlo