5×100 szó Budapestről

Összes megtekintés: 167 

1., Egyedül a Margitszigeten
Egyedül a Margitszigeten. A Szökőkút műsorát nézem-hallgatom. Eszembe jut, hogy vele is voltam itt. Máshol is. Például, a város több pontjáról látható “óbudai piros-fehér” torony tetejéről csodáltuk együtt Budapestet. Elintézte, pedig az nem látogatható. De tudta, hogy főváros imádó vagyok. A torony alatt az esőben csókolóztunk, a reklám hangulatát idézve, amelyben az a jó dal szólt. Erről bevillant, amikor a másik ex-szel a Zöld Pardonban, a koncerten hallgattuk azt a dalt. Már a “Budapest” feliratnál próbálok szelfizni. Egy srác mosolyog rajtam. Lehetne a következő ex. Vagy inkább, akivel együtt hosszú évekig, és még tovább járom be a város minden zugát.

2., Csodás Csepel
Sokan elkönyvelték Csepelt proli kerületnek, a hajdani nagy gyár miatt. Nem sejtik, mennyi szépség van itt. Az otthonom, Királyerdő. Mesebeli név. Itt van a csodás Kis-Duna-part a kacsákkal, hattyúkkal, teknősökkel, pitypangokkal, fűzekkel. A Kolonics György sétány a legjobb kutyasétáltató hely. Szeretem a csokorra fűzött utcaneveket. Virágos környéken lakom. A miénk Százszorszép. Egyik délután a hévre készültek felszállni. A nagylány érdeklődött, mert a szülők dohányoztak. Pedig megállóban tilos. “Ezzel kell menni Csepel, Csillag utcába?” Lentről súgtak. “Csillagtelepre.” Kaptak útbaigazítást. Elkalandoztam. Nagyszüleim Csillagtelepen laktak, a Tejút utcában. Most, a város felett. Az igazi Tejúton, az igazi Csillagtelepen. Igazi két Csillag. Egymás mellett.

3., Villamospótlót pótló séta
Nyár, hőség, villamospótló. Nem szeretem. Bosszús vagyok. Két megálló. Reggel inkább sétálok. A kis utcákban. Nem szoktam erre járni, nézelődöm. Az aszfalton “gyerekbarát város” felirat. A naprendszer bolygói sorrendben. Néhány lépés után, időmértékes ugróiskola következik, a Maszat-hegy egyik versével. Ez nagyon jó, örülök, hogy erre kényszerültem. Már nem vagyok bosszús. Hazafelé is sétálni kellene. Hátha érdekességeket fedezhetek fel, másfelé is. Eszembe jut, hogy a villamosról láttam valamit, amikor még járt. A Rákóczi téren sárgállott. Nem hittem a szememnek. Kíváncsi vagyok, jól láttam-e, és igazi-e. Munka után odasétálok. Jól láttam. Igazi. A betonoszlop tövében, a betonból kinőve. Metrómegálló felé forgó. Napraforgó.

4., Játszótér, avagy a Kalózkapitány mosolya
Fiatal a Kalózhajós Játszótér a Duna-parton, Csepel egyik büszkesége. Arra sétáltatjuk a kutyusokat, izgatottan figyeltük az építkezést. Azt terveztem, ha elkészül, kipróbálom majd. De hónapokra kórházba kerültem. Annyi más fontos dolog mellett, az is hiányzott, hogy nem hintázhatok az új játszótéren. A megnyitó képeit nézegetve, a kórház falait átlépve, otthon éreztem magam. Sok idő múlva, gyógyuló-félben, amikor már elég erős voltam hozzá, egy hétköznap reggel Anycimmal elsétáltunk odáig. Csak ketten voltunk a játszótéren. Örültem. Egymás melletti hintákon ültünk. Repültünk az ég felé, felszabadultan nevetve, mint a gyerekek, negyvenen és hatvanon, minden gátláson túl. A kalózkapitány mosolyogva nézett minket a hajójáról.

5., Shakespeare a színházban
Szeretek színházba járni. A szürke hétköznapok között színes ünnepnap. A jó előadás élménye belülről simogat, elgondolkodtat, sokáig velem marad. A kedvenc színházamban, ahol a legtöbb meghatározó, emlékezetes lélekmelegítőt kaptam, most újabb csodás darab. “Szerelmes Shakespeare”. Szeretem Shakespeare-t. Örült a szívem, a szép romantikus történetnek a kiváló szerző életének egy darabkájáról, a Rómeó és Júlia keletkezéséről, eredeti idézetekkel. Gondolkodtam, vajon Shakespeare mit szólna hozzá. Elképzeltem, ahogy a szobor lelépett a szálloda előtti talapzatáról, átrepült a színházba, és kíváncsian végig nézte a róla szóló előadást. Majd elismerése jeléül, a tapsrendnél, felment a színpadra, odaállt és mélyen meghajolt a színészek és alkotók előtt.

“5×100 szó Budapestről” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!